A görög veszedelem

A magyar közvélemény a görög válság okairól csak mint a trükközés következményéről értesül. A hazai média figyelmét teljesen elkerüli a válság tényleges oka: az eurózóna politikai érdekek által motivált, ám gazdasági hatásában végig nem gondolt, felelőtlen kialakítása. Mára a legliberálisabb nyugati újságok is, így például a Financial Times, tele vannak az eurózóna, sőt az egész Európai Unió jövőjét megkérdőjelező cikkekkel, rámutatva, hogy ami most Görögországban történik, az nem egy ország vezetőinek hibája, hanem rendszerhiba, amit egyébként a folyamat legelején világosan lehetett látni. Csak emlékeztetőül, e rovat hasábjain először 2003. november 29-én, tehát hat és fél éve idéztük – egyetértően – Milton Friedman (képünkön), az azóta elhunyt Nobel-díjas közgazdász véleményét, aki az euró bevezetését kapitális hibának tartotta. Friedman majd másfél évtizede kifejtett véleménye szerint az euró legfeljebb 10-15 évig fog létezni, utána mindenekelőtt a tagországok között meglévő kulturális és gazdasági különbségek miatt, felbomlik. „A valószínű eredmény az lesz, hogy az euró az egyes országok közötti politikai feszültségeket felerősíti, mert azokat a gazdasági problémákat, amelyeket a valutaátváltási arányok megváltoztatásával meg lehetett volna oldani, a tagországokat súlyosan megosztó politikai kérdésekké változtatja át. A politikai egység létrehozhatja egy pénzügyi unió előfeltételeit, de olyan közös monetáris politika erőltetése, amelyhez nincsenek meg a szükséges feltételek, akadályokat fog gördíteni a politikai egység megteremtése elé” – mondta még 1997-ben (Wall Street Journal, 1997. június 20.).
A múlt héten Gideon Rachman, a Financial Times vezető külpolitikai kolumnistája így foglalta tömören össze a kialakult helyzetet: „Ahogy a görög pénzügyi válság terebélyesedik, közhellyé vált, hogy a probléma gyökerei visszanyúlnak az euró bevezetéséhez. Sőt, a helyzet még rosszabb. A görög válság azokról az alapelvekről szól, amelyekre az európai egyesülési folyamat az elmúlt hatvan évben épült. Nemcsak a közös fizetőeszköz, de az unió teljes felépítménye került veszélybe” (FT, 2010. február 23.). Rachman szerint ha most, a görög válság nyomán az unió nem lép előre a politikai egység felé, az európai egységesülés hosszú folyamata megtörik, és egy dezintegráció kezdődik el. A politikai egység ez esetben konkrétan azt jelenti, hogy a fizetésimérleg-többlettel rendelkező országok automatikusan fedezik a fizetésimérleg- hiánnyal rendelkező országok deficitjét. „A görög fizetésképtelenségre és a Portugáliát, Spanyolországot, sőt még Olaszországot is fenyegető hasonló válságra adható logikus válasz – írja Rachman – egy közös európai adózási rendszer bevezetése és egy, az uniós országok közötti nagyarányú pénzügyi átcsoportosítást biztosító mechanizmus kialakítása lehet. Ezek azok az eszközök, amelyek az Egyesült Államokban biztosítják a valutaunió zökkenőmentes működését, de amelyek teljesen hiányoznak Európában.”
Csakhogy a nagyarányú pénzügyi átcsoportosításra irányuló szándéknak nyoma sem található az európai vezetőkben. A jelenlegi német kormánykoalícióban részt vevő német szabad demokraták pénzügyi szóvivője, Carl-Ludwig Thile például nemrég újságírók kérdésére kijelentette: „nem várható el, hogy a mi állampolgáraink fizessenek egy az eurózóna másik tagországában folytatott felelőtlen költségvetési politikáért”. És ez egybeesik az utca emberének véleményével. „Mindenkinek megvan a maga adóssága. Németország nem olyan gazdag ország már, és megvannak a saját problémái, amelyeket meg kell oldania, mielőtt Görögországot segítené” – mondta egy berlini nyugdíjas a szingapúri Business Times tudósítójának. És Görögország még csak a kezdet. Elég egy pillantást vetni az Eurostat fizetésimérleg-adataira, hogy az unión belüli egyensúlytalanság gyors növekedését érzékeljük: Görögországot Portugália, Spanyolország, Olaszország és az új tagállamok zöme fogja követni ez úton. Shakespeare Hamletjében ma valószínűleg ezt adná Marcellus szájába: „Európában valami bűzlik.” De, mint tudjuk, a szöveg eredetiben így hangzott: „Rohadt az államgépben valami.”
Továbbiak a 13. oldalon