Gerhes szobra és a 22-es csapdája

A debreceni tárlat a sajátos módon elvetélt botránykísérlettel együtt pontosan jelzi, ami a kiállítás eredeti célja volt: megmutatta, milyen állapotban van a rendszerváltozás utáni társadalmi, politikai helyzet, és tegyük hozzá, az irodalmi és művészeti élet Magyarországon

Történt, hogy a Debrecen városa által működtetett Modern és Kortárs Művészeti Központ (Modem) egy kiállítással akart tisztelegni a kortárs írófejedelem, Esterházy Péter előtt a Kis magyar pornográfia című műve megjelenésének 25. évfordulóján. A Modem igazgatója, Gulyás Gábor elmondása szerint a kiállítás célja a rendszerváltás utáni politikai és társadalmi helyzet vizsgálata volt. Meghívást kapott a tárlatra egy autodidakta művész, Gerhes Gábor is, aki, mint mondotta, arra volt kíváncsi, hogy milyen kapcsolatban áll a művészet és a politika Magyarországon.
A kiállításra meghívott művészek alkotásainak elkészítését az önkormányzat által működtetett Modem támogatta. Az önkormányzatot pedig az egyik legnépszerűbb ellenzéki politikus, Kósa Lajos polgármester irányítja, a város polgárainak nagy megelégedésére. Gerhes autodidakta művész úr a kísérletét, vagy ahogy a művészek mondják, a performance-át, úgy hajtotta végre, hogy – sajtóhírek szerint – kiválasztott egy Kósa Lajost ábrázoló fotót, amelyet egy-két laza művészi mozdulattal e-mailen továbbított egy ismeretlen művésznek, ahogy Gerhes titulálja kollégáját, egy „alkalmazott szobrásznak”, aki elkészítette a kép alapján Kósa Lajos polgármester mellszobrát, másfélszeres nagyításban. Majd az alkotást elküldte a saját nevében a kiállításra. És várta a hatást, ami tulajdonképpen az ő művészeti alkotását jelenti. Lényegében nem különbözik ez a hatás attól a performance-tól, amit ismeretlen művészek adtak elő a Demszky Gáborra célzó tojásokkal a Petőfi-szobornál, a főpolgármestert mint élő műalkotást védve fekete esernyőikkel, táncoló mozdulatokkal, ezt követően – Gerhes által is irigyelhető módon – igazi kis magyar törvényhozói pornográfiával a parlament be is tiltotta egy törvénymódosítással a tojásdobálás performance-át.
De visszatérve Gerhes „művére”: nem lehet kizárni azt sem, hogy az általa „alkalmazott” szobrász úr, adva magára, a mestersége iránti alázatból, egyszer-kétszer inkognitóban besettenkedett Debrecen város közgyűlésére, leült hátul szemtől szemben a polgármesterrel, aki ily módon öntudatlanul bár, de modellt ült az ismeretlen szobrászművésznek, aki titokban néhány vázlatot azért készített a művészeti alkotáshoz. Mert bár névtelenségre ítéltetett, nem akart trehány fércművel beégni a megrendelő Gerhes, autodidakta, ám neves képzőművész előtt. „A Kósa-büszt nem volt karikatúra, nem volt groteszk, szándékosan neutrális művet készíttettem (sic!). Ez nem pártpolitikai ügy. Mivel debreceni kiállításra hívtak meg, olyan politikust kerestem, akit közismert és a régióhoz köthető. Kósa egyértelműen a környék politikai ikonja” – vallott maga a művész a „műről”, amiről aztán egy kritikus úgy fogalmazott, hogy az „valójában telivér konceptuális alkotás”.
A rendszerváltás utáni politikai és társadalmi helyzet vizsgálata volt tehát a feladat, az Esterházy-mű alapján, amit a meghívott művészek egy része úgy értelmezett, hogy a könyvre reflektált, mások a társadalom egyes rétegeiben meglévő Kádár-nosztalgiát dolgozták fel, voltak, akik az aktuális politikai helyzetet, például oly módon, hogy „vizeletbe állították a Parlamentet”. Amelyben – tegyük hozzá – most azok vannak többségben, akiknek nem tetszett a tojásdobálós aszfaltművészek performance-a.
