Ezerkilencszáznegyvenkilencben egy orosz és egy magyar zsidó találkozott Izraelben. Ez nem egy vicc eleje, hanem maga a valóság, méghozzá dokumentálva, a mű címe Izraeli riportok (Park Könyvkiadó). A szerzők Irwin Gilbert Shamforoff és Friedmann Endre. Azaz Irwin Shaw és Robert Capa. Nem akármilyen felállás egy újságírói feladat teljesítéséhez. Shaw és Capa összefutottak, mint Stanley és Livingstone, aztán elbúcsúztak, és ki-ki ment a maga dolgára. Majd amikor újra találkoztak és összetették, amijük lett, látták, hogy éppen passzol. A modern újságírás egyik iskolapéldája és kilencvennégy kép. Shaw-t, aki ekkor már túl volt az Oroszlánkölykökön (klasszikus háborús regény, a műből később Marlon Brando, Montgomery Clift és Dean Martin főszereplésével készült csaknem háromórás film), a The New Yorker és a Holiday magazin küldte, Capát meg nyilván a legendás szimata. Ő is végzett már a második világháborúval (Partraszállás Normandiában) és a spanyol polgárháborúval (A milicista halála), és bejárta Steinbeckkel a Szovjetuniót (Orosz napló). Shaw később elhagyta az Egyesült Államokat (McCarthy-korszak, kommunistagyanú) és Svájcban telepedett le, Capa pedig elment Indokínába meghalni. De maradjunk még Izraelben. 1949, kevéssel az államalapítás után, káosz és zűrzavar mindenhol. Hálás téma, vérbeli tudósítók álma, hiszen nem mindennap nő ki a földből egy új ország, ráadásul olyan, amely már megalakulásakor magában hordozza a következő hatvan év minden keservét. Shaw jó szemű újságíró, rá is érez rögtön a jövőre, a palesztinok sorsára. Hajtja őket a kíváncsiság és a lelkesedés, látnivaló pedig akad bőven. Háború, terrorizmus (ez akkor még nem arab műfaj), új városok, négyzetcentiméterenként meghódítható, megművelni való térségek, kibucok, a világ minden tájáról összesereglett emberek, férfiak és nők, részmunkaidős költők és „importáltak”, ahogy Shaw írja az egyik képalában, ami szintén a szakma fontos része. Rombolás és építés, a helyzet nagyjából érthetetlen. De Shaw tárgyilagos marad, néha szinte kimért, mint egy olaszrizling, Capa pedig lubickol az arcokban, emberábrázolás felsőfokon. Shaw azt mondja – és igaza van –, hogy a modern újságírók, ha tisztességesek, a káosz és a zavarodottság krónikásai. Amikor egy írásból a bizonyosság hangját halljuk ki, hajlamosak vagyunk gyanakvással fogadni, és okkal. Megérezzük benne a tudatlanságot, a propagandát, vagy a szándékot, hogy elhitessék velünk, a világ egyszerűbb annál, mint amilyen. A szemlélődő stratégia, mint mindig, ezúttal is bevált. A felvillantott képeket nem kellett már a másnap reggeli lapok olvasgatásakor kicserélni. Sőt, azóta sem. Ha most kimennénk az utcára bárhol a világon, és megkérdeznénk tíz embert, hogy miként is alapították ezt a furcsa országot, hogyan formálódott, alakult néha órákon belül, lenne nagy fejvakarás. Az Izraeli riportok egyetlen Capa-képe jobban árnyal, mint elemzések sora. Aztán marad az időjárás, a vér, a föld és az Örökkévaló.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
