Az argentin karizma rabjai

Latin-Amerika országai hivatalosan idén tartják függetlenségi küzdelmük kezdetének bicentenáriumát, és Argentína ma, május 25-én ünnepel. A jeles alkalommal a pampák népe is visszatekintett az ellentmondásokkal és viszontagságokkal – néhány háborúval, annál több diktatúrával és szűnni nem akaró válságokkal – teli kétszáz évre.

Az ország első benépesítése száz év alatt, 1850 és 1950 között zajlott le. Az óvilágból „kitántorgók” egyébként eldönthették, hogy a négy amerikai ország közül melyikben telepednek le: az Egyesült Államokban, Kanadában, Brazíliában vagy Argentínában. A most már 40 milliós lakosság nemzetiségi összetétele tehát igencsak változatos; még felsorolni is sok, hogy hány náció választotta új hazának Argentínát szabadon vagy kényszerűségből, köztük nem kevés magyar, 1956-ig több hullámban is. A legfrissebb felmérések szerint is körülbelül harminc – európai és ázsiai – nemzetből összegyúrt argentinok elődeinek legalább 90 százaléka Európából érkezett, és ezek több mint kétharmada (70 százaléka) pedig olasz felmenőkkel rendelkezik. Argentína a dél-amerikai földrész második legnagyobb országa, a világon pedig a nyolcadik. Már az első száz év után úgy emlegették, hogy a lehetőségek hazája az Egyesült Államokkal, Kanadával és a nagy vetélytárssal, Brazíliával együtt: a világon pedig a nyolcadik legfejlettebb országként tartották számon, elsősorban mezőgazdasága miatt, de ma már csak az 57. helyen szerénykedik. Ennek egyik fő oka a legutolsó diktatúra (1976–1983) utáni – a 2001 végén bejelentett – államcsőd miatt is tetemesre nőtt külső államadósság, amelytől azóta sem tud megszabadulni.
A jeles évforduló miatt Argentína lakosai magukba néztek, és nagyon sok ellentmondást találtak magukban. Se jónak, se rossznak nem tartják magukat, egyre nagyobb becsben tartják a demokráciát, ugyanakkor ott szegnek törvényt, ahol tudnak, szorgalmasan dolgoznak, de mímelni is tudják a munkát, konzervatívok a nevelésben, a munkához való viszonyban és a technológiai fejlődésben, viszont nem vetnek meg egy kis „családon kívüli kiruccanást”. Egyszóval saját karizmájuk rabjai, ahogy az egyik ismert újságíró és műsorvezető, Matías Martín öszszefoglalta az argentin lélek jellemzőit néhány éve. A fentieken kívül az argentinok három dologban egészen biztosan egyetértenek: a futballban, a kultúra ápolásában és a tangóban. Ez utóbbi száz százalékig argentin, vagyis inkább Buenos Aires-i, sőt tavaly óta a világörökség része is.
A legutóbbi diktatúra óta eltelt 27 év alatt a kormányok egy része igyekezett tanulni a történelemből, hogy ne kövessék el újra ugyanazokat a hibákat. De nem erről árulkodik a bicentenárium alkalmából elvégzett felmérés, amely rangsorolta a hazájuknak e két évszázad alatt hírnevet szerzett argentin személyiségeket. Elvitathatatlan José de San Martín, a függetlenség egyik atyjának elsősége, de meglepetésre a megkérdezettek ugyanolyan népszerűnek tartották a teniszező Del Potrót, Susana Giménezt, a dicsfényét vesztett dívát és Evita Perónt.