Sevillától Sanghajig

Azt mondják, gyorsan felejtünk. De azért nem mindent. Például azt, hogy Makovecz Imre, a világszerte legismertebb magyar építész milyen eredeti, a magyar hagyományokat hirdető pavilont tervezett és épített az 1992-es sevillai világkiállításra. Az expó díjnyertes pavilonja lett.
De arra a mocsokra is emlékszünk, ami a balliberális sajtótól érkezett. Igen. Makovecz címére pavilonja miatt.
Amikor a Népszabadság újságírója – írja Makovecz a Heti Válasz 2003. augusztus 8-i számában Levél Jávor Bélának címmel – megkérdezte tőle, hogy mi lett azzal a két munkással, akik a pavilon építése alatt szenvedtek halálos balesetet, az építész elmondta, ebből semmi nem igaz, „A Népszabadság mégis azt közölte, hogy meghalt két ember az építkezés alatt.” Utána ezt írja: „A Nemzeti Színházat én már rég megterveztem, csak arra várok, hogy mindenki elhulljon, állítólagos törvénytelen fiam magára hagyva haldoklik a Déli pályaudvaron, az egri uszoda úgy benyomta a földet, hogy feltört a forrásvíz a buszparkolóban, ahol majd én áztathatom a lábamat, miközben iszom az ezerforintos sörömet; én dühömben terveztem a petőhenyei templomot; sőt a Románia területére tervezett öt templom, amelyeket részben ingyen, részben a költségeket sem fedező díjakért terveztem, a kormánytól titokban átvett harmincmillióért csináltam, én csak eljátszom Róbert bácsit, és még sorolhatnám.”
Ilyenkor az ember eljátszik a gondolattal. Mi lenne, ha lennének nálunk a jobboldalon is olyan merész művészek, mint a másik oldalon azok, akik egy közpénzen támogatott tárlaton Kósa Lajos debreceni polgármestert mintázták meg egy debreceni kiállításon, és „Mindenki felelős saját arcáért” mottóval kiállítanák Makovecznek, alatta pedig azoknak a fotóit, akik e cikkeket írták – az általuk jól jövedelmező lételemüknek tekintett gyűlölet és rágalmazás csatornájába mártott tollukkal? Netán azok arcképével együtt, akik Makoveczet a pavilon kapcsán még lemagyarkodózták, leantiszemitázták, amire szintén oly jól emlékszünk.
Ugye emlékezünk arra is, hogy ugyanezek miként ágáltak és habzó szájjal őrjöngtek, amiért Antallék világkiállítást akartak rendezni Budapesten? Azt kérdezték: „miből?”
Akkor is ők győztek. Antallék meghátráltak.
De Makoveczcel szemben is ők győztek.
Nem ő tervezhette a Nemzeti Színházat (elképzelhetjük, mekkora látványosság lett volna és mennyit hozott volna a konyhára e képzeletbeli épület, csak a megnövekedett idegenforgalom miatt is) és valahogyan épületet sem húzhat fel Budapesten. (Az információt Makovecz Imre megerősítette.)
Mára a győzteseké a világ.
Sanghajig.
Idézet a Magyar Nemzet szerdai számából: „Csúnya lebőgés is lehet a vége annak, ahogy Magyarország képviselteti magát a jövőre megrendezendő sanghaji világkiállításon. A mintegy 70 millió látogatót váró gigaexpón hazánk egy, a vásárterület központjától távol eső, ezer négyzetméteres bérelt pavilonban jelenik meg, amelyért 290 millió forintot kérnek a vendéglátók. Az ipari csarnokot félmilliárd forintból kell az erre a célra meghirdetett közbeszerzési pályázat nyertesének kidekorálnia, méghozzá úgy, hogy az eredeti kiírásnak meg sem felelő pavilontervek többekben megütközést váltottak ki”.
A cikkből kiderül, hogy a kormányzati tenderen befutott pavilon ütközik az ottani építészeti szabályokkal és gyakorlatilag egyetlen négyzetcentiméter kiállítási felületet sem biztosít. Mindezen felül a 2,5 milliárdos költséggel számolt pavilon terve plágium, mert az a Peking közelében megépült Great Bamboo Wall (Nagy Bambuszfal) nevű épület másolata.
A fenti beszámolóból pedig kitűnik az is, hogy Malajziának a magyar tervnél háromszor nagyobb alapterületű pavilonja csupán 1,79 milliárd forintba kerül.
A „rendszerváltás” húsz évének íve pavilonokban elbeszélve.
Ehhez annyit: érzésem szerint többen is nagyon kíváncsian várjuk, vajon 2010 nyarától kaphat-e megrendelést Makovecz budapesti épületre, netán presztízsépületre, avagy azokkal őt továbbra is elsősorban a külföld bízza meg?