
origo.hu
Itt van, amit mindenki várt: ünnepel Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka – fotó
Várólista. A betegforgalom korlátozására kényszerül a Zala Megyei Kórház. A betegek arra számíthatnak, hogy az eddigi két-három hetes előjegyzési idő több hónaposra is nőhet. Elsősorban a radiológiai vizsgálatok várakozási ideje nő, az ultrahangvizsgálatokra pedig az eddigi egy helyett hat hetet kell majd várni. Az okokról szólva Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke közölte: a tartozás töredékének kiegyenlítésére sem volt elegendő a Zala Megyei Kórháznak októberben juttatott nyolcvanmillió forint. Úgy vélte, több mint megdöbbentő, hogy az egerszegi gyógyintézmény novemberi finanszírozása az előző hónaphoz képest 113 millió forinttal csökkent. Ez évben a 2008. évinél 923 millió forinttal ad kevesebbet Zala legnagyobb kórházának az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Az előző év novemberéhez képest e hónapban tizenkét százalékkal kevesebb a finanszírozott teljesítmény. (G. J. A.)
Demonstrációt tartanak ma délután az orvostanhallgatók és a fiatal orvosok a fővárosban. Látványos megmozdulásukkal megalázó és nyomorúságos helyzetükre akarják felhívni az ország figyelmét. Mind a négy magyarországi orvosi egyetemről érkeznek majd résztvevők, s szimpatizánsokat is várnak. Délután fél kettőkor indul a menet a Nemzeti Múzeum elől, s körülbelül kettőre ér a Szent István-bazilika elé, ahol látványos élőképet alkotnak az akció résztvevői.
– Olyan élhetetlenné váltak a fiatal orvosok munka- és életkörülményei, hogy ez nem tolerálható tovább – fogalmazott lapunknak a Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Papp Magor. – Másféle hozzáállást és olyan keretrendszert várunk a kormánytól, amelyben a minimális megélhetési feltételeket és a jövőképet is biztosítani lehet. Ha nem történik beavatkozás, gyorsabbá válik az orvosok elvándorlása az országból – tette hozzá. Papp Magor hangsúlyozta: a kollégák jelentős része néhány év alatt kiég, másod- és harmadállásokat vállalnak a havi 95 ezer forintos nettó fizetés mellé. A betegek is megérzik mindezt, hiszen rendre fáradt orvosokkal találkoznak.
Székely Tamás egészségügyi miniszter nemrég úgy fogalmazott: érdemi elmozdulást jövőre sem lehet tenni az egészségügyi dolgozók bérfelzárkóztatásában. Ha esetleg a GDP alakulásában pozitív elmozdulás lesz a tervezetthez képest, akkor ezt 2010-ben még át lehet értékelni – tette hozzá.
A többi közalkalmazotthoz hasonlóan tehát az egészségügyi dolgozók sem részesülnek a következő esztendőben béremelésben. A kézhez kapott fizetés persze változhat némiképp, hiszen ez több dologtól – elsősorban az adózástól – függhet.
A gyorsuló orvoselvándorlásra vonatkozó aggodalmakat erősíti, hogy a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának legutóbbi felmérése arról tanúskodik, hogy a rezidensek, illetve az orvostanhallgatók több mint hatvan százaléka fontolgatja, hogy külföldre megy dolgozni.
Itt van, amit mindenki várt: ünnepel Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka – fotó
Íme a móri mészáros, ez az utolsó megszólalása + videó
Újra kapható a Lidl párszáz forintos konyhai kincse
Sok kicsi túl sokra megy: két országban is búcsúznak az euróérméktől - ki kerekít Európában?
Ezeket sose süsd az air fryerben, van, amelyik akár fel is robbanhat!
„Óriási hibát követ el”: Orbán Viktor után Robert Fico is reagált Zelenszkij fenyegetéseire
Újra posztolt Novák Katalin, a lemondása óta először szólalt meg
F1, Miami Nagydíj, verseny
Sokk a Bundesligában, Müller vérző fejjel esett össze, ponyvával takarták el
A Liverpool súlyos árat fizetett Slot döntéséért, Szoboszlai is hibázott
Kuncze Gábor hatalmas öngólt lőtt, Magyar Péter foghatja a fejét
Verstappen és Norris újra összeakadt, Piastri lett a nevető harmadik + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.