Alcaraz vs. Sinner a számok nyelvén
Igaz, idén az olasz teniszező három hónapot kihagyott eltiltás miatt, s így is alig gyűjtött kevesebb ranglistapontot (11 500), mint tavaly (11 830). Lehetséges, hogy a mostani második Sinner valóban jobb, mint a tavalyi első, s van egy mutató, amelyben idén is Alcaraz előtt zárt. A spanyol ugyanakkor egyértelműen sokat lépett előre kiegyensúlyozottságban: bár tavaly is elvitt két Grand Slam-trófeát, az évet 7010 ponttal csak az ATP-világranglista harmadik helyén zárta, idén viszont 12 050 ponttal az élen.
Alcaraz és Sinner 2025-ös mutatói
- Grand Slam-győzelmek: Alcaraz 2, Sinner 2
- Összes trófea: Alcaraz 8, Sinner 6
- Egymás elleni győzelmek: Alcaraz 3, Sinner 2
- Pénzdíj: Sinner 19 120 641 dollár, Alcaraz 18 803 427 dollár
Davis-kupa: Sinner nem, Alcaraz igen
Sinner idénye az ATP-vb-vel valóban lezárult, az olasz teniszező már korábban bejelentette, hogy idén nem áll a Davis-kupa-címvédő olasz válogatott rendelkezésére a sorozat bolognai végjátékában. Alcarazt viszont nevezték a spanyolok, bár a döntőbeli sérülése után kérdésessé vált a játéka.
– Hétfőn indulok Bolognába – reagált a felvetésre Alcaraz, azaz egyelőre nem mond le a Davis-kupa-szereplésről, csütörtökig van ideje rendbe jönni, Spanyolország akkor vívja a Csehország elleni negyeddöntőt. Nem véletlen, hogy Alcaraz ragaszkodik a csapatversenyhez, Sinnerrel ellentétben eddig még nem volt Davis-kupa-győztes csapat tagja. A sorozat nyolcas döntője kedden a Franciaország–Belgium párharccal kezdődik, majd szerdán Olaszország–Ausztria, csütörtökön a spanyol–cseh párharc mellett Argentína–Németország negyeddöntőt rendeznek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!