Blair–Juncker harc az EU-elnökségért

A meglepetések természetesen nem zárhatók ki soha, de „papírforma” szerint a ma kezdődött és holnap záruló uniós csúcstalálkozón nem lesz szó arról, hogy ki képviselje az Európai Uniót azt követően, hogy – és ha – életbe lép a lisszaboni szerződés.

Az ok az, mint Cecilia Malmström európai ügyekért felelős svéd miniszter kijelentette, hogy amikor kiderült, a cseh alkotmánybíróság november 3-ra halasztotta a lisszaboni szerződéssel szemben emelt szenátusi kifogások megtárgyalását, hogy a nevekről a konzultációk addig nem kezdődhetnek, ameddig jogilag nem tiszta a helyzet. A legesélyesebbnek az EU elnöki posztjára a brit Tony Blairt és Jean-Claude Juncker jelenlegi luxemburgi miniszterelnököt tartják.
Esélyeik latolgatásának nehézségére jellemző, hogy a Financial Times, az egyik legjobban tájékozott brit lap is ellentétesen értékelte tegnap a két politikus esélyét arra, melyikük képviselje az Európai Uniót a világban. Míg vezércikkében azt írja, Blair és Juncker egymást vetélkedésükkel kiolthatják, más cikkeiben felsorolja, kik támogatják az előbbit. Márpedig ha a britek, a jobboldali francia elnök és Silvio Berlusconi, az ugyancsak jobboldali olasz miniszterelnök a szocialista Blairt támogatják és Merkel német kancellár szintén mellette állhat ki, akár a tegnap esti párizsi Sarkozy–Merkel vacsorai megbeszélése eredményeként, akkor nehezen képzelhető el, hogy a korábbi brit kormányfő miként veszítené el esélyeit.
Ami az uniós fő külpolitikusi posztot illeti, még nincs igazán megfelelő jelölt. Mindkét poszton a kívánt személyekről egy rendkívüli, novemberi csúcson dönthetnek az uniós tagországok vezetői, ha addig végleg elfogadják a lisszaboni szerződést, amelyhez most már nemcsak Pozsonynak, de Berlinnek, Bécsnek és Budapestnek is lesz egy-két szava. Ugyanis a Benes-dekrétumok alóli mentességben való segítségében kezdeti ultrahajlékonyságát láthatóan felülvizsgáló Balázs Péter külügyminiszter is kijelentette, feltételei vannak a szerződésnek akár a prágai, akár a pozsonyi mentessége elfogadásához. Így a szöveg nem utalhat a múltra vagy bármilyen nemzeti törvényre (például a Benes-dekrétumokra), és csak azon tagországra szabad vonatkoznia, ahol a ratifikáció folyamatban van.