Ha a napi politikában alulinformált az ember, talán meg is ríkatja Hagyó Miklós nyilatkozata a Figyelő legfrissebb számában. Egyebek közt így fakad ki a nokiás ember: „Velem nyilvánosan már senki nem fog szóba állni. Tizenkét évig dolgoztam a gazdaságban, ide térek viszsza, de, ha kell, szenet is lapátolok.” Minderre azonban, úgy néz ki, egyelőre nem kerül sor, a gazdasági visszatérést, benne a szénlapátolást várhatóan megelőzi némi ügyészségi, bírósági hercehurca, majd esetleg néhány be nem tervezett esztendő…
Hagyó Miklóst nagyon bántja, hogy hetet-havat összehord róla a sajtó. A nyilvánosság figyelmébe ajánlja, hogy nagyon vonzódik a női nemhez, férfit legfeljebb a kézfogásnál érint. Nyakmarkolás kizárt, csak Balogh Zsolt obsitos BKV-vezér fantáziájában létezik. (Hogy mennyire tartózkodik az azonos neműekkel való kapcsolattól, arra jó példa, szállodai szobát sem vesz ki közösen férfi barátaival.) Rövid önvallomásában a bánatos ember elmondta, újabban nem szeret bemenni a Belvárosba – igaz, nemrég járt egy étteremben és egy moziban. Szomorúság az élete, olykor kettesével veszi be a nyugtatókat.
Ha én vagyok a riporter, csak megkérdezem tőle, nem gondolja-e, hogy a körülötte növekedő, gomolygó történetözön előidézője elsősorban ő maga, aki nem jelenik meg az ügyeiről kérdezni akaró bizottság ülésén, aki sejtelmes közleményeket küldözget, bujkál a sajtó nyilvánossága elől, ingatlanjait meg szokatlan fürgeséggel eladja, átíratja?
A sejthető valóság: Hagyó Miklós egy személyben megtestesítője az itt felejtett magyar posztkommunizmusnak a maga pőreségével, legendává nemesült Nokia-dobozaival.
origo.hu
Széteshet Magyar Péter pártja a baloldali politikus botrányos viselkedése miatt?
