Tövis és virágszirom

Cause I’m real life / And you’re real life / And we’re real life – énekli Joan, hangja, akár a sötétbíbor bársony, micsoda mélység és magasság, a Real Life album címadó dala évek óta nem ereszt, a legnehezebb estéket teszi rendbe, könnyű álmot ígér. A Joan as Police Woman – azaz Joan Wasser – ilyen: kifésüli a kócot.
Ha ez az új punk-rock, akkor elkötelezett punk-rocker vagyok, de azért öntsünk tiszta vizet a pohárba: Joan Wasser dalvilága közelebb áll a lírához, mint az üvöltéshez.
Sosem hittem, hogy valaha Magyarországra látogat, el is képedtem, amikor megláttam a Trafó plakátját a városban. A Trafó ugyanis új zenei sorozatot indított, Voices címmel olyan – nem a fősodorhoz tartozó – előadókat kívánnak megismertetni a honnal, akik a popot művészetként élik meg. Így történhetett, hogy az amerikai Joan Wasser telt házas koncertet adott szombaton Budapesten. És a hívószó tényleg a „szépség és a punk-rock” volt, forró teával, egy ütős és egy szintis vokalistával, slágerekkel és feldolgozásokkal, Hendrix-, Iggy Pop-, Bowie-dalokkal, és persze Joan vallomásaival. Nyomokban Norah Jones, Cat Power, Sheryl Crow (és egy kis Portishead), de talán éppen a bensőségesség és a klubhangulat miatt a kritikusi mérleg a Joan as Police Woman javára billent ki, mintha tényleg ő lenne kategóriájának (énekes-dalszerző) legjobbja. A nőknek jól áll az indie, nem hamis a szeme, ez a szentimentalizmus hibátlan és hiteles, Joan esetében látványosan őszinte, fáradtsággal, lihegéssel és sóhajokkal körített. És éppen a női indie olykor sokkal keményebb, karcosabb is, viharvertebb, ez az edzett, kereken negyvenéves nő keményen tépi a gitárt, keményen veri a szintit, látszik, hogy megharapta már az élet. Joan egyszerre tövis és virágszirom, kemény és törékeny, zenéje is ilyen, precízen tép sebet, aztán finoman simogat.
Csalódottan veszem tudomásul, hogy a nagy kedvenc, a Real Life nem hangzik el. Ráadásként másik balladát hoz, The Human Condition a címe, tessék utána keresni a YouTube-on, megéri, albumon tudtommal még nem jelent meg.
Azt már magam sem hiszem el, hogy a koncert után a CD-ket, pólókat dedikáló Joan Wasser a kérésemre minden teketória nélkül beleénekli a mobiltelefonomba a Real Life-ot is. Csak mert azt mondom neki, a vonal végén valaki olyan fülel, akinek ez a dal most talán mindennél fontosabbat üzen. Semmi sztárallűr, csak a bársonyos hang, az üzenet: „we’re real life”, ott a szedelődzködő tömeg közepén.
„So take the chance / Be reckless with me”. Ragadd meg a lehetőséget, és légy vakmerő. Hiszen talán tényleg lehet minden ilyen őszinte és egyszerű. Legyünk szívesek komolyan venni.
(Joan as Police Woman – USA, Trafó, 2010. január 23.)