Temesi Ferenc hatvanéves

Ma hatvanesztendős a szegedi születésű Temesi Ferenc, a kortárs magyar prózairodalom kiemelkedő íróegyénisége, az örökös út- és harmóniakereső. Róla okkal elmondhatjuk: szépíróként mindig a legnehezebb utat választotta, pedig megvolt arra is a lehetősége és a képessége, hogy a könnyebb ellenállás felé haladjon. Avantgárd kísérletező, pikareszk elbeszélésekkel tűnt fel, amelyeket Látom, nekem kell lemennem címmel gyűjtött kötetbe 1977-ben. Könyvével nem volt igazán elégedett. Úgy érezte, meg kell találnia azt a prózai műfajt, amelyet ő tud legjobban. Véleménye szerint az író rangját a nagyléptékű, a nagyformátumú regény adja meg, amelybe belefoglalhatja a rászabott egyetemességet.
Elkezdte hát a hosszú előmunkálatokat, amelynek eredményeként megszületett e század végének egyik meghatározó regényremeklése, a Por I. (1986), a Por II. (1987) és a zárókő, a 3. könyv (1989).
A nagy mű szótárregény formát öltött, címszavak alá rendezett, látszólag véletlenszerű szerkezetéből tárul elénk a Porlód néven emlegetett szülőváros aurája, Magyarország saját olvasatú újkori történelme és egy hatvanas–hetvenes években diákoskodó, a létezés valódi értelmét kereső ember lélekrajza, sokkoló tragédiákkal, amelyek átmeneti időre még a hitét is megrendítik. A Por a keresztény, nemzeti elkötelezettséget vállaló avantgárd és realista írótársakból és irodalmárokból feltétel nélküli elragadtatást váltott ki, a magukat meghatározónak kikiáltó, lélektelen, üzenetmentes irodalmat kedvelő literátorok körében pedig elutasítást és agyonhallgatást.
Mindenki a saját bőrén érzi, az író igencsak „emberből van”, a homo sapiensnek sem esik jól a magát mértékadónak kikiáltó szakma diszkriminációja. Ám az író, még ha magánemberként közösségi és humanista lény is, nem tehet mást, mint hogy megrázza magát, s Dante Alighieri üzenetének szellemében halad a saját útján, és nem törődik azzal, mit mondanak mások. Temesi a hatvanadik születésnapjáig tudatosan, az írás és az újságírás önként vállalt robotosaként felépítette nagyregény-univerzumát a Híd, a Pest, a Kölcsönidő, az Amszterdam című nagyepikai alkotásokból és a kisregényekből. Vallja, hogy az igazi irodalomnak, legyen akár hagyományőrző, akár kísérletező, igenis van metafizikai üzenete, küldetése, és ne féljünk a szótól: mondanivalója.
Temesi Ferenc a 2008-as könyvhétre megjelent Amszterdam című regényével is bizonyította, hogy az írót a műveivel kivívott halhatatlanság sem teheti elbizakodottá. Hazáját hamar megtalálta, a Teremtőhőz viszont hosszú, szenvedésekkel kikövezett úton kellett visszatalálnia. Az Amszterdamban az író eljut a keresztényi alázatnak arra a fokára, amelynek hatására lemond a mindentudás illúziójáról is, és rádöbben a szeretet mindenható erejére. Azt is tudja, hogy az igazi író soha nem pihen valódi babérokon sem.