Tímár Gábor: Jobb lesz itthon

Tímár Gábor író életútját nem mindennapi élmények alakították. Az eddig megjelent magyar nyelvű munkái közül a Hősök vagy bűnösök című regénye arról vall, hogyan őrizheti meg egy fiatalember először tisztjelöltként, majd hivatásos katonaként emberségét a második világháborúban. Menni vagy maradni című lendületes önéletrajzi ihletésű regénye arról tesz tanúságot, miként állhat helyt valaki az 1956 utáni, nem kevésbé emberpróbáló korszakban Magyarország határain túl. Tímár Gábor a közelmúltban végleg visszatért Magyarországra.

Hogyan és miért telepedett le Kanadában?
– 1932-ben születettem Budapesten. A második világháború alatt kadét voltam a nagykárolyi gróf Károlyi István Honvédtiszti Fiúnevelő Intézetben. A Műegyetem hallgatójaként részt vettem az 1956-os forradalomban, majd Nyugatra menekültem. Angliában tervezőként dolgoztam, aztán tíz hónappal később Kanadában kaptam mérnöki állást. Hét év múlva kerültem először Ázsiába munkaszerződéssel. Ettől kezdve több mint két évtizeden át Afrikában, Ázsiában, illetve a déltengeri szigetvilágban dolgoztam mint mérnök, cégvezető és ENSZ-tanácsadó. 1982-ben megnősültem Magyarországon, és feleségemmel először Kanadába, majd nem sokkal később Afrikába utaztunk, mert az egyik afrikai egyetemen kaptam tanári állást. 1985-ben visszatértünk Kanadába. Egy műszaki főiskolán tanítottam Torontóban, majd 1994-ben tanszékvezetőként mentem nyugdíjba.
– A műegyetemistából végül hogyan lett író?
– Szabadidőmben angolul és magyarul már korábban is írogattam regényeket meg színdarabokat, de ezek nem jelentek meg nyomtatásban. 1997-től a Kanadai Magyarság című hetilap közzétette Gábor Bendegúz álnéven írt cikkeimet az akkori magyar politikai életről, majd 1999-ben megjelent A bardán kapcsolat című tudományos-fantasztikus regényem, amelyet a következő évben Zsoldos-díjra jelöltek. 2004-ben kiadták az Egyesült Államokban a Hades Connection című szintén tudományos-fantasztikus regényemet, 2005-ben pedig napvilágot látott Hősök vagy bűnösök című történelmi regényem a Helikon Kiadó gondozásában. 2006-ban megjelent az Egyesült Államokban az Assassin’s Club című kalandregényem, a Kairosz Kiadó pedig kiadta a Menni vagy maradni című könyvemet. 2007-ben megjelentette a Püski Kiadó A fegyverek árnyékában című történelmi regényemet, amelynek angol nyelvű változata Aura of war címmel szeptemberben jelenik meg az egyik amerikai kiadónál. 2008-ban jelent meg az Egyesült Államokban az Air Mogadishu meg a Novgorod Diary, az idén pedig a Stop the war.
– Miért éppen most települt haza?
– Bár eddig is rendszeresen jöttem Magyarországra, részben a gazdasági körülmények, részben az életkorom miatt úgy határoztam, hogy jobb lesz itthon. Ugyanakkor azzal a biztos tudattal tértem haza, hogy nem kell felhagynom eddigi tevékenységemmel, hiszen az internetnek köszönhetően nem szakad meg a kapcsolatom az amerikai és a kanadai kiadókkal, így magyarul és angolul egyaránt folytathatom az írást. Ráadásul abban reménykedem, hogy a nagyvilágban szerzett tapasztalataimmal esetleg még hasznára lehetek a szülőhazámnak.
– Ön szerint meg lehet élni az irodalomból?
– Szó sincs róla. Kedvtelésből írok, mint annyian szerte a világban. A digitalizált világban jelentősen megnőtt a szerzők száma. Ugyanakkor – legalábbis az angol nyelvterületen – elszaporodtak a műveket elektronikus úton terjesztő kiadók, mert roppant leegyszerűsödött a könyvkiadás. Nem kell komoly összegeket előteremteni a nyomdaköltségre, mert nincs szükség papírra. Nem szükséges több száz példányban megjelentetni az írók alkotásait. Az olvasók az interneten keresztül kapják kézhez az olvasnivalót, és csak azok részére nyomtatnak ki egy-egy példányt, aki erre igényt tart.
– Hiába hatalmas az angol nyelvterület, mégsem tudja eltartani a toll embereit?
– Kivételek mindig akadnak, de elenyésző azok száma, akiknek a könyveit a nagy kiadók óriási példányszámban megjelentetik. Ezek közé betörni szinte lehetetlen, hacsak nem közéleti személyiség valaki. Aki valamilyen más tevékenysége révén már híres, annak a könyvét viszont veszik, mint a cukrot. Még akkor is, ha a könyv irodalmi szempontból értéktelen, a mondatokat pedig nem a címlapon feltüntetett szerző fogalmazta meg, hanem a névtelenségbe burkolózó megbízottja.
– Magyarul megjelent kötetei a második világháború idején vagy közvetlenül utána játszódnak, illetve önéletrajzi ihletésűek. Ugyanez érvényes angol regényeire is?
– A magyar nyelvű könyveim sokkal komolyabbak, mint az angolul írottak. Kötelességemnek éreztem rögzíteni a magyar vonatkozású élményeimet, olyan dolgokról írni, amelyekről korábban még beszélni sem volt szabad Magyarországon. Legfeljebb gondolni lehetett rájuk. Az angol nyelvű könyveimmel csupán szórakoztatni akarom az olvasókat, nem tanítani őket. Ezek a hétköznapoktól elrugaszkodott, fantáziadús, könynyed hangvételű regények.
– Mennyire követi a hazai közéleti, politikai változásokat?
– A magyarországi helyzet alakulását az világhálón eddig is figyelemmel kísértem. Most azonban, hogy nem látogatóként érkeztem néhány hétre-hónapra, hanem végleg, máris egészen más élményekre tettem szert a hivataloktól az önkormányzatokon át az egészségügyi ellátásig. Örülnék, ha a nemzetközi tapasztalataimnak itthon hasznát vennék, de nem vagyok idealista. Az 1990-es évek közepe táján a Nyugaton élő honfitársammal együtt mint mérnök én is szerettem volna segíteni a szakmabelieknek, de nem jártam sikerrel. Jó lenne, ha a világgazdasági válság miatt még súlyosabb helyzetbe került ország segítségére lehetnék. Hogy miként, egyelőre nem tudom. Ha másként nem, hát az eszmefuttatásaimat tartalmazó rövidke írásaimon keresztül.