Mihály Árpád nevével akkor ismerkedhettek meg a magyar hokibarátok, amikor a 2007–2008-as idényben pontkirályként olasz bajnoki címhez segítette a Bolzanót. Játszani már tavaly láthatták, hiszen az elmúlt évadot – ugyancsak a mezőny legértékesebb embereként – a Mol-liga- és román bajnoki első HC Csíkszeredában töltötte. Megkedvelni, egyelőre csak a fehérváriaknak, az idén volt alkalmuk, hiszen miután Kurkó János kiszállása miatt a HC megszűnt, Mihály a nyáron az Alba Volánhoz, avagy új nevén a Sapa Fehérvár AV19-hez igazolt. A remélt válogatottbeli bemutatkozással lehet kerek a történet, de érdemes a kezdetektől fogva feleleveníteni.
– Nagyon jó korosztály volt a miénk, a nyolcvanas születésűeké Csíkszeredában. A felnőtt szinten is ismertté vált hokisok közül a Szőcs és Nagy testvérekkel, Szabolccsal és Előddel, illetve Istvánnal és Zoltánnal, valamint Petres Istvánnal játszottam együtt. Valószínűleg a mai napig érvényes román, sőt talán világrekordot állítottunk fel: a kilencvenes évek elején az egyik évben úgy nyertük meg a korosztályunk bajnokságát, hogy kétszáznyolcvankét gólt ütöttünk, és csak kettőt kaptunk. Talán ennek is köszönhettük, hogy, ha jól emlékszem, 1996-ban meghívtak bennünket egy ifi tornára Amerikába. Ott felfigyelhettek rám, mert ösztöndíjat ajánlottak egy középiskolába. Bár akkor már a Sport Club felnőtt csapatában szerepeltem, a vízumot nagyon nehéz volt megszerezni, s a szüleim nem tudtak támogatni, 1997 őszén, tizenhét évesen, ötven dollárral a zsebemben mégis belevágtam a nagy kalandba. A Philadelphiához közeli Wilkes-Barre-ban éltem. A szállásomat és az étkezésemet fizették, ám pénzt nem kaptam. Ezért a tanulás és a hoki mellett hétvégenként dolgoztam, hogy eltartsam magam. A sorsom akkor fordult jobbra, amikor egy ottani család befogadott. Náluk laktam, elláttak, zsebpénzt is kaptam, cserébe a gyerekeiket tanítottam hokizni. Annyira szorossá vált közöttünk a kapcsolat, hogy a mai napig második, vagy ahogy mondani szoktam, amerikai szüleimnek tartom őket – mesélt arról, miként eresztett gyökeret az új közegben.
A négyéves iskola után Mihály Árpád belevágott a profiéletbe. Nyolc idényt húzott le a különféle tengerentúli bajnokságokban, az UHL-ben, az ECHL-ben és az AHL-ben. Az ő pályafutása is bizonyíték arra, hogy ez a világ nem csak irigylésre méltó, hanem könyörtelen is. A nyolc év alatt tíz klubban fordult meg, tizennégyszer igazolt máshová. 2007 nyarán ezért is szerződött Európába, akkor már leszámolva a nagy álommal, az NHL-lel.
– Mint minden fiatalnak, nekem is az volt az álmom, hogy eljussak az NHL-be. Megvolt rá az esélyem, sőt talán azt is kijelenthetem, nálam gyengébb játékosok is megfordultak ebben a ligában, hiszen az osztrák bajnokságba is sokan érkeznek onnan, de nem mindegyiküktől esik le az állunk. Ám ma már tudom, hatalmas hátránnyal indultam. Nem voltam szem előtt gyerekkoromtól fogva, ezért nem is draftoltak, amikor pedig megkaptam a lehetőséget, s a Philadelphia Flyersnél készülhettem, akkor természetesen azokra esett a választás, akiknek az útját menedzserek egyengették. Nagyon kemény nyolc évet töltöttem Amerikában. Általában heti négy meccset játszottunk, pénteken, szombaton, vasárnap és szerdán, a hét végi hajtás után alig tudtam lábra állni. Emellé jött a rengeteg utazás és a vándorélet. Belefáradtam. Ezért amikor az ügynököm azt ajánlotta, hogy durván ugyanannyi pénzért Olaszországba igazolhatok, nem haboztam – így szól a folytatás.
