Kizárták a külvilágtól az alig kétezres Pócspetrit, nevét még aznap este világgá kürtölte a gyakorlatilag már kommunista vezetés alatt álló távirati iroda és a rádió. A faluban 1948. június 3-án az esti litánia után Asztalos János plébános felhívására a községháza elé vonult a templomból kitóduló tömeg. Odabenn az egyházi iskola elvételéről tárgyaltak éppen. (A vallás- és közoktatásügyi miniszter, a névleg kisgazdapárti, valójában ekkor már bolsevik meggyőződésű volt piarista diák, Ortutay Gyula alig két héttel korábban terjesztette elő a parlamentben az iskolák államosításáról szóló javaslatot.) Néhány férfi megpróbált behatolni az épületbe, amelyet két rendőr vigyázott. Azt hitték ugyanis, hogy letartóztatták Királyfalvi Miklós jegyzőt. A dulakodásban a riasztólövést követően még egyszer, véletlenül, a lépcső kőkarzatának ütődve elsült a hadonászó Takács Gábor őrvezető puskája, s a rendőr a helyszínen meghalt. Már aznap este letartóztatták a plébánost és Királyfalvi jegyzőt. A koncepciós eljárást az egyházi iskolák és a Mindszenty hercegprímás elleni hadjáratban kívánta felhasználni a kiépülő kommunista rendszer. A június 11-i ítéleteket követően Királyfalvit kivégezték, Asztalos Jánost kegyelemből életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Az iskolák államosítását öt nap múlva emelte törvényerőre a parlament.
A halálos kimenetelű incidenst követő napon a falut megszállta a rendőrség, a rendőr-akadémia hallgatói pedig elzárták a Pócspetribe vezető utakat. Velük együtt érkezett a Magyar Rendőr tudósítója és a fényképész, Ruttkay Pál, aki megörökítette az eseményeket. Felvételein a ravatalozás, a temetés szertartása mellett láthatjuk a bűnügyi helyszínelést, a golyó röppályáját mutató, a községháza ajtórepedésébe tűzött ágacskát és a foglyokat is. Feltűnik viharvert esőkabátban, kalapban a plébános, a távvezetéket a dulakodás közben elvágó parasztfiú, a bekötött arcú jegyző.
Azok a fotók, amelyek beleillettek az egyházellenes koncepcióba, hamarosan megjelentek a Magyar Rendőrben. Legközelebb húsz év múlva volt látható az anyag, némileg kiegészítve, a Ruttkay Pál nyugdíjba menetele alkalmából a BM Központi Klubban rendezett kiállításon. Az eredetileg baleseti járőrnek kiképzett Ruttkay készítette a felvételek jelentős részét, kollégái a rendőrség krónikásaként méltatták pályája végén.
A belső terjesztésű Magyar Rendőr 1947 januárjától jelent meg, az első fotók júliusban tűntek fel a lap borítóján, másfél év múlva pedig a belső oldalakon is. Az első főszerkesztőt, Marschall László rendőr ezredest 1948 végén leváltották, majd 1949 májusában a Rajk-perben bíróság elé állították és kivégezték. Ezzel egy időben a korabeli szerkesztőség nagy részét is elcsapták.
Ruttkay Pócspetriben készített sorozata csak egy abból az anyagból, amelyet most a szélesebb közönség is megismerhet az archívumból. 1947 és 1989 között több mint 18 ezer tekercs Leica, illetve hatszor hatos filmet használtak el a Magyar Rendőr fényképészei, a majd húszezernyi riporthoz összesen mintegy ötszázezer felvétel készült. A lap fotótárát 2008-ban kezdték feldolgozni az OSA (Open Society Archives – a budapesti Közép-európai Egyetemen működik) és a Magyar Fotográfiai Múzeum szakemberei. Az eredeti negatívokat időrendben haladva folyamatosan töltik fel az archívum weboldalára (magyarrendor.osaarchivum.org), jelenleg az 1948 és 1954 közötti, valamint az 1956–57-es felvételek tekinthetők meg. Bár annak nincs nyoma, hogy a rendőrségi tudósítók megörökítették a forradalom eseményeit, az ő lencséiken keresztül is izgalmas részleteket tudhatunk meg a kor történelméről: egyedülálló riportokat készítettek a szerveződő karhatalom mindennapjairól, a kihallgatásokról, az osztrák–magyar határról, az elesettek exhumálásáról s az ÁVH-sok újratemetéséről.
A tudósítóknak az egész országra kiterjedően sikerült megörökíteniük a kommunista időszak rendőrségi munkáját, az állampolgárokkal szembeni eljárásokat. A fotósok ugyanis szinte mindenütt megjelentek, ahol a rendőrségnek dolga akadt. Az anyagban sok a korabeli budapesti utcaképet, a rendőrök hétköznapjait – házasságkötés, üdülés, táncmulatság, ünnepi felvonulás – bemutató felvétel. Különösen érdekesek azonban a különböző kulákanyagok (feketevágás, feketeőrölés, áru- és fegyverrejtegetés), illetve a volt nagykereskedőknél, „tőkéseknél” végzett házkutatások képei. Emberi sorsokat súlyosan érintő, életeket kettétörő, családokat tönkretevő eseményekről tanúskodnak tehát a páratlan dokumentumok. Egy részük akár a jelenkort is érintheti, ezekről érdemes tehát a legnagyobb tapintattal beszélni.
Ez utóbbiakra jó példa egy 1950. májusi riportban szerepelő család, Schneiderék sorsa. A családot a Magyar Rendőr korabeli tudósítása szerint 12 millió forint értékű arany és valuta rejtegetésén kapták rajta, a fényképek egy része a Schneider Albertné Czuczor utcai házában tartott házkutatáskor készült. „Valamennyien a volt uralkodó osztályból származó levitézlett emberek” – jelzi a lap. Az egyik legsúlyosabb büntetést Schneiderné fia, az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár későbbi munkatársa, Schneider László kapta. Három év múlva szabadult, majd feleségül vette az eljárásban szintén felelősségre vont menyasszonyát. Az ügy maradandó károsodást okozott a család számára, nemcsak anyagilag, hanem mentálisan is. A pár idősebbik fia az érettségije előtt kimenekült az NSZK-ba, egyetemi tanulmányait is ott végezte. Ahogy internetes honlapján írja, meggyőződése, hogy a hidegháború frontvonala máig a családján húzódik keresztül.
origo.hu
Nyom nélkül tűnt el száz éve a magyar kislány, most újra keresik a rokonai