A debreceni kiállítást immár „az abszurd politikai helyzetet” bemutató tárlatnak is aposztrofálják, és utólag nézve a történteket, ez a sommásnak tűnő ítélet pontosnak tűnik. Hiszen, mint Gerhes művész úr elmondta, arra volt kíváncsi, hogy milyen kapcsolatban áll a művészet és a politika Magyarországon. „A kultúra és a politika egymásra utalt viszonyából adódóan a diktatúrák jellemző szokása volt, hogy élő politikusokról készült alkotások jelentek meg kiállítótermekben és galériákban. Munkám kísérlet és tanulmány arra vonatkozóan, hogy ez a mechanizmus egyáltalán működhet-e napjainkban, és ha igen, milyen módon tenné azt” – fogalmazott a botrány után, miután lényegében bejött a két verzió egyike, amire számított.
Kósa polgármesternek két választása volt, vagy szó nélkül hagyja, mondván, a magasművészethez nincs közöm, hogy az önkormányzat pénzügyi támogatásával létrehozott tárlatát a „neutrális” mellszobra „ékesítse”, amelyre mint előre kiszámított reakcióra, ugyanúgy fel volt építve a politikai ellenfél botránykommunikációja; Kósának ugyanúgy magyarázkodnia kellett volna, hogy semmi köze az egészhez.
Vagy a másik lehetséges reakció az volt, hogy nem járul hozzá, hogy a róla készült szobrot kiállítsák, mert jól érezte, hogy az maga a botrány, ha egy önkormányzati intézmény a jelenlegi helyi hatalom egyik reprezentánsát, a polgármestert ábrázoló művet állít ki. A polgármester – amikor felmérte, hogy a provokációra nincs helyes megoldás, hogy a 22-es csapdáját állították fel számára – a legkisebb kárt okozó döntést hozta: a szobor marad, de feltüntetik mellette egy kis táblán, hogy nem ő rendelte meg, semmi köze hozzá se az önkormányzatnak, sem pedig neki. Mindazonáltal a debreceni tárlat a sajátos módon elvetélt botránykísérlettel együtt pontosan jelzi, ami a kiállítás eredeti célja volt: megmutatta, milyen állapotban van a rendszerváltozás utáni társadalmi, politikai helyzet, és tegyük hozzá, az irodalmi és művészeti élet Magyarországon. A kultúra és politika „egymásra utalt viszonyának” vizsgálatát Gerhes nagyon egyszerű módon tanulmányozta Debrecenben, a pártállami diktatúrában szokásos élő politikus ábrázolásának hatásvizsgálatával.
Ehhez, szerintem szerencsétlen módon, Esterházy 1984-ben megjelent és sikert aratott művét használta fel. 1984-ben Magyarországon a három T alapján alkothattak a művészek és az írók. Esterházy Péter nem tartozott a tiltott, de még csak a tűrt alkotók közé sem. Ő a támogatott írók táborához tartozott, mint ahogy ma is ünnepelt és kitüntetett írófejedelemnek számít. Szinte évente adták ki a műveit az állami könyvkiadók. Így írhatta meg Kis magyar pornográfia című művét. De mi köze ehhez a demokratikus önkormányzati viszonyok között Debrecen városát sikeresen vezető Kósa Lajosnak, akit valóban tisztel a lakosság túlnyomó többsége a cívisvárosban? A hatalom és a kultúra mai viszonyrendszerének vizsgálatakor tényleg Kósa Lajos az, akinek a reakcióját célszerű vizsgálni egy provokációs kísérlet keretében?
Az akasztófaerdőt idéző ’56-os emlékmű, vagy például az úgynevezett időmérő kerék, vagy a keresztényeket időről időre sértő, provokáló, közpénzből támogatott botrányos műalkotások nem sokkal jobban jelzik a pártállami beidegződéseket, a politikai alapon, ugyancsak provokatív módon betiltott turulszobor ügyével együtt? A turul- szobor egyébként pont annak a Demszky Gábornak nem tetszik, pont az ő vezényletével tüntetnék el egy köztéri állandó tárlatról, akinek a már említett köztéri performance-on tojással megdobált fekete kabátja múzeumi kiállítási tárgy lett.