A sikeres idény váratlan fordulatot tartogatott. A csíki hokibarátoknak feltűnt, hogy a Bolzano gólvágóját Mihálynak hívják, s hamar híre ment, hogy az egykori helyi tehetség üti a gólokat a „szomszédban”. Az egyik csíkszeredai potentát, Csató Imre merész tervet dédelgetett: hazahozza a klasszissá ért hokist.
– Amikor először beszéltünk telefonon, mondtam neki, szinte biztos, hogy maradok Bolzanóban, ám amikor személyesen találkoztunk, öt perc alatt megegyeztünk. Nem szégyen, hiszen profi játékos vagyok, a jó ajánlat döntő volt, persze az is számított, hogy hosszú idő után a szülőföldemen, a családommal élhettem együtt – beszélt Mihály Árpád a visszatérésről.
Nem rajta múlott a ráadás („Már megegyeztünk a folytatásról” – említi), ám váratlanul megszűnt a HC. Mihály Árpád már felvette a kapcsolatot a bolzanóiakkal, amikor Csató Imre újabb váratlan ötlettel állt elő. Fehérváron is felfigyeltek a szélsőre, a megegyezés úgy köttetett meg, hogy a mecénás állja a játékos bérét, cserébe a Volán Csíkszereda városát is reklámozza. Ennek köszönhetően a csapat szurkolótábora is terebélyesedett.
Sőt, Mihály Árpád abban is segíthet, hogy az öt évvel ezelőtti keserű emlékű népszavazás után közelebb hozza az anyaországot és a Székelyföldet. Nem titok, a magyar szövetség megkörnyékezte, s bár a románba is tárt karokkal várnák, ő a magyar válogatottat választja.
Ha tavaly a román szövetség előbb nem tiltja el három meccsre, majd a HC nem kerül összetűzésbe az országos vezetőséggel és nem szűnik meg, akkor a játékos valószínűleg már bemutatkozott volna a román válogatottban. Mivel a nemzetközi szövetség, az IHF előírása szerint ez esetben négy év lenne a kötelező kihagyás, a magyar válogatottság szóba sem kerülhetne. Így viszont csak két évet kell eltöltenie a magyar szövetséghez tartozó klubban. Mihály Árpád hivatalos IHF-eseményen 2010 szeptemberében húzhatja magára a magyar mezt. Ám felkészülési tornán, ha akar, és ha a kapitány, Ted Sator is számít rá, már az idén beszállhat. Mindkét feltétel teljesülni látszik.
– Amikor az idény előtt megismertem a versenynaptárat, láttam, hogy november elején ötnapos szünetünk lesz, ezért foglaltam repülőjegyet Amerikába. Ám úgy néz ki, elhalasztom az utazást, november 6-án Olaszország ellen szeretnék játszani a magyar válogatottban. Örülök, hogy így alakult az életem, a szüleim is büszkék rám. A Volánba hamar beilleszkedtem, remélem, így lesz a válogatottnál is – erősítette meg a hírt az érintett.
Mihály Árpád így hivatalosan is magyarrá válhat, egyúttal fejtörést okozva a külföldi sajtónak. Az osztrák bajnokság beszámolóiban ugyanis rendre rumänische-ként szerepel, s miként megosztotta velünk, Olaszországban is román volt.
– Egyszerűen csak úgy hívtak, Il rumeno, azaz a román. Éppen akkoriban öltek meg néhány románt Olaszországban, ezért elmagyaráztam az újságíróknak, hogy ki vagyok. Az egészből annyit értettek meg, hogy Erdély valaha külön tartomány volt, így hát Drakula lettem. Tovább már nem vitatkoztam.
A dolgok olykor váratlanul könnyen kerülnek a helyükre. Mihály Árpád nehezen követhető, mégis példaszerű utat járt be. Az esélyt megkapta, a bizonyítás már az ő feladata.
origo.hu
Morawiecki: A világ ismét egy veszélyes hellyé vált
