Fényképek a zéróponton

Puskás és Petőfi mellett még egy közismert magyar van Kínában, de őt itthon kevesen ismerik. A Felvidéken született építész, Hudec (Hugyecz) László az idén világkiállítást is rendező megapolisz, Sanghaj egyik legmeghatározóbb arculatformálója volt a két világháború között. Közel száz épületet tervezett és épített a városban.

Büszkén doboghat az expóra látogató magyar szíve: zsebében Hudec-térképpel is járhatja a várost. A kínai és angol nyelű kiadvány harminc épületről rövid leírást is közöl. Van köztük több kórház, iskola, templom, bank, villa, hatalmas apartmanház, és itt találjuk Hudec Lászlónak azt a munkáját is, amely 1984-ig az egész Távol-Kelet legmagasabb épülete volt, vagyis a Park Hotel 83,8 méter magas tömbjét. Az 1934 decemberében átadott, katedrálisra emlékeztető, tizenöt szintes szálloda hozta meg az áttörést az ambiciózus magyar szakember számára a kínai nagyvárosban: ettől fogva sztárépítészként és a modern Sanghaj megalapítójaként tartják számon.
Érdemes felidézni azt a kalandos életpályát, amely során Hudec eljutott Besztercebányától Sanghajba, hogy aztán a „hosszú menetelés” idején onnan is továbbmeneküljön a kommunizmus elől, egészen az egyesült államokbeli Berkleyig, ahol amerikai állampolgárként hunyt el 1958-ban. Hugyecz László Edeként született 1893. január 8-án háromnyelvű felvidéki családban. Édesapja, Hugyecz György is építészmérnök volt – saját erejéből küzdötte fel magát gazdag építőipari vállalkozóvá –, 1900-ban alvállalkozóként részt vett a második európai föld alatti vasút, vagyis a pesti kisföldalatti építésében is. Elsőszülött fiát öt testvér követte, őket a később a Távol-Keleten sztárrá váló építész élete végéig támogatta.
Hugyecz László a Magyar Királyi Építészeti Akadémián (mai nevén Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) végzett 1914-ben, és hogy mennyire kitűnő képzést kaphatott, mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy tanárai között volt Hauszmann Alajos és Schulek Frigyes. Tanulmányai befejeztével tagja lett a Magyar Királyi Építészkamarának is.
Ezerkilencszáztizenötben már hadnagy volt a Monarchia hadseregében, de nem sokáig: egy évvel később lábsérülést szenvedett, és a kozák lovasság foglya lett. Szibériába került fogolytáborba, egészen a sarkkörhöz közeli Krasznaja Recskába. Megtanult oroszul, és a vasúthoz került több mérnök végzettségű tiszttársával egