Nagy a világ, sok az ország, de csak egy a tulajdonom belőlük: Magyarország. Az oltalmam alatt vagytok, másképpen kell gondoskodnom rólatok… a világ végezetéig. – Mária Natália nővér, a XX. század nagy magyar misztikusa hallotta látomásai során ezt a kinyilatkoztatást. Ő volt az, aki a Világ Győzelmes Királynőjének tiszteletét elindította, s szorgalmazta egy engesztelő rend létrehozását és működtetését. A rend létre is jött, s a nyolcvanas évektől az engesztelő mozgalom is újra megélénkült, és egyre szélesebb körben gyűjti maga köré híveit.
Akár az Újszülött bemutatása a templomban című kép alkotója, Szabó Ákos, akár a Csíksomlyói Madonna alakja által ihletett művet kiállító Jankovics Marcell, Somogyi Győző, Szinte Gábor, akár a Nagy Lajos király által adományozott máriazelli kegykép motívumát újraértelmező Szemadám György, Molnár Kálmán munkásságát tekintjük, nem a téma iránt hirtelen fellángolt érdeklődésről van szó. Sokkal inkább jelen és tradíció, a hit és a művészet, a szakrális és a profán közötti kapcsolatok folyamatos kutatásáról. Nem más a helyzet Gyulai Líviusznál sem, akinek archaizáló metszete egyenes folytatása azoknak a műveknek, amelyekkel Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék, lőtőt lépék című népi imádsággyűjteményét kísérte a hetvenes évek közepén.
Ablakomon Boldogasszony – mondja ennek a könyvnek az egyik szereplője, Löjczi Katalin, aki egyik gyerekét Oroszországban veszítette el, 1946-ban – talán abban a hadifogolytáborban halt meg, amelyben a német Kurt Reuber is, 1944-ben. Az egyik legdrámaibb Mária-ábrázolás fűződik a német katona nevéhez, a Sztálingrádi Madonna, amelyet 1942 karácsonyán rajzolt társai részére, s amely mára a berlini Kaiser Wilhelm emléktemplomban hirdeti a megbékélés gondolatát. Az is 1942-ben történt, hogy Mária Natália nővér jegyzetei eljutottak XII. Pius pápához, aki hivatalosan is megadta Szűz Máriának a Világ Győzelmes Királynője címet.
Egyszerre egyetemes és magyar, időtlen és a leginkább időszerű mindaz, ami Mária alakjában megtestesül – jelzik a fenti összefüggések, ahogyan az is, hogy Szent Istvánunk után félezer évvel János Kázmér lengyel király is felajánlotta országát Máriának. Csakhogy amíg a lengyeleknél a Czenstochowai Madonna képe a Szolidaritás szimbólumává vált, s valóban része volt a diktatúra fölötti győzelemben, nálunk igencsak elhalványodott. Ez azonban még fontosabbá teszi az olyan vállalkozásokat, amelyek e kép újrarajzolására, újraszínezésére vállalkoznak, mint a Boldogasszony című kiállítás, amely valóban a legkülönbözőbb szempontú megközelítéseket prezentálja. Vannak művek, amelyek a magyar őshit és a kereszténység közötti kapcsolatokra utalnak (Győrfi Sándor, Rádóczy Gyarmathy Gábor, Sulyok Gabriella), mások épp ellenkezőleg, az általános emberit mutatják meg Mária alakjában (B. Rauino Mária, Lajta Gábor), szerepel mű, amely a korona felajánlását ábrázolja (Tóth-Kovács József), és olyan is, amely a Trianonnal szétrobbantott ország körvonalait sejteti Mária ruharedőiben (Mara Kinga). A munkák egy része Mária életének mozzanatait, helyszíneit idézi (Nagy Gábor, Párkányi Raab Péter, Nádas Alexandra), mások (Incze Mózes, Kárpáti Tamás, Péterfy László) az Angyal, az Angyalhír, a Boldogasszony időtlen szépségét dicsérik. Szerepel oltárképterv a washingtoni nemzetek temploma magyar kápolnájába (Bráda Tibor), és szerepel olyan kép, amelyet a városok közterein máig megőrződött Mária-oszlopok alakjai inspiráltak (Papageorgiu Andrea). Orosz István az Ómagyar Mária-siralom „uos cegei” és a Kalász András-keresztjével nemcsak Mária országának rég-, sokkal inkább közelmúltbeli fájdalmairól beszél, de épp ezért lehet jelen idejű mindaz, ami Kőnig Róbert nagyméretű, archaikus hangulatú fametszetén – a háttér apokaliptikus víziója és az előtérben ülő, a hagyomány szerint az Istenanyáról az első ábrázolást készítő Szent Lukács között – a kitárt karú, védelmet kínáló Boldogaszszony alakjában sűrűsödik.
(Boldogasszony, Forrás Galéria, március 20-ig.)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
