Tükrözések és torzulások

Az idei állami művészeti díjas képző-, ipar- és fotóművészek  alkotásaiból rendeztek kiállítást a Magyar Alkotóművészek Házában (volt Olof Palme Ház). Vitaalap a szakembereknek, tájékoztató a közönségnek – annak, aki veszi a fáradságot, és besétál a Városliget fái között megbúvó épülethez.

P. Szabó Ernő
2009. 09. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bánfalvi András Ferenczy Noémi-díjas ötvösművész egy karkötőt állít ki, amelynek középső részén egy féldrágakő, krizoprász kapott helyet. A kő a kéz mozgását követve csúszkál egy meghatározott pálya hol egyik, hol másik végére, érintve azokat a pontokat, amelyekre a művész a megajándékozott, illetve az ajándékot adó (a műalkotást létrehozó és az alkotást élvező?) nevét véste be.
Szív küldi szívnek szívesen – idézhetnénk ironizálva a Magyar Rádió egykori műsorának a címét, amelyet tömegek hallgattak a néprádión az ötvenes, hatvanas években. Akkoriban, amikor egyébként sokszor a kitüntetéseket is gyakran szív küldte szívnek, jó elvtársak a jó elvtársaknak. Néha azt hinnénk, hogy ennek már régen vége van, a kitüntetések szakmai javaslatok alapján születnek, ha a szakma felhördülése nem jelezné időnként a kultuszminiszteri „mellényúlást”, azazhogy rosszkor, rossz helyre címezte, oda pedig, ahová kellett volna, nem adott elismerést. Márpedig az ilyesféle díjaknak nagy szerepük van (lehetne) a művészet és a közönség kapcsolatának az erősítésében, a laikusok orientálásában a kortárs művészet értékeit illetően – bár az is lehet, hogy a kultuszminisztérium vezetői másként vélekednek az általuk odaítélt díjak értékéről, mert még egy tanácsnokkal sem képviseltették magukat a tárlat megnyitóján.
Pedig voltak művek, amelyeket ily módon is illett volna megtisztelniük. Például a Kossuth-díjas Hetey Katalin szobrászművész tömör, de a részletek finomságával is jellemezhető plasztikái, nyomatai, amelyek éppúgy kapcsolódnak a XX. század egyetemes konstruktív törekvéseihez, mint a hazaiakhoz. Hasonló a helyzet Csáji Attila műveivel is, amelyek nem csupán a régi és új magyar avantgárd közötti párbeszéd dokumentumai, de a művészet és a tudomány közötti szerves kapcsolat bizonyságai is. Pinczehelyi Sándor a Pécsi Műhely tagjaként PFZ-grafikáival, festményeivel, a jelképek és jelentések elemzésével hozta létre életműve legjelentősebb alkotásait. A nála egy nemzedékkel fiatalabb Nyári István egy másik, napjainkban a másik jelrendszer helyébe lépő nyelvi réteget, a sztárok, a médiaszemélyiségek világát és a mindennapi élet giccses tárgykultúráját szembesíti, veszi górcső alá. A több mint harminc művészeti díjas közül heten különböző okokból nem képviseltetik magukat a tárlaton. A hiányért kárpótolhatják a látogatókat például a gödöllői műhely hagyományainak megújításában jeleskedő Remsey Flóra művei, a grafikus Madácsy István ellentétes minőségeket szembesítő lapjai. Gáspár György üvegművész ellipszoid alakú tárgyainak felületén folytonosan visszatükröződik az, aki az Olof Palme Ház tágas tereiben mozog. Vonzó a látvány, épp annyira torzít csak, amennyire megérdemeljük. Egyáltalán nem kerek a kép, amelyet ad, nem is befejezett, állandóan változik, mint a kitüntetetteket reprezentáló művek sora. De épp ez a jó: érdemes lesz visszatérnünk jövőre is az Olof Palme Házba, talán egészen másféle kép tárul elénk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.