Mintha a baloldali brit bárónő előre olvasta volna a globális brit lap nagy hírű kommentátorának rá vonatkozó sorát: „szűzbeszédében” az Európai Bizottság egyik alelnökének szerepét is betöltő Ashton éppen a civilizációkat egymásnak ugrasztó, közismerten legkényesebb kérdésben, a palesztinok izraeli megszállása ügyében beszélt olyan kendőzetlenül Strasbourgban az európai parlamenti képviselők előtt, amit minden túlzás nélkül szokatlannak lehet nevezni.
Holott évtizedek óta ismert tényekről szólt – egyebek mellett arról, hogy „Kelet-Jeruzsálem Ciszjordániával egyetemben megszállt terület”, és arról, hogy „az Európai Unió ellenzi otthonok szétrombolását, arab lakói kiűzését”. Hogy mindez mennyire nyerte meg a tetszését a korábban Ashton uniós kinevezését olyannyira támogató, feltétlen Izrael-barát Gordon Brown brit miniszterelnöknek – nem is szólva David Miliband külügyminiszteréről –, az persze kérdéses.
De Ashton ezen is továbbmenve az unió jövő közel-keleti külpolitikai programja irányát érzékeltető tényeket már nem igyekezett ellensúlyozni olyan szokványos klisékkel, mint hogy Izrael a Közel-Kelet „egyetlen demokráciája”, és hogy veszélyben él a palesztin „terroristák” miatt.
Ashton „elődje”, Chris Patten volt uniós külügyi biztos, az Oxfordi Egyetem rektora, a szintén globális terjesztésű brit Financial Times napilapban tette fel a kérdést Európa útja egy új Jeruzsálemhez című, kemény írásában arról, hogy meddig kell az unió polgárainak évi egymilliárd dollárt fizetniük annak ismételt felépítéséért, amit az izraeliek a palesztin területeken rendre lerombolnak.
Jellemző az Európában a világ legveszélyesebb konfliktusforrásának tartott megszállással szembeni türelem igen gyors fogyására, hogy ugyanezen napilap már Obamának az „izraeli terjeszkedés fölötti káros hallgatását” is ostorozza, míg az Economist félig gúnyosan teszi fel a kérdést: „Izrael netán túl erős Obamának?”
origo.hu
Diplomáciai nagyüzem Budapesten: mindenki ránk figyel
