Időutazások versben és dokumentumfilmben

Gyertyaszentelő, Arcod mögött május, Ismeretlen könnyű szívvel. Tóth Erzsébet József Attila-díjas költő kötetcímei is beszédesek. A költő életében fontos események történtek a napokban, a többi között megkapta a Ratkó József-díjat, s új kötete is elkészült, amely az ünnepi könyvhéten jelenik meg Kőrózsa, betonszív címmel.

Bethlen-díj a Kilenceknek. Bensőséges ünnepségen adta át szerdán este az Uránia moziban Bakos István, az alapítvány leköszönő elnöke a Bethlen Gábor-díjakat a Kilencek költőcsoport tagjainak. Mezey Katalin, Győri László, Kiss Benedek, Konczek József, Kovács István, Oláh János, Péntek Imre, Utassy József, valamint Rózsa Endre (1941–1995) örököse elfogódottan hallgatta Vasy Géza irodalomtörténész laudációját. Az esten levetítették Csontos János rendező, költő Együtt és külön – A Kilencek húsz év múlva – Rózsa Endre emlékére című ötvenperces szubjektív dokumentumfilmjét. Csontos János kérdéseire a nyolc élő költő és Vasy Géza, a film irodalomtörténész narrátora felelevenít az ötvenes évekhez képest látszólag puhább hatvanas, majd a szürke és nyomasztó hetvenes évek auráját. Négy-öt éves huzavona után látott napvilágot 1969-ben Az elérhetetlen föld című antológia, amelyben kilenc ellenzéki költő mutatta meg oroszlánkörmeit. A kötet reprintjét a negyvenedik évfordulóra a Széphalom Könyvműhely adta ki. Végül a Bethlen Gábor Alapítvány új elnöke, Lezsák Sándor adta át a Márton Áron-emlékérmet az Aracs délvidéki folyóiratnak, a Tamási Áron-díjat Kubik Anna színművésznek. A Teleki Pál-emlékérmet Béres József vegyész, Balassa Zoltán történész, Nagy András grafikus és Lezsák Sándor költő vette át.

