Tömörkény, Vonnegut és újak

Ha valakinek a Budapest Bristol irodalmi folyóiratról egyszerre jut eszébe a 101 éve éppen a Hotel Bristolban alapított Nyugat folyóirat és a Kádár-kor áporodott levegőjébe nyugati ízeket-illatokat, látványvilágot csempésző Interpress Magazin, azon nincs mit csodálkozni. Az augusztusban alapított irodalmi lap ugyanis a Nyugatra utalva kapta a címét, főszerkesztője, Mezővári Gyula pedig egykor az Interpress Magazint vitte sikerre. A párosítás így, túl az olvasóbüntető szövegirodalom, a végletes irodalmi sznobéria és a belterjes irodalmi egymásnak írogatás korszakhatárán, még mindig különösnek hat. Aki a Nyugat egyes számait nem olvasta, nem tudhatja ugyanis, hogy ott sem csupa gyémántszerkezetű, parnasszusra illő remekmű jelent meg, az Interpress Magazin pedig már születése pillanatában sem az akkori értelemben vett magas irodalmat képviselte Magyarországon, inkább az igényesebb szórakoztatást. Ami közös a két lapban, s így a Budapest Bristolban is, hogy az irodalmi prózát történetmesélésnek tekintik, az írást pedig mesterségnek, léttérképezésnek, verbális csodagyártásnak. Ahogyan ez addig is volt, míg az írók, mesélők le nem falazták magukat a közönségükről.
A Budapest Bristol igényes papírra nyomott, grafikákkal, fotókkal illusztrált oldalain békésen megfér egymás mellett Kurt Vonnegut, Móricz Zsigmond, Rejtő Jenő, Rakovszky Zsuzsa, Karinthy Frigyes, Móra Ferenc, Tömörkény István és Lovik Károly egy-egy írása. A legjobbak pedig: Karinthy és Móricz ma is. És aminek éppen annyira örülök, mint annak, hogy Móricztól kedvencemet, a Judith és Eszter című novellát hozzák, az, hogy a méltatlanul nem kanonizált egykori kismestereket be akarják emelni a szerkesztők az irodalmi, olvasói köztudatba. A lapban kortárs magyar szerzők is kapnak helyet, Rakovszky, Egressy impozáns, de még rajtuk egy olvasóellenes kor bélyege, jelmeze. Cserna-Szabó nagyon szépet ír Tömörkényről, de van félamatőr novella is.
De nem értem, miért kell nekünk hasra esni Thomas Bernhard vagy Dashiel Hammett másodvonalas prüsszögései előtt, mikor szebbek, mélyebbek vagyunk, persze ha megtaláljuk a megfelelő élő vagy holt szerző megfelelő művét.
A versválogatáson nagyon látszik, hogy a szerkesztők nem bíznak a közönségben, azt hiszik, hogy az olvasók csak a felszínes, vicces verseket szeretik. Illusztráció tekintetében a lap igyekszik követni a nyugati trendeket, amelyek szerint versek, novellák mellé szolid, régies grafikák, tematikus fotók illenek. Örülnék, ha valamelyik következő számban kortárs grafikusok, fotósok nevét olvasnám, de főleg, ha újjászületnének a lapban az alkalmazott vizuális műfajok.
(Budapest Bristol – 2009. december.)