Kanada most nem marad hoppon

Kanada korábban kétszer rendezett olimpiát, és 1976-ban a nyári (Montreal), 1988-ban pedig a téli ötkarikás játékokon (Calgary) is aranyérem nélkül maradt. Ez a malőr azonban Vancouverben már nem fordulhat elő, a XXI. téli olimpián a síakrobatika férfi mogul versenyszámában – közismertebb elnevezéssel: buckasíben – bizonyos Alexandre Bilodeau megmentette a házigazdák becsületét. De vigadhattak a franciák is, akik két óra leforgása alatt két aranyat nyertek.

2010. 02. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Éremtáblázat

1. Franciaország 2 – 1
2. Svájc 2 – –
3. Németország 1 3 –
4. Egyesült Államok 1 2 3
5. Kanada 1 1 1
6. Koreai Köztársaság 1 1 –
7–10. Csehország 1 – –
Hollandia 1 – –
Szlovákia 1 – –
Svédország 1 – –


Közép-európai idő szerint vasárnap késő este Whistlerben egyetlen meteorológus sem adhatott téves prognózist a férfi sílövők 10 km-es sprintversenyére. Bárki bármit jósolt, igaza lett. Amikor elrajtolt a mezőny eleje, még az eső zuhogott, aztán havas eső ömlött, majd szakadt a hó, a végére pedig kisütött a nap. S bizony azok, akiknek a hózáporban kellett célra tartaniuk, igencsak megjárták. Többek között a négyszer is mellé trafáló, ötszörös olimpiai bajnok norvég Ole Einar Björndalen is, aki csak a 17. helyen végzett, ám sportemberi nagyságát mutatja, hogy nem az elemekben, hanem magában kereste a hibát. Egyetlen vancouveri sílövőnk, Tagscherer Imre a maga szintjén dicséretesen helytállt azzal, hogy – szintén négy lövőhibával – nemcsak a ranglista alapján mögötte álló három ellenfelét előzte meg, hanem további ötöt is, s így a 80. helyen kötött ki.
– Ötpercenként változott az időjárás, ami még a nagy nemzetek képviselőit is rendkívül nehéz feladat elé állítja, nemhogy minket, kicsiket. Igazából, amikor beértem a célba, rosszabb eredményre gondoltam, mivel nem ment annyira a futás és a lövés sem, ám végül kiderült, jobb helyen végeztem, mint amire számítottam. Számomra nagyon nagy siker, hogy nyolcan is mögöttem zártak, de a legnagyobb dicsőség, hogy itt vagyok, képviselhetem Magyarországot – hangzott honfitársunk nyilatkozta, amit a Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának adott a hegyszínen.
A 6-os rajtszámmal indult Vincent Jay viszonylag kedvező körülmények közepette teljesítette a távot, mind a tíz lövése talált, s bár előzetesen egyáltalán nem számoltak vele az esélyesek között, az ő nyakába került a franciák első vancouveri aranya. Szűk két óra múlva a másodikat az északi összetett első versenyszámában (síugrás normál sáncon, majd 10 km-es sífutás) Jason Lamy-Chappuis már topfavoritként szerezte. A Világkupa-sorozat éllovasa a sífutásban az ötödik helyről indulva nagy hajrával verte az amerikai Johnny Spillane-t, aki a célegyenesben többet nézett jobbra, balra és hátra, mint előre.
A női gyorskorcsolyázók 3000 méteres számában Martina Sablikova esélyesként gyűjtötte be a téli olimpiák történetében Csehország második aranyát (az elsőt a sífutó Katerina Neumannova négy éve Torinóban jegyezte), a férfi- szánkósok egyéni versenyét pedig a mindössze 20 éves német Felix Loch nyerte, ám ez sem volt váratlan. Tudniillik tavaly és tavalyelőtt is ő győzött a világbajnokságon. A nagy öreg olasz Armin Zöggeler már akkor olimpiai bronzérmes volt, amikor a kis Lochnak még az apukája húzta a szánkóját; 1994-ben, Lillehammerben ő volt húszéves. Naganóban már ezüstöt nyert, majd Salt Lake Cityben és Torinóban őt koronázták meg, a triplázást viszont most meghiúsította a siheder német. Zöggeler 36 esztendősen a dobogó harmadik fokára állhatott.
Alexandre Bilodeau neve eddig a téli sportok szakavatott ismerői közül is csak keveseknek csenghetett ismerősen, annak ellenére, hogy a 23 éves kanadainak tavalyról egy vb-címe már volt a síakrobatikában. Most pedig a férfi mogul versenyszámában, azaz a buckasíben megszerezte hazája első vancouveri – a bevezetőnkben említettek miatt sporttörténelmi – aranyérmét.
– Gyerekkorom óta ez volt az álmom… – árulta el elérzékenyülve, és ne vonjuk kétsége a szavait. Elvégre egy évvel Calgary előtt született.
Később a női sífutók 10 km-es számát a svéd Charlotte Kalla, alpesi síben a férfiaknál a klasszikus lesiklást a svájci Didier Defago nyerte. A hazaiaknak itt nem termett babér, de Kanada így is örömünnepet ül.

Eredmények. Sílövészet, férfi 10 km-es sprint: 1. Vincent Jay (Franciaország) 24:07.8 p (0 büntető kör), 2. Emil Hegle Svendsen (Norvégia) 12.2 mp hátrány (1), 3. Jakov Fak (Horvátország) 14.0 mp h. (0), …80. Tagscherer Imre 4:31.0 p h. (4).
Északi összetett: 1. Jason Lamy-Chappuis (Franciaország) 25:47.1 perc, 2. Johnny Spillane (Egyesült Államok) 25:47.5, 3. Alessandro Pittin (Olaszország) 25:47.9.
Gyorskorcsolya, női 3000 m: 1. Martina Sablikova (Csehország) 4:02.53 perc, 2. Stephanie Beckert (Németország) 4:04.62, 3. Kristina Groves (Kanada) 4:04.84.
Szánkó, férfi egyes: 1. Felix Loch (Németország) 3:13.085 perc, 2. David Möller (Németország) 3:13.764, 3. Armin Zöggeler (Olaszország) 3:14.375.
Síakrobatika, férfi mogul: 1. Alexandre Bilodeau (Kanada) 26,75 pont, 2. Dale Begg-Smith (Ausztrália) 26,58, 3. Bryon Wilson (Egyesült Államok) 26,08.
Sífutás, női 10 km-es szabadstílusú: 1. Charlotte Kalla (Svédország) 24:58.4 perc, 2. Kristina Smigun-Vaehi (Észtország) 25:05, 3. Marit Björgen (Norvégia) 25:14.3, …75. Viczián Vera 33:45.8
Alpesi sí, férfilesiklás: 1. Didier Defago (Svájc) 1:54.31 perc, 2. Aksel Lund Svindal (Norvégia) 0.07 mp hátrány, 3. Bode Miller (Egyesült Államok) 0.09 mp h.
Műkorcsolya, páros, állás a rövid program után: 1. Sen Hszüe, Csao Hung-po (Kína) 76,66 pont, 2. Aliona Savchenko, Robin Szolkowy (Németország) 75,96, 3. Juko Kavaguti, Alexandr Szmirnov (Oroszország) 74,16.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.