Ötvenhat novemberétől a hatvanhármas (részleges) amnesztiáig tartó kádári megtorlás a vörösterror és a politikai perek mellett propagandakampánnyal járt együtt. A forradalom napjaiban szervezkedő sztálinisták szájából már október 28-án elhangzott egy MDP-ülésen, hogy „soha demokratának olyat nem ismerek el, aki letépi a vörös csillagot” – idézi Máthé Áron, a Terror Háza Múzeum történésze. Hozzáteszi, hogy még korábbra is érdemes visszatekinteni, hiszen október 23-án este, a rádió ostroma idején Gerő Ernő olyan ellenforradalomnak nevezte a történteket, amelyet „nacionalista kútmérgezők” idéztek elő. Másnap pedig Apró Antal fasizmussal riogató levelet köröztetett a még fennálló ÁVO körében.
A Kádár-ellenkormány 1956. november 4-i felhívása már kiforrottnak tekinthető abból a szempontból, hogy a később egységesülő hazugságokat egyetlen dokumentumba integrálta. A nyilatkozat úgy szólt, hogy „ellenforradalmárok, nyilasok és más vadállatok kegyetlenül üldözik legjobb elvtársainkat”. Ezt fejlesztette tovább az MSZMP december 6-i párthatározata, amely egészen 1989 kora tavaszáig meghatározta ’56 hazug értelmezését. A hivatalos értékelés főelőadója Kádár volt. Az ekkor megszületett koncepció ötvenhatot egy reakciós csoport aknamunkájának, összeesküvésének, kitervelt puccsának igyekezett beállítani. A párt szerint „az elbizonytalanodott munkásokat a reakció erői megtévesztették”, s a 23-ai „tüntetés ellenforradalomba torkollott”. Az MSZMP-határozat úgy fogalmazott: Nagy Imre és kormánya „felbátorította a reakció erőit, és jelentős mértékben hozzájárult az ellenforradalom kirobbantásához”, de „az események előkészítésében, kirobbantásában alapvető tényező volt a Horthy-fasiszta és kapitalista-földesúri ellenforradalom” is, így „az októberi magyar ellenforradalom célja a kapitalista-földesúri rendszer visszaállítása volt”, ráadásul „a magyarországi eseményekben döntő és alapvető szerepet játszott a nemzetközi imperializmus”.
Ötvenhat – a marxista–leninista terminológia szerint – ellenforradalomnak minősítése kiegészült azzal, hogy előidézőit reakciósnak, horthystának, klerikálisnak nevezték, és úgy mutatták be az eseményeket, mintha a régi rend visszaállítására szövetkező belső ellenség és a külföldi imperializmus összeesküvésének eredménye lett volna. Ezt a narratívát beszélte el az Így történt című, 1957-ben készült propagandafilm, amelyet Kolonits Ilona rendezett, méghozzá elkobzott, megvásárolt vagy utólag leforgatott felvételek felhasználásával. „Már égetik a vörös zászlókat, kigyúlnak a fasizmus könyvmáglyái, meggyalázzák az ötágú vörös csillagot” – szólt a film kulcsmondata. Hasonló minőségben és mondanivalóval sulykolta a hazugságot a „fehér könyvek” négy kötete. Az ’56 legvégén, ’57 elején Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben címmel megjelentetett propagandakiadvány-sorozat szerzői között volt Szirmai István és a Rákosi-rezsim történésze, Nemes Dezső; megírását a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala rendelte meg.
A hazugsággyár működtetői közül kiemelkedik Hollós Ervin állambiztonsági tiszt, 1957-től a „belső reakció elhárításának” vezetője, majd a BM III/III-as csoportfőnökség parancsnoka, hatvankettőtől egyetemi tanár. Eltávolítása után – amely túlzott baloldalisága miatt vált szükségessé – feleségével, Lajtai Verával együtt könyvek sokaságát (Köztársaság tér, Hidegháború Magyarország ellen, Kik voltak, mit akartak?) írta huszonöt éven keresztül, amelyek megalapozták a kommunista narratíva széles körű elterjedését. Hollós szerint „a tudatos osztályellenség, a bukott reakciós pártok, egyházi szervezetek, alvilági figurák összeesküvése” volt ’56, „a néphatalom elleni illegális előkészítő munka és az imperializmus aknamunkája pedig már jóval korábban megindult”. Hollós – eredmény nélkül – bizonyítani igyekezett, hogy „a régi reakciós pártok, a nyilaskeresztesek és a klerikális reakció októberben újjáéledt”, és „volt horthysta tisztek, nyilasok szövetkeztek a volt földbirtokosokkal a szocialista államhatalom ellen”.
Hasonló szellemben írt először 1969-ben kiadott Ellenforradalom tollal és fegyverrel című munkájában Berecz János. A kádárista politikus mai napig meg nem tagadott írása szerint az „imperialista befolyás” és a „belső osztályellenség” munkáját segítette elő a Nagy Imre-csoport „jobboldali opportunizmusa”. „Az imperialista beavatkozás belső társadalmi bázisát kapitalisták, földbirtokosok, kulákok, katonatisztek, csendőrök és fasiszta elemek alkották” – írta Berecz János –, és végül „a szocialista Magyarország felett ült tort a nemzetközi reakció által támogatott ellenforradalom”.
A magát Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak nevező kádári vezetés nem tudott mit kezdeni a forradalmat alakító munkásokkal. Nagy-Csere Áron történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) levéltárosa szerint a fegyveres harcokban részt vevő munkások elítélése és foglalkozásuk letagadása érdekében alkották meg a „huligán” kategóriát 1957 végétől. A legtökéletesebb ellenségfogalom mégis az volt, ha fasisztának nevezték a forradalmat és a felkelőket – mondja egybehangzóan a fent említett két kutató. Az antifasiszta hagyományokra rájátszó és a vád elleni védekezést eleve ellehetetlenítő rágalmat egy idő múlva az egész forradalomra ráragasztották. A sajtókampányban gyakran előkerült az a hamis vád is, hogy a pesti srácok exnyilasok, bűnözők és „egyéb alvilági elemek” voltak. A pártpropaganda igyekezett úgy feltüntetni 1956-ot, mintha az utcára szabadult nyilasok antiszemita megmozdulása lett volna. A hazugságok továbbélésére bizonyságul idézzük a következőket: „Én ’56 esetében nem szoktam forradalomról beszélni, mert a börtönből kiszabadult nyilaskereszteseket nem tudnám semmilyen módon forradalmároknak nevezni” – mondta 2007-ben Havas Szófia MSZP-s képviselőnő.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc elleni propaganda-hadjárat állításaival, hazugságaival foglalkozik hétfőn az Ősök tere.
Az adás időpontja a Hír Tv-ben: hétfő 22.05. Ismétlések: kedd 10.30; szerda 16.05, szombat 15.05.
origo.hu
Mohács, Berlin, Szent István – Évszámok, amiket illene tudni