Önmagában is rangot jelen a Ratkó József-díj esetében a díj névadója, a Hetek emblematikus alakja, a huszadik század meghatározó, nemzeti elkötelezettségű alkotója. Mit jelent önnek a költő?
– Már az indulásomkor, a hetvenes évek elején-közepén is meghatározta pályámat Ratkó József személye. Ő volt az, aki maga köré gyűjtötte a fiatal, pályakezdő költőket, prózaírókat. Neki is nagyon kellett a fiatalok társasága, erkölcsi megerősítése, nekünk még inkább szükségünk volt rá, hiszen légüres térben kódorogtunk Pesten. Ő pedig utánozhatatlan hangulatot tudott teremteni Nyíregyházán vagy választott kis hazájában, Nagykállóban író-olvasó találkozókon, a könyvtárban. Megérezte a rokon lelket azokban, akik akkor hozzá hasonlóképpen látták a világot, az elhunytak közül gyakran megjelentek Szervác Jóska, Banos Jancsi, az élők közül Zalán Tibor s jómagam.
– A díjakról szokták mondani: nem kapják őket, hanem adják. A sikeren hamar túl kell lépni, inkább arra gondolni, mire is kötelez az adott kitüntetés.
– Ez a friss díj azért nagy öröm, mert Ratkó József személyesen is sokat jelent számomra. Én azt is nézem, hogy a díjat kiknek a társaságában kapom meg, s ha olyan emberek részesültek benne előttem, mint Nagy Gáspár, Balázs József, Elek Tibor, akkor megtiszteltetés átvenni. S valóban, legalább annyira fontos, hogy a díj ösztönzést ad elkövetkező munkáimhoz.
– A közelmúltban lejátszódott egy másik esemény, a Lakitelek Népfőiskolán megrendezett kistérségi filmfesztivál, amelyen ön zsűritag volt.
– Valóban, ezt a tényt is megtiszteltetésnek, kitüntetésnek tartom. Amikor három évvel ezelőtt Lezsák Sándor felkért, hogy vegyek részt a zsűri munkájában, nagy várakozással és örömmel mondtam igent. Tehát volt már tapasztalatom, hogy ez a filmszemle – idén már a tizedik, a jubileumi mustrát rendezték meg – mindig meghatározó, maradandó élményt okoz. Óriási idő- és térutazásnak érzem az alámerítkezést a legfrissebb profi és amatőr dokumentumfilmek, televíziós munkák világában. E filmek jelentős mértékben Magyarországon kívül élő magyarokról szólnak, sokszor maguk a filmkészítő csapatok tagjai is felvidékiek, újvidékiek, partiumiak, erdélyiek, székelyföldiek, kárpátaljaiak. Maguk mondják el nekünk, hogy az ő világuk története, sőt jelenkori történelme hogyan folytatódik most, vagy mi történt velük a múltban. Egészen mélyen elföldelt történelmi események bukkannak általuk felszínre, olyan történetek és események, amelyekről korábban hallgattak. A legutóbbin egy szegedi csapat hozta újra felszínre az Újvidék környéki jugoszláv partizánvérengzéseket, magyarirtásokat Jelöletlen tömegsírok címmel. Nem sikerült igazán jól, de az ember nem tud nem elgondolkodni ezeken a történéseken. Másik példa: az erdélyi feketetói vásár történetét tárta elénk egy alkotás, olyan érzékletesen, hogy akkor eszembe jutott, milyen jó lenne jövőre elmenni oda, pedig a film arról is szól, hogy a vásár már nem az igazi.
– Költőként vannak-e, lesznek-e utórezgései a filmes élményeknek? Min dolgozik most?
– Filmes élmény nyomán, Andrzej Wajda Katynjának hatására írtam egy Katyn-verset, mely oklevelet kapott az idei Quasimodo-költőversenyen, s lefordították olaszra, franciára. Amikor néztem ezt a filmet, eszembe jutott, hogy Magyarországnak hány hasonló kicsi vagy nagy Katynja van, amit eddig nem dolgozott fel sem író, sem filmrendező. Mostanában az amatőr filmesek kezdik ezt boncolgatni, de még félelmetesen nagy adósságaink vannak a múlt feldolgozásával. Kérdése másik felére válaszolva, előkészítés alatt áll egy versciklusom Kőrózsa, betonszív címmel, ami valószínűleg megjelenik a 2010-es nyári ünnepi könyvhétre. Ezt megelőzően a Debreceni Csokonai Színházban a költészet napján Mispál Attila rendezésében bemutatásra kerül egy verseim alapján összeállított színdarab. Amikor a rendező a köteteimet böngészte, majd végigolvasta a megjelenő kötet kéziratát is, olyannyira átrendezte a benne lévő addigi képet, hogy erre építette az egész kompozíciót. Nem mindennapi megtiszteltetés egy megjelenő, félben lévő verskötetre komponált színházi bemutató, nem beszélve arról, hogy a figyelmet is felhívja a műre.
– Ön az utóbbi években dolgozott a Magyar Nemzet, majd a Magyar Hírlap szerkesztőségében. Most egy induló hetilap, a Nagyítás szerkesztője lesz. Mi változik?
– Ahogy az évek óta megírt publicisztikáimból is kitűnik, soha nem tértem ki a kihívás elől, hogy foglalkozzak az ország ügyeivel, akár politikai publicisztikák formájában is. Egy írót is befolyásolja bizonyos mértékig a környezete és ama fórum hangneme, megszólalási módja, amelyen megnyilatkozik. Remélem, hogy az induló hetilapnál a publicisztikák is közelebb állnak majd az irodalomhoz és a kultúrához, hiszen kár tagadni, hogy az íróember elsősorban erre vágyik.