Modern húrokra hangolt himnuszok

A hetvenéves Tóth Sándor korábbi kötete, az Adagio zenei ihletésű címe is utal arra, amit a régi és új műveket egyaránt magában foglaló Csillagárnyék köszöntő méltatásában Czigány György megfogalmaz. Mindkét költő a feltétel nélküli hit és a zene bűvöletében él. A Piliscsabai Madonna című költeményében együtt feszül a költő minden szenvedélye. A magyar táj, a magyar haza és a magyarok nagyasszonya iránti rajongás zeneileg is tökéletesen kimunkált sorokban zendül fel.
A költő, akinek zenei érzékéről évtizedeken át rádiós esszéiből is meggyőződhettünk, különös belső zeneiségre hangolt vezérszólamra fűzi fel az idézett bonyolult műveket, de a könnyednek tűnő tájverseit is. Könnyedség és mélabú, életöröm és életértelem-kereső aggódás szólamai együtt feszülnek költeményeiben. Amikor belefeledkezik a magyar tájak szépségeibe, nem feledi, hogy a dolgoknak van színe, de van fonákja is. Nála „Csak a légtere szabad már a virágzásnak”. S a „kertek hajlatában” találjuk meg a „kőcsendnyi békét / melyben szoborként / gyümölcsök érlelődnek”. Ezen a világon, ezt a hívőnek is tudomásul kell vennie, érvényesek a földi törvényszerűségek, a valóság szabályai is, amelyeket Isten teremtett, de az ember az eredendő bűnnel e világon elvesztette az esélyt e szabályok megkerülésére: „Visszafordítható / mégse fordul vissza” – írja a Sziszifusz mítoszát megidéző, Amint a kő legördül című versben. Különleges nyelvezetével és formaérzékével ajándékozza meg az általa lefordított három szlovák költő, Milan Rufus, Pavol Strauss és Janko Silan általa magyarított verseit is.
Ám ami Tóth Sándor költészetében talán a legkülönlegesebb, az a modern húrokra hangolt, mégis tradicionális himnuszköltészet. Spirituális emelkedettséggel, a szónak nemes értelmében vett vallásos pátosszal fejezi ki a költő elkötelezett hitét. Krisztus, az Isteni Bárány, a Szent Jobb, Szent Margit és a magyar szentek iránti hiteles rajongás mellett a beérkezett költő magas színtű intellektusáról és érzelmeiről árulkodik az, amit legnagyobb költőink, Kölcsey, Ady, József Attila is csak az ihlet felső fokán tesznek meg: közvetlenül fordul a Teremtő Atyához és a Szentháromsághoz. Talán legszebb és legteljesebb versének zárósorával bizonyítsunk: „Fogadd hálánkat, Istenünk, / Múló időkben légy velünk. / Jeled: a Krisztus jöjjön el, / Kiről a Lélek énekel”.
(Tóth Sándor: Csillagárnyék. Régebbi és új versek, műfordítások. Szent István Társulat, Budapest, 2009.)