Németországban tartották az ősbemutatót, az opera most szólal meg először itthon. Mennyiben más az üzenete ennek a műnek hazai földön, elsősorban a magyar vonatkozásai miatt?
– Németországban németül hangzott el, most pedig magyar fordításban hallhatjuk. Erre azért került sor, mert egész egyszerűen blaszfémia lett volna, ha az egyik legjelesebb magyar színpadon József Attila németül adja elő az egyik legcsodálatosabb versét. A fordítás természetesen nem volt egyszerű, a két nyelvben egészen más a szótagszám vagy éppen a hangsúlyozás. Szinonimákat kellett keresni, illetve hajlításokkal, szünetekkel, ritmikai vagy hangváltoztatásokkal kellett áthidalni a különbséget.
– Más a rendezés is, és nyilván egészen más a témához a hazai közönség viszonya. Mire számít?
– Németországban a pforzheimi intendáns rendezte, itt pedig Kovalik Balázs, aki rendkívül felkészült. Nagy öröm vele és Hamar Zsolt karmesterrel dolgozni, ritkán jön össze ilyen trió. A lényeges különbség a két ország között van. Arthur Koestlert Magyarországon nem igazán ismerik, keveset is olvastak tőle, talán a Sötétség délben című regénye a legismertebb, hiszen ez megjelent magyarul, de a művei többségét nem fordították le magyarra. A németeknél Koestler viszont népszerű, a közönség úgy ment a színházba, hogy Koestlert már nem kellett neki bemutatni.
– József Attiláról, Radnótiról, Ignotusról, Kassákról viszont Németországban hallhattak kevesen.
– Pforzheimben éppen ettől tartottam. Mivel Koestler a múlt század első felének irodalmi életét élénken követte, és a legnagyobb költőkkel, írókkal személyesen is kapcsolatban állt, életrajzi írásaiban nemcsak megemlékezik róluk, hanem olyan eseményekről, „titkokról” is tudósít, amelyeket még a magyarok közül sem sokan tudnak. Ez a németeket nem zavarta.
– Miért pont Koestlert választotta? Olvasott tőle valamit, ami megfogta?
– Egy-két művét, például a Sötétség délbent, de sokat én sem tudtam Koestlerről. Az ötlet a librettó írójától, Elisabeth Guthjahrtól származik, aki rendkívül művelt irodalmár, zeneileg is képzett, olyannyira, hogy most éppen a trossingeni zeneművészeti főiskola rektora. Ő már jóval korábban feldolgozta ezt a témát, Koestler alapos ismerője, arról nem is beszélve, hogy az írásaiban szereplő magyar írókkal, költőkkel is sokat foglalkozott.
– Mennyire elégedett a próbák láttán a magyar társulattal?
– Az Operaház zenekara és énekkara kiváló, a legtöbb tag rendkívül képzett, ez hallatszik is a teljesítményükön. A szólisták között egészen zseniálisak is vannak, a probléma csak az, hogy főként őszi időben bármikor bárki megbetegedhet, és akkor az egész előadás kútba esik.
– A rengeteg szereplő mellett sok az apró, rövid jelenet. Mi az a zenei, dramaturgiai megoldás, ami végül egységbe fogja a darabot?
– Én külön örültem annak, hogy a cselekmény csak lazán, Koestler személyén keresztül függ össze, és jelenetekre tagolódik. Így lehetőségem volt egy teljesen új szerkezetet felmutatni. Az egyes jelenetekben lényegében semlegesen mutatom be a történetet, hiszen a képsorok és a szöveg is önmagáért beszél. Ha valakit ártatlanul agyonlőnek, azt nem kell magyarázni. A jeleneteket viszont közzene köti össze, ezekben én kommentálom mindazt, ami történt. Felteszem a kérdést a zene nyelvén: miféle világ ez, ahol Káin és Ábel óta nem változott semmi? Így a jelenetek és a közzenék sora által egyfajta hullámzás jön létre, ez viszi előbbre a cselekményt.
– 2004-ben a darab alapján készült Sonnenfinsternis – négy zenekari kommentár című műve Az év zeneműve lett az Artisjusnál. Azóta ritkán hallani. Mi ennek az oka?
– Kilenc év telt el az ősbemutató óta, s nemrég tudtam meg, hogy most az Operaház is műsorra tűzi a Napfogyatkozást. Ezért az opera jellegzetes és fontos pillanatait kiemelve írtam egy négytételes zenekari szvitet, ezt akkor a rádiózenekar szólaltatta meg. Sajnos az, hogy hányszor szólal meg a mű, anyagi kérdés. Tudjuk jól, sokszor a rendelkezésre álló pénzösszeg határozza meg, mit tud sugározni a rádió, ez pedig egy hosszú, sok előadót igénylő mű, ami után elég magas jogdíjat kell fizetni.
– Kortárs zenei lektor volt a Magyar Rádióban, nyugaton is hosszú ideig élt, rálátása van mind a hazai, mind az európai kortárs zeneszerzésre. Hol áll a mai magyar zeneszerzés az európaihoz viszonyítva?
– Az az igazság, hogy nyugaton lényegesen előbbre tartanak, mint itthon, már csak azért is, mert itt tudvalevő, hogy volt egy olyan időszak, amikor például Schönberget, Webernt, Alban Berget csak titokban lehetett hallgatni, hiszen az ő műveiket hivatalosan az imperialista világ szüleményeinek tartották, egy időben még Bartók is gyanúsnak számított. Emlékszem, a Zeneakadémián a hangszerelés tanárom egyszer meghívott minket a lakására Sztravinszkijt hallgatni, de előtte megesketett, hogy nem mondjuk el senkinek, mert különben valószínűleg őt is és minket is kirúgtak volna. Az elszigeteltség miatt a magyar zeneszerzésben erőteljesebben érvényesült a régebbi korok zenéinek a hatása. Ez nem jelent értékbeli különbséget, bizonyos szempontból talán még pozitív is volt, a magyaroknak sikerült megspórolniuk azokat az azóta már szerencsére túlhaladott vad ötleteket és kísérleteket, amikor nyugaton például zongorákat fűrészeltek az új művészet címén.
origo.hu
Meggyilkolt turisták: leszúrtak egy francia férfit
