A cél halál, az élet küzdelem

A Dunatükör című irodalmi lap idei, negyedik száma is igazolja az alapigazságot: csak az a folyóirat életképes, amely elsősorban a közlési forma klasszikus küldetését teljesíti, az élő, a kortárs magyar irodalom értékes alkotásaiból tallóz. A tematikus számok és a múltba pillantó visszaemlékezések túltengése előbb-utóbb a lap érdektelenné válásához vezethet.

A lap szerkesztőjének arra is vigyáznia kell, hogy megtalálja az ismertek és a kevésbé ismertek, netán az újonnan fölfedezettek kényes egyensúlyát. A friss Dunatükör egyik elmélyült, költői, mélylélektani elbeszélése az R. és G. – változatok, az erdélyi magyar irodalom egyik nagy öregje, Lászlóffy Csaba műve. Bizonyítja, hogy két ember kapcsolata ma is a teremtés és a földi létezés egyik legnagyobb rejtélye. Mitől függ az, hogy két értékes, gazdag szellemi és társadalmi életet élő ember kapcsolata a mennybe vagy a pokolba vezet? Az elbeszélés mottójának Malraux-tól származó zárómondata látszólag megválaszolja a kérdést, amely szerint egy kapcsolat sikere, sikertelensége „nem a tehetetlenségünkkel függ össze, nem függ össze semmivel”. A költői elbeszélés bizonyítja: az író feladata nem feltétlenül a válasz megtalálása, hanem a kérdés minél árnyaltabb, sokrétűbb föladása. Az élet attól válik értelmessé, ha nem hagyjuk abba az értelem keresésének folyamatát. Ahogy egy kirándulásnak sem az a fő célja, hogy a kiindulóponttól eljussunk a végcélig, hanem hogy maga az út legyen minél emlékezetesebb és tartalmasabb. Madáchcsal szólva: „A cél a halál, az élet küzdelem, az élet célja e küzdés maga.” Mindezeket Lászlóffy Csaba indirekt módon, az emberi kapcsolatok pokolbugyrainak föltárásával adja tudtunkra.
Az alkotói lét értelmének alapkérdéseit feszegeti a felvidéki magyar irodalom Budapesten élő doyenje, Ébert Tibor Hanggá sűrűsödött kiáltás című Bartók-drámája is, amely teljes terjedelmében olvasható a folyóiratban. Az író, aki civilben profi muzsikus, komolyzenész volt aktív korában, Bartók sorsdrámájában sűríti a magyarság és európaiság, hazaszeretet és önmegvalósítás dilemmáit. Ezek akkor is szorosan összefüggenek és egymást logikusan feltételezik, ha az élet olykor látszólag szembeállítja őket egymással. Bizonyíték erre Bartók Béla egyszerre magyar és európai, világszínvonalú életműve.
Egy másik színpadi mű, Az ember tragédiája szatirikus, a mára aktualizált, abszurd átirata P. Papp Zoltán Az ember komédiája című színművéből vett részlet, ebben Lucifert Mutyifernek hívják, és az észjárása kísértetiesen emlékeztet az őszödi böszméére.
Oláh András Bizonytalan idő című költeménye is intellektuális küzdelmet folytat az idő hatalmával. „Másik színpadról figyelem halálom” – összegez a költő. A kevéssé ismert szerző, Sárfi N. Adrienn Összhangvizsgáló és Végtelen című elbeszélése sci-fi példázat, vezérfonala az egyetemesség értelmének, és földi jelenlétünk méltóságának keresése. Érdekes, izgalmas, a lét végső kérdéseire választ kereső mai versek, novellák mutatják meg, hogy egy folyóiratnak úgy is lehet szellemi vezérfonala, ha a mai primer irodalomból válogat, vállalva a fölfedezés kockázatát is.
(Dunatükör, 2009. 3–4. szám.)