időjárás 6°C Vilma 2022. december 5.
logo

Romániai különadó a hamburgerre

Rostás Szabolcs
2010.01.16. 23:00

Különadót kíván kivetni a gyorséttermi élelmiszerekre, édességekre és szénsavas üdítőitalokra a román kormány. Cseke Attila, a decemberben hivatalba lépett, Emil Boc vezette kabinet RMDSZ-es egészségügyi minisztere közölte, a szeszes italokra és a dohányárukra kirótt szenvedélyadóhoz hasonló illetéket márciustól kívánják bevezetni, és számításai szerint mintegy egymilliárd eurós bevételt remélnek az intézkedés nyomán. A bukaresti szaktárca az egészségügyi ágazat fejlesztésére, befektetésekre, a lakosság egészségmegőrzését elősegítő programok finanszírozására, a betegellátás korszerűsítésére fordítaná a többletbevételt. Erre annál is inkább szükség lenne, mivel a gazdasági válság miatt foganatosított megszorítások miatt a tavalyi évhez képest az idén kevesebb futja az állami költségvetésből. Az egészségügyi programok támogatására, orvosi felszerelések vásárlására és a sürgősségi betegellátás működtetésére például mindössze a 2009-es anyagi keret alig több, mint fele áll rendelkezésre. A bukaresti egészségügyi minisztérium illetékeseinek elképzelése szerint az új illetéket – amelyet a romániai sajtó máris „hamburgeradóként” emleget – azok a kereskedelmi társaságok lennének kötelesek fizetni, amelyek gyorsétteremben kapható élelmiszert (például: hot dogot, hamburgert, pizzát), cukrásztermékeket, szénsavas üdítőitalokat állítanak elő, importálnak vagy forgalmaznak. Nem mellesleg Cseke Attila azzal érvel az új szenvedélyadó szükségessége mellett, hogy ezeknek a magas só-, zsír-, cukor- és adalékanyag-tartalmú élelmiszereknek a tartós fogyasztása egészségkárosodást okoz, amely megterheli az egészségügyi rendszert.
Az Egészségügyi Világszervezet felmérése szerint egyébként Romániában a lakosság negyede túlsúlyos, az elmúlt nyolc év során pedig megkétszereződött az egészségtelen táplálkozás miatt elhízott gyermekek száma. Miközben az új adónem kezdeményezői szerint az intézkedés kevésbé érinti majd a fogyasztók pénztárcáját, a román élelmiszer-ipari szövetség képviselői ellenzik a fast food termékek különadóját, úgy vélik ugyanis, hogy ez árnövekedéshez és a multinacionális cégek „elijesztéséhez” vezet.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.