Úgy tűnik, az igaz szerelem a „jó stílhez” hasonlít. Legalábbis abban, hogy, amint azt Kosztolányi írja: „ősi erejénél fogva utat tör magának, formát alkot”. Igaz, a szerelem ősi erejét, szent rejtélyességét gyakran a ravaszkodás, a taktikázás segíti hozzá a győzelemhez. A racionalizmustól lassan távolodó, markánsan érdekelvű napjaink gyermeke különös módon erőteljesen vonzódik az ószövetségi pásztorokéhoz hasonló „szép beszélgetéseket” idéző misztikus mesékhez. Ha nem a felszíni régiók habjain érkezik hozzánk a történet, mindehhez társulhat valamiféle vészjósló hang. Értelemszerűen egészíti ki ezt időnként az irónia s a panoptikum jelleg. Így keletkezik az a jellegzetes atmoszféra, amellyel Ascher Tamás legutóbbi rendezésében is szembesülhetünk.
Pierre de Marivaux drámájában az ideiglenesen a két ellentétes póluson állomásozó, nem vér szerinti rokonok, Leonida királynő és Agisz trónörökös megbékélését nem a politikai kényszer, a háború veszélyétől való félelem légkörében születő kompromisszum, hanem egy mindent letaglózó, radikális, ám természetéből eredően irracionális szerelmi érzet adja. Marivaux csupán arra világít rá a fény századának hajnalán, amivel mindannyian tisztában lehetünk: a legkézzelfoghatóbb, hétköznapinak tűnő erők működése irracionális, a politikában, a gazdasági életben a kizárólag észelvű doktrinerséget sokszor és váratlanul teszik meghaladottá kiszámíthatatlan és érthetetlen események.
A vízköves, néhány, a kóróvá válás útján elinduló délszaki csodát felvonultató télikertben játszódó történet szerelmi idilljét az író és a rendező szerencsésen egybehangolt összmunkája szándékoltan jégre viszi. Az író érzékletesen ad egyre nagyobb teret annak a ridegen eltervezett, számító praktikasorozatnak, amelyet Leonida királynő (Jordán Adél) vet be szerelme beteljesülése érdekében. Tiszta érzelme így válik egyúttal viccesen bosszuló eszközzé a filozófus Hermokratésszel (Máté Gábor) és testvérével (Szirtes Ági) szemben. (Nem véletlen talán, hogy a remélt esküvőjére titokban siető, félrevezetett filozófus a Szókratésszel a politika milyenségéről csevegő Kritón meglátogatását hazudja városba utazása céljának.) Ascher Tamás az írói alapállásból kiindulva immár saját elképzelései szerint, ám relevánsan a parvenü társasági magazinokban oly gyakran látható, ízléstelenné tett boldogság irányába vezeti tovább a fonalat. Ehhez pedig kitűnően passzolnak Szakács Györgyi biztos unalmat, üres jövőt ígérő zárójelmezei: a harsány királyi és udvari celeböltözékek.
Röfögve belülről a torkát vakaró, pohos, köldöknadrágos, esernyős, pontosan eltalált filozófusfigura Máté Gáboré. Talán az előadás legnagyobb húzóereje Máté Hermokratész-alakítása, nem mintha a többiek: a kellő szerelemmel, számítással és iróniával egyszerre játszó Jordán Adél, a vénlányból megfelelő ritmusban szerelmes őrültté változó Szirtes Ági, a kisded imposztorként viselkedő kertészek (Bezerédi Zoltán, Dankó István) ne alakítanának kiválóan az egyfelvonásossá gyúrt csaknem kétórás játékban. A kiábrándítás fokozatain haladva a rendezés mindezzel együtt mégis meghagyja számunkra a szerelembe vetett hit illúzióját.
(Pierre de Marivaux: A szerelem diadala. Katona József Színház. Rendező: Ascher Tamás.)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
