Bajnain a sor

A Szlovák Köztársaságban élő magyarokat sújtó államnyelvtörvény ügyében talán az egyetlen szerencse az, hogy meglehetősen jól alakul a tiltakozás és e törvény elleni fellépés sikerének esélye. Jók a körülmények.
Ha arra gondolunk, hogy amennyiben az Európai Parlamentnek (EP) most is még a tutyimutyi katalán szocialista Josep Borrell, vagy a politikai korrektséghez leplezetten, de kínos görcsösséggel ragaszkodó német néppárti Hans-Gert Pöttering lenne az elnöke, nem pedig a mostani lengyel elnök, az egyébként szintén néppárti Jerzy Buzek, úgy a négyszázmilliós unió képviseleti fórumának vezetője nem mondta volna már júliusban, hogy a magyarok nyelvhasználatát diszkrimináló szlovák nyelvtörvény „európai ügy”. És tegnap nem képviselte volna azt az elkötelezettségét, hogy egyrészt az Európai Parlament megvizsgálja, vajon az államnyelvtörvény ütközik-e a tagállamokat kötő jogszabályokba, másrészt pedig nem jelenti ki, hogy ha igen, akkor az Európai Unió szerveinek lépniük kell. Amivel kesztyűt dobott az Európai Bizottság lába elé, amely már többször is kijelentette, mossa kezeit, de neki az ügyhöz semmi köze.
Jó ómen az is, hogy kedden Szájer József, a magyar néppárti delegáció vezetője megfogadta: képviselőik ezt követően az Európai Parlament ülésein úgy nem fognak felszólalni bármilyen témában, hogy e galád nyelvtörvény visszavonásáig ne említenék e törvény meglétét. Az is derűlátásra ad okot, hogy Jerzy Buzek tegnap Brüsszelben nemcsak elfogadta a négypárti delegáció élén ott tárgyaló Szili Katalinnak, a magyar Országgyűlés elnökének a meghívását Magyarországra, hanem ezen túllépve vállalta: Budapesten és Pozsonyban is hajlandó tárgyalni a konfliktus rendezése érdekében.
De mindez még mindig csak esély. Ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy akár az Európai Parlament bármilyen állásfoglalása, akár – ami kevésbé valószínű – az Európai Bizottság szankciója eredményre vezet olyan politikusokkal szemben, mint amilyen Robert Fico, Szlovákia szocialista miniszterelnöke, vagy koalíciós partnere, a Szlovák Nemzeti Párt vezetője, Ján Slota, aki Budapestet akarta tankokkal elegyengetni. Miközben az Európai Unió éppen más irányba nézett, mint ahogyan azt ilyen esetekben már megszoktuk.
Ha, mint joggal feltételezzük, Bajnai Gordon miniszterelnök célja szintén a szlovák államnyelvtörvény visszavonatása, vélhetőleg sejti, hogy a budapesti kormány sürgetésénél Pozsonyban jobban tartanak egy húsba vágóan erős uniós nyomástól. Márpedig eredményt biztonsággal – tekintettel a rendkívül durva szlovák agresszióra – csak rendkívüli eszközökkel lehet elérni. Arra, hogy az európai uniós fellépésben mit lehet elérni makacs, kitartó keménységgel, példa a négymilliós Írország esete. Itt hely sincs felsorolni, hogy Dublin hajthatatlanságával hány helyen kapott felmentést az egyébként még nem ratifikált lisszaboni szerződésnek a többi 26 tagországra majdan kötelező passzusai alól.
Eljött az idő, hogy Budapest most kicsikarhatna olyan súlyos szankciót Pozsonnyal szemben – az ír esettől eltérően csaknem valamennyi tagállamának rokonszenvétől kísérve –, amely előtt Ficóék nagy valószínűséggel saját érdekükben meghajolnának. Ezt egyetlen módon tudná elérni: ha a miniszterelnök a szlovák nyelvtörvény visszavonásáig tüntetőleg nem venne részt az Európai Unió egyetlen csúcstalálkozóján sem, szeptember
17-ével kezdve.