Tépelődések és találkozások

Ébert Tibor két múzsának is hódol: húsz próza- és verseskötet, valamint huszonnyolc dráma írójaként ismert. Kenyerét profi muzsikusként kereste, a Magyar Rádió Zenekara, majd az Állami Hangversenyzenekar tagja volt nyugdíjazásáig. Október 24-én ünnepeltük nyolcvanharmadik születésnapját, ami nem kerek évforduló ugyan, de a jeles napra készült el két könyvének kéziratával, amelyeket szinte szinkronban írt.
Ébert Tibor zenei költőiséggel, a szavak és a mondatok muzsikájára is figyelve menti át zenész énjét a próza és a vers határán egyensúlyozó munkáiba. Kettősség életében, hogy szülővárosa, Pozsony légkörének megörökítőjeként, bevallottan hívő, keresztény, polgári íróként mellőztetés volt osztályrésze. Mint zenekari tag mégis bejárta Európa számos helyét, többek között Párizst. Egyik, frissen befejezett kötetének címe: 88 zsoltár. A hívő emberre is jellemző, kivált, ha író, hogy a Mindenható létezésétől eltekintve szinte minden másban kételkedik. Ébert Tibor e zsoltárokban arról tépelődik: vajon jobb vagy rosszabb lett-e a világ a történelem folyamán. A nyolcvannyolc zsoltárban, amelyek között van vers, költői próza és párbeszéd is, az író elsősorban önmagával perlekedik. És közben virtuális párbeszédet folytat Pascallal, Schillerrel, Keresztelő Szent Jánossal és másokkal. Az öregséggel kapcsolatban arra a következtetésre jutott, hogy általa az ember sokkal bölcsebb lesz, de bölcsességének egyik lényeges sarokpontja éppen az, hogy bevallja magának: sokkal kevesebbet tud, mint ifjú korában. A nyolcvannyolc psalmus közül egynémelynek a zenei ritmusát is megadta.
Az író talán még a zsoltároknál is érdekesebbnek érzi a másik kéziratot, a Találkozások című könyvét, amelyben harminc virtuális és valóságos találkozás élményét rögzítette. A történetek sora 1944-ben kezdődik, még Felvidéken, Trencsényben, ahol az író-zenész egy halott fiú emlékére írt és játszott adagiót. Folytatódik I. Ferenc francia király kastélyában, akivel először az Árpád-házi királyokról értekezik, azután eljut évtizedeken át napjainkig. Találkozik továbbá egy francia palacsinta- és lángossütővel, akinek megtanítja a hortobágyi húsos palacsinta receptjét. A költői képzelet elröptet bennünket Vorosilov marsall temetésének napjára, s beszélgetést folytat egy skót nemessel is, aki nem kedveli túlságosan az angolokat. Ébert Tibor sokakkal ellentétben nem hivalkodik azzal, hogy politikamentes kíván lenni, nagyon is politizál, markáns véleményét kifejezi a mai kocsmával kapcsolatban is. A legutolsó fejezet, amelynek címe: Találkozás önnönmagammal, az elkerülhetetlen szembesülést rögzíti saját, szigorú, kritikus énjével.
Ébert Tibor régimódi ember révén először kézzel írja meg könyveit, utána legépeli. Az utóbbi években a Széphalom, a Napkút Kiadó adta ki köteteit, intenzíven jelen van a folyóirat-palettán is, idén öt-hat jelentős hazai lapban publikált, többek között a Magyar Napló, a Lyukasóra, a Hitel, a Dunatükör hasábjain. Világéletében öntörvényű alkotó volt, 1990 után fokozatosan, mára teljes mértékben sikerült elfogadtatnia egyedi stílusát a számára fontos fórumokon. S bár két korábbi próza, két verskötete, valamint egy dráma-összeállítása kiadókban várja megjelenését, szeretné, ha e két legújabb könyve is mielőbb napvilágot látna.