Munkája szorosan összefonódik az igehirdető, evangélikus társulattal. Mi a színház küldetése?
– A húszéves Evangéliumi Színház hiteles és hites szellemű, máshol mellőzött, nagyrészt magyar darabokat visz színre. Olyan nagy egyéniségekét, mint Illyés Gyula, Németh László. Magam Németh Lászlónak két súlyos történelmi színművében szerepeltem, az egyik a Galilei, a második a VII. Gergely, ami életem egyik legnehezebb feladata volt. Ez egy óriási egyház-filozófiai dráma, de maga a konfliktus inkább a pápa lelkében zajlik, s én ezt próbáltam mindenki számára felfoghatóvá tenni.
– Több mint ötszáz előadás, huszonkilenc premier után a harmincadik Az ember tragédiája lesz Udvaros Béla rendezésében. Klasszikus formában, az eredeti tartalmával viszik színre a magyar irodalom legösszetettebb, talán legnagyobb drámáját. Miért tartják ezt fontosnak?
– Szó szerint ezzel a jelmondattal hirdetjük meg: rehabilitáljuk Madáchot. Madách Imre sokkal mélyebb gondolkodó annál, amivé számos előadás egyszerűsítette. Ő a hegeli filozófia leghitelesebb magyarországi közvetítője és alkalmazója, aki mélységes emberi kapcsolatrendszerről tesz tanúbizonyságot, nemcsak a sokat emlegetett férfi és nő viszonyban, hanem a világszemléletben. Számos tragédia előadásában vettem már részt, annak idején egy olyan változatban is, amelynek három fő alakja Lukács Margit, Básti Lajos és Kiss Ferenc volt. Ennek ellenére most, hogy hallom újra a kollégák szájából e súlyos gondolatokat életről, halálról, az emberiség kilátástalan örök jelenéről és a csak azért is reményről, megdöbbenek, hogy a lélek milyen mennyei és pokoli mélységeibe jut Madách. Előadásunk fő törekvése, hogy elérjük és átélhetővé tegyük ezeket a mélységeket.
– Magyarán: lefejtik Madách remekművéről az évtizedek során rárakódott ateista–marxista értelmezéseket és a modernista sallangokat?
– Minden oda nem illő értelmezést lehámozunk a műről. E puritánság és a Madách szellemiségre történő ezerszázalékos rákapaszkodás egyáltalán nem válik kárára az előadásnak. Sőt. Abban bízunk, hogy a közönséget, ugyanúgy, ahogy engem a próbák során, elkápráztatja Madách szellemiségének nagysága. Ők is megérzik, hogy ez az előadás arról szól, hogy Madách Imre hogyan játszotta végig önmagában az emberi lehetőségeket, Istenhez fűződő kapcsolatunkat, az Istentől való elrugaszkodás kísérleteit és kísértéseit. Ezeket mindnyájan megéltük legalább egyszer az életünkben. Még a leghívőbb embernél is előfordulnak olyan létszakaszok, amikor elfordul Isten parancsainak hűséges szolgálatától. S milyen megrendítő, amikor egy ellenkezéshullámnak vége lévén, az ember újra vissza tud térni. Ez az örökös küzdelem, amely az emberiség fennállása óta létezik, a tragédiában képről képre nyomon követhető, Lucifer örökös kétkedésétől az Úr fenséges nyugalmáig minden bele van sűrítve. A kihívás hatalmas: november 6-ig ezt mindenki számára láthatóvá kell tennünk.
– Ön is említette, a plakátról is kiderül, hogy ön nemcsak az Úr hangja lesz, hanem Isten személyesen meg is jelenik a színen. Ez is visszatérés Madách elképzeléséhez?
– Igen, a tragédiát rehabilitáló koncepciónk egyik markáns jele, hogy én nem az Úr hangját szólaltatom meg a színfalak mögül, mint ahogy modern felfogásoknál megszokta a közönség, hanem Madách akaratának megfelelően az Úrként megjelenek a színen. Ez számomra rendkívül izgalmas küldetést jelent. Kétezer év történelmében több alkalommal voltak nagy kísérletek az egyház szétrombolására, a Krisztus-követők szétzilálására, az Istennel való kapcsolat lealacsonyítására. Ma is érzékelhetjük ezt a saját bőrünkön. Épp ezért én nem a dörgő hangú, hatalmas erejű, villámokat szóró, büntető Istent próbálom megteremteni, hanem egy olyan Isten-arcot mutatok fel, amely a huszonegyedik századi ember számára közel hozhatja a szeretettel teli, élő, valóságos Isten képét.
origo.hu
Baloldali hazugságok az áram áráról: itt a Patrióta leleplezése!
