Negatív meglepetések

Irodalmi folyóiratban szokatlanul nagy ívű, oknyomozó, széles körű filológiai apparátussal dolgozó tanulmánnyal indít a PoLíSz legfrissebb, 125. száma. Varga Csaba Kommunizmus után – Kényszerek és esetlegességek – nemzetközi ellenszélben címmel elmélkedik többek között arról, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie az első, szabadon választott, rendszerváltoztató kormánynak. Mindezt elméleti szempontból, az előzményeket is feltárva, külpolitikai, külgazdasági összefüggésekbe helyezve. Lényegesnek tartja, hogy míg a második világháborús károkba belerokkant Németországnak és Japánnak számtalan külső támogatás, többek között a Marshall-terv segített újjáéledni, nekünk fél évszázaddal később, 1990-ben kevés híján fél évszázados szovjet és szovjetkollaboráns pusztítással kellett szembenéznünk egyedül. Eközben „autoritáriusból demokratikus rezsimbe, jogállamiságot tagadóból jogállamiba, pártállami tervgazdaságból szabadpiacba” ugrottunk fejest. Mindenképpen érdemes végigolvasni a bizonyára sokakat vitára ingerlő terjedelmes tanulmányt. Úgy tűnik, a szám a múlt bűneibe tekint vissza. Nyírő Józsefnek, a székely tragédia különleges nyelvezettel beszélő megörökítőjének máig tartó mellőzéséről elmélkedik kisesszéjében Turcsány Péter. Az erdélyi eredetű, új magyar balladisztikus, biblikus költészet másik nagyságát, Sinka Istvánt Matyikó Sebestyén József költő Az égen hold ballag át – Sinka István emlékének című költeménye idézi emlékezetünkbe. Sinka tónusát eleveníti fel a költemény befejezése: „Sikerült végre / világgá táncolni, / megmutatni, / íjjá feszülve, / újra lenni / kiröpülni, / és soha ölni, /Isten mosolyát/megcsókolni.” A középnemzedék markáns képviselőjévé érlelődött, idén ötvenéves költőt, Oláh Andrást mutatja be részben új, Érintetlenül című kötete, részben egész életműve áttekintésével Bágyoni Szabó István költő. A különös, háromsoros, aforisztikus bölcsességeket kisugárzó műfaj, a buddhista gyökerű haiku magyar változataiból is kapunk egy csokorra valót. Egyikük, Csernák András bevezetőt is ír munkái elé, kisesszéjének befejezése akár vers is lehetne: „A távolban mintha egy írógép kattogna. – Aztán kiderül, hogy egy madár”. Rajta kívül BuSzabó Dezső, Dávid Beatrix, Cseh Károly filozofikus aforizmáit ízlelgethetjük.
Végül visszakanyarodhatunk a mindmáig feldolgozatlan kommunista örökségre.
Turcsány Péter a folyóirat hátlapján Elszámolás egy baráttal, szerkesztőtárssal című szomorú elmélkedéssel írja le azt a lelkiállapotot, amit mostanában sokan átérzünk. A PoLíSz ős- és hőskorának egyik szerzőjéről, szerkesztőtársáról és vélt barátjáról megtudta (az Indexen is megjelent, lapunkban is feldolgozott, bemutatott) ügynöklistáról, hogy az illető Nagy Imre temetésén, de már korábban is megfigyelőként volt jelen, és jelentéseket írt. Nem a harag, nem a bosszú vezérli a főszerkesztőt, hanem a kétségbeesés szólal meg belőle: milyen szörnyű, személyünkbe vágó meglepetésekkel szolgál még nekünk az újkori történelem. S a szemrehányás is kicseng soraiból, amely szerint ezen a sokkon, a megismerés terapikus sokkján már lassan két évtizede, egyszerre túleshettünk volna. Így még ma is érvényes Turcsány Péter két sora: „Spionokkal teletűzdelt sonka / készül a szamizdat húsvétra”
(PoLíSz, 125. szám)