Személyes vonatkozásokban is bővelkedő szerelmi történetet fogunk hallani Gyöngyösi Levente I. szimfóniájában, amely a szerelem születésétől a szakításon és az azt követő testi-lelki megsemmisülésen át tündérek segítségével elvezet az új szerelemig. Az utolsó tételben az emberi hang is megszólal: kórust és szólistákat hallunk, akik Dsida Jenő, Pilinszky János, Rainer Maria Rilke, József Attila és Weöres Sándor szerelmes verseit tolmácsolják. Amikor arról kérdezem a szerzőt, hogy miért választott verseket, és hogy ennek van-e köze a műsor második felében megszólaló „kilencedikhez”, Gyöngyösi Levente nem titkolja, hogy tudat alatt példa lehetett a Beethoven-darab, illetve több Mahler-szimfónia. – Ez azonban leginkább belőlem fakad, én eleve jellemzően „vokálcentrikus” vagyok, gyakran írok dalokat, kórusműveket, kantátákat, legutóbb a Lukács-passiót. A megszövegesítésnek egyébként dramaturgiai jelentősége is van, hiszen éppen a szóban forgó negyedik tétel emeli fel az egész darabot egy szinttel feljebb, és itt sűrűsödik a képzelt történet szempontjából az összes lényeges fordulópont is – magyarázza Gyöngyösi Levente. A gólyakalifa és a Lukács-passió komponistája a felhasznált verseket úgy illesztette össze, hogy azok egy olyan librettót alkossanak, amely keretet ad a szimfónia alapjául szolgáló történetnek. – A kétségbeesés, a feltámadás és az újjászületés íve rajzolódik ki, ahol a főhős lelke a teljes összeomlás után a tündérek segítségével feltámad, s ezáltal a jelenet középpontjába a tündérek kerülnek – fogalmaz a szerző. Ez a már-már operaszerű jelenet egy szürreális képsorra fűzött Dsida Jenő-versben, a Tündérmenetben csúcsosodik ki: „Apró csillagos éjtündérek / a szívemet hozzád viszik. […] csigák s iszonyú nagy füvek közt, / a sárga holdvilág alatt.” Bár a szimfónia végig egyfajta programzene, az első három tétel kevésbé konkrét, és a versek ezek elején csak mottóként szerepelnek, valódi forgatókönyvet mindössze az utolsó tétel kapott – tudjuk meg Gyöngyösi Leventétől. A ma esti koncerten a Budafoki Dohnányi Zenekart, a nyíregyházi Cantemus Vegyeskart, a Budapesti Akadémiai Kórustársaságot és a Magyar Rádió Énekkarát Hollerung Gábor vezényli, a szólókat Szabóki Tünde, Németh Judit, László Boldizsár, valamint Kálmán Péter énekli.
A fiatal komponista korábban Ludas Matyiról kezdett operát írni, ez azonban egy időre félbe maradt a megrendelő halála miatt. – Természetesen amint valaki bemutatná az operát, befejezném. Ez a szimfónia viszont most érdekesebb feladatnak tűnt – fogalmaz Gyöngyösi Levente. – Nagyon hálás vagyok érte Hollerung Gábornak és a Budafoki Dohnányi Zenekarnak, hiszen ritka alkalmat teremtettek számomra egyrészt a nagy létszámú együttessel, másrészt azzal, hogy hagytak engem kísérletezni. Gondolok itt például a különböző ütőhangszerekre, amelyeket korábban csak felszínesen ismertem, illetve az elektronikára, amelyet ebben a darabban használok először. A darab írása közben többet tanultam, több gyakorlati tapasztalatot gyűjtöttem, mint korábban sok év alatt – folytatja a zeneszerző, aki egyébként ezt a vonalat nem hagyná félbe a jövőben sem, s talán éppen ezért is tartja bizonyos értelemben határkőnek az I. szimfóniát az életművében.
A kolozsvári születésű zeneszerző, aki a komponálás mellett a Zeneakadémián tanít, a 2010-es debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nyitóhangversenyére készít egy csaknem félórás kompozíciót, és valószínűleg ő ír színpadi zenét egy Victor Hugo-darabhoz, a Ruy Blas-hoz is, amelyet barátja, Léner András rendez.
origo.hu
Több helyen is tüntettek Magyar Péter ellen a felháborodott nyugdíjasok
