Az 1884–1885-ös berlini konferenciát követően Németország által annektált területen egy arisztokratikus tartású nép élt, a szarvasmarhapásztor hererók, akiket a gyarmatosítók kiirtásra ítéltek. A német telepesek a herero törzs lakóit kegyetlenül igába hajtották, elvették földjüket, házaikat és állataikat. A hererókról a gyarmatosítók páviánokként beszéltek. Ami nem akadályozta meg a katonákat abban, hogy a herero nőket szexrabszolgának tartsák – amíg 1904. január 12-én Okahandzsa kisvárosban ki nem tört az első öszszeütközés a hererók és az ottani német erődítmény katonái között.
Von Trothával a császár „jó kezekben” tudhatta az afrikai törzs leverésének és kiirtásának tervét, mert a főparancsnok már 1900-ban a kínai bokszerlázadás, majd a mai Ruanda, Burundi és Tanzánia népei ellenállásához hasonlóan kegyetlen leverésével bizonyított. A herero nép totális kiirtásának terve egyértelműen dokumentált. Von Trotha hírhedt megsemmisítő parancsában ez áll: „Minden hererót – akár fegyveres, akár fegyvertelen – lelövünk.”
Larissa Förster, a kölni etnológiai múzeum Namíbia-szakértője szerint ez egyértelműen egy adott etnikai csoporthoz tartozó nép likvidálására adott parancs kizárólag azon az alapon, hogy ezen etnikai csoporthoz tartoznak. Ezzel szemben Samuel Maharero herero törzsfőnök a háború kitörése után népéhez írt levelében az olvasható, hogy az angolokat, búrokat, misszionáriusokat és más törzsbelieket nem szabad bántani. Mármint az őket elpusztítani kívánó német katonákat kivéve.
A történelem tanúsága szerint 1904 és 1907 között mindkét utasítást lelkiismeretesen végrehajtották. Ez volt a múlt század első népirtása. Olyan népirtás, amikor a népirtó célja egy etnikum maradéktalan likvidálása volt. 1904 augusztusára Lothar von Trotha tábornok Waterbergnél leverte a hererókat. A túlélőket az Omaheke sivatagba űzte, ahol a legtöbben szomjan haltak, miután a meglévő kutakat megmérgezték. Eredeti fotók tanúskodnak arról a néhány csonttá aszott túlélőről, akinek sikerült megmenekülnie, és elkerülte a bajonetteket. Októberben azután a nama törzs tagjai lázadtak fel, akikkel ugyanígy bántak el. 70 százalékos népirtási hatékonyság; genetikai kísérletezés a koncentrációs táborokban. A becslések szerint 65 ezer hererót mészároltak le, a teljes népesség 70 százalékát. A nama törzs lakóinak felét, mintegy tízezer embert.
1985-ben az ENSZ Whitaker-jelentése szerint Németország azon terve, hogy likvidálja Délnyugat-Afrika herero és nama népét, a XX. század teljes népirtási kísérleteinek kezdete volt. A misszionáriusok nyomására és a gyarmaton uralkodó munkaerőhiány eredményeként Berlin leállította a népirtási kampányt. A túlélő hererókat koncentrációs táborokba zárták, ahol az embertelenül kemény rabszolgamunka, az éhség és a betegség megtizedelte őket. A háborút követően valamennyi, hét évnél idősebb hererónak fémkorongot kellett viselnie a nyakára függesztve, amelyen lajstromszámuk volt látható.
A koncentrációs táborokat Eugen Fischer doktor járta be, és ott fajjavítási-genetikai kísérleteket végzett. Felügyelete és irányítása alatt az akasztással kivégzett hererók tartósított holttestét és leválasztott fejét Németországba küldték boncolásra. Fischer doktor később a Vilmos császárról elnevezett Antropológiai, Emberi Örökségtan és Eugenetikai Intézet igazgatója lett, majd megírta az Emberi örökség és fajhigiénia elvei című könyvet, amely révén 1933-ban a Berlini Egyetem rektorának választották.
A hererókat fogva tartó öt koncentrációs tábort egyébként 1908-ban zárták be. A róluk készült hivatalos jelentés szerint az ott fogva tartottak 45,2 százaléka nem élte túl a „vendégszeretetet”. A szögesdróttal vagy áthatolhatatlan tüskebokor kerítéssel körbevett táborokban a hererók a számukra szokatlan nyers rizst, valamint némi vizet kaptak.
Namíbiai látogatásán 1998-ban Roman Herzog német elnök találkozott herero vezetőkkel. Mundzsuku Nguvauva törzsfőnök nyilvános bocsánatkérést és jóvátételt követelt. Az elnök sajnálatát fejezte ki azért, ami történt, de nem kért bocsánatot, a jóvátételt pedig elutasította.
Heidemarie Wieczorek-Zeul, Németország fejlesztési segélyekért felelős minisztere 2004. augusztus 16-án elsőként hivatalosan kért bocsánatot és fejezte ki fájdalmát a németek által elkövetett népirtásért, és kijelentette: „Mi, németek elfogadjuk történelmi és erkölcsi felelősségünket azért a bűnért, amelyeket a németek követtek el ebben az időben.” Azt is elismerte, hogy a tömeggyilkosságok népirtással értek fel, de nem említette a koncentrációs táborok létét és a rabszolgatartás intézményesítését, noha ez német dokumentumokból igen alaposan dokumentált tény. De a miniszter asszony kizárta a kártérítést, kijelentve, hogy a német kormány már „11,5 millió euró fejlesztési segélyt fizet évente Namíbiának”. Lothar von Trotha leszármazottai 2007 októberében a királyi herero törzsfőnökök meghívására Omaruruba utaztak, ahol nyilvánosan kértek bocsánatot von Trotha tetteiért.
(Hivatkozott irodalom. Marc Ambler, „Herero genocide”. Creation 27 (3): 52–55, 2005. június. Gewald, J. B., Herero Heroes, James Curry, Oxford. Wikipedia: Herero and Namaqua Genocide. „A bloody history: Namibia’s colonisation” [BBC News, 2001. augusztus 29.]. „Germany admits Namibia genocide [BBC News, 2004. augusztus. 14]. The Herero and Nama Genocides, 1904–1908, J. B. Gewald, in Encyclopedia of Genocide and Crimes Against Humanity. MacMillan. New York. 2004.)
origo.hu
Diplomáciai nagyüzem Budapesten: mindenki ránk figyel
