Zavartalan magyarellenesség

Miután Václav Klaus cseh elnök kijelentette, Prágának kivételt kell kapnia az uniós szerződés részét alkotó általános emberi jogok listájának érvényesítésekor, mert ellenkező esetben az elűzött szudétanémetek kárpótlást követelhetnek, Ficóék azonnal aggódni és fenyegetőzni kezdtek. Megijedtek. Ami jó jel

Teltházas mérkőzésen, kiélezett csata után döntetlenre végzett Szlovákia és Magyarország – sporthasonlattal valahogy így vélekednek Brüsszelben a két ország diplomáciai összetűzéséről a szeptemberi szécsényi csúcstalálkozó után. A „vitát” – amely tulajdonképpen nem volt más, mint az egyik állam nyilvánvaló jogsértéseinek számonkérése a másik, érintett ország által – uniós körökben lezártnak tekintik. Hogy ez így van, abban nagymértékben a magyar diplomácia a felelős, amely a Bajnai–Fico-találkozó után a rendezés üzenetét közvetítette a hazai, de az európai közvélemény felé is. A két kelet-európai kis ország civakodását amúgy is megvetéssel vegyes unalommal szemlélő brüsszeli bürokraták egyik képviselője, Jacques Barrot a minap kioktató hangnemben nyilatkozta: „ez Magyarország és Szlovákia közötti probléma, ezt már elmagyaráztam a két ország hozzám látogató delegációjának.” Az Európai Bizottság francia igazságügyi biztosát azután kérték reagálásra, hogy a magyar kormány bejelentette, kötelezettségszegési eljárást kért Szlovákia ellen a bizottságtól, amiért Sólyom Lászlót augusztusban nem engedték be az országba. A beadvány azt kéri, az uniós testület a közösségi jog szempontjából vizsgálja meg a szlovák jogszabályokat és azok alkalmazását, valamint a közösségi jog megsértése miatt indítsa meg a kötelezettségszegési eljárást. Annyiban jogos Barrot értetlenkedése, hogy Budapest hosszú kivárás után kérte az eljárást, a késlekedés okára semmiféle magyarázat nincs.
Egyébként a magyar fél igazára erősített rá az a napokban hozott brit döntés, amely megsemmisített egy holland képviselőt kitiltó határozatot. Geert Wilders, az iszlámellenes nézeteiről ismert politikus februárban akart Londonba utazni, hogy bemutathassa rövidfilmjét, csakhogy a brit belügyminisztérium megtiltotta a belépését Nagy-Britanniába, ezért érkezésekor a repülőtéren feltartóztatták, s viszszaküldték Hollandiába. A hágai kormány tiltakozott a döntés ellen. Az ügy a brit bevándorlási hatóság fellebbviteli fórumához került, amely a szólásszabadságra és a schengeni övezeten belüli szabad beutazásra hivatkozva most hatálytalanította a holland képviselőt kitiltó határozatot. A két eset kapcsán természetesen csak a beutazás jogtalan megtagadása jelent párhuzamot, hiszen a magyar köztársasági elnököt nehezen lehetne leszélsőségesezni, ellenben a döntést meghozó pozsonyi kormánykoalíció egyik pártja már hoszszú évek óta rászolgál a szélsőségesnél erősebb jelzőkre is.
A rendkívül veszélyes precedenst teremtő Sólyom-ügy mellett a szlovák nyelvtörvény kérdése is megoldásra vár. Bár egyelőre a készülő „módszertani útmutatók” hiányában nincs hivatalos végrehajtás, a diszkriminatív jogszabály a gyakorlatban már érezteti hatását, túlbuzgó hatóságok, cégek vagy átlagpolgárok nagyon is értik a Ficóék adta jelzést: ellehetetleníteni a magyar nyelv használatát. Lapunk pozsonyi tudósítóját egy neve elhallgatását kérő rendőr arról tájékoztatta, hogy a dunaszerdahelyi járásban, ahol a lakosság csaknem nyolcvan százaléka magyar, a rendőrök kizárólag szlovák nyelven intézkedhetnek, és – vezetői utasításra – munkahelyükön, egymás közt is csak az államnyelvet használhatják. A szlovák posta írásban követelte alkalmazottaitól, munkájuk során kötelezően az államnyelvet használják, s megindult az első hivatalos vizsgálat is a nyelvtörvény megsértésére hivatkozva. A kereskedelmi felügyelet nagyszombati megyei hivatala levelet küldött a Szabad Újságot megjelentető galántai Mediaimpress kiadónak a hetilap óriásplakátjai ügyében. Eszerint a plakát szövege („Az olvasó nemzetisége? Nem akadály, ha megérti, amit olvas! Szabad Újság, a mi hetilapunk”) kizárólag magyar nyelvű, ami ellentétes a hatályos államnyelvtörvénnyel. A magyar diplomácia a nyelvtörvény ügyében is késlekedik. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) végső megállapításaira vár, holott azok a jelentéstevő ígérete szerint csupán a végrehajtásra vonatkoznak majd, azaz a jogszabály módosítását nem célozzák. Márpedig a Magyar Koalíció Pártja is azt az álláspontot képviseli, hogy a törvény változtatása nélkül nincs elmozdulás. Ugyanakkor az EBESZ mellett ott van egy másik jogorvoslási lehetőség, mégpedig az Európa Tanács (ET) velencei bizottsága, amelyhez egyébként máris kérdéssel fordult Szlovákia. Ficóék azt igyekeznek kipréselni az ET szakértőiből, hogy a szlovák törvény semmiben sem különbözik más, nyugat-európai ország nyelvvédő jogszabályától. Erre alighanem pozitív lesz a strasbourgi válasz, hiszen elég, ha Franciaországot említjük, máris Pozsonynál az igazság. Csakhogy más kérdést is fel lehet tenni a velencei bizottságnak. Például azt, hogy megfelelnek-e a nyelvtörvény kitételei Szlovákia nemzetközi kötelezettségeinek. Pozsony aláírta és ratifikálta a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartáját, az 1995-ben uniós nyomásra aláírt magyar– szlovák alapszerződés pedig tartalmazza az ET 1201-es ajánlását, amely egyebek mellett a kisebbségek nyelvhasználati jogára vonatkozik. A magyar kormány azonban egyelőre nem tette fel ezt a kérdést a velencei bizottságnak.
Az ET szakértői aligha tudnának mást tenni, mint tényként közölni: a pozsonyi jogszabály révén Szlovákia több nemzetközi vállalását szegi meg.
Az európai uniós jogi eszközök teljes körű felhasználását a Fico-kormány magyarellenes lépései ellen egyebek mellett azért sem érdemes kihagyni, mert érezhetően ez az egyetlen terület, amelyen Pozsony tart a következményektől. Erre utal a Benes-dekrétumokkal kapcsolatos gyors szlovák reagálás is. Miután Václav Klaus cseh elnök kijelentette, Prágának kivételt kell kapnia az uniós szerződés részét alkotó általános emberi jogok listájának érvényesítésekor, mert ellenkező esetben az elűzött szudétanémetek kárpótlást követelhetnek, Ficóék azonnal aggódni és fenyegetőzni kezdtek. Megijedtek. Ami jó jel. Azt mutatja, hogy a kollektív bűnösség elvére épülő, ma is érvényben lévő Benes-dekrétumok, illetve azok következményei korántsem kőbe vésettek. Az EU-elnökséget ellátó Svédország külügyminisztere, valamint az Európai Bizottság elnöke gyorsan kizárta azt a lehetőséget, hogy Szlovákiára ne vonatkozzon az unió reformszerződésének részét képező emberi jogi charta teljes körű teljesítésének kötelezettsége. Ficóék félelme és az uniós állásfoglalás együtt azt sejteti: a Benes-dekrétumok áldozatai nem esélytelenek az igazságtételre. Persze van, aki másképp értelmezi a fejleményeket. Balázs Péter a talán soha vissza nem térő alkalmat, hogy a BBC HardTalk című politikai műsorában szerepeljen, még véletlenül sem arra használta fel, hogy végre a világ előtt is ismertesse az uniós szinten példátlan pozsonyi kormányzati nacionalizmust (s ennek részeként a hírhedt Benes-dekrétumok parlamenti megerősítését), hanem „megfelelő jogi módszert” ígért a lisszaboni szerződéssel kapcsolatos cseh és szlovák felvetésekre. Mint fogalmazott, „van mód arra, hogy megadják Prágának és Pozsonynak a jogi és erkölcsi biztosítékokat az uniós reformszerződéssel kapcsolatban általuk felvetett problémákra”. Ez röviden annyit jelent: a magyar külügyminiszter megnyugtatja az évek óta magyarellenes politikát folytató pozsonyi kormányt, nem kell aggódnia a felvidéki magyarok kitelepítése céljából született és ma is érvényben lévő Benes-dekrétumok esetleges megkérdőjelezéséért az uniós szerződés elfogadása után sem.
A nyilatkozat önmagáért beszél. Nagyrészt ez a magyar kormányzati hozzáállás az oka Ficóék gátlástalan randalírozásának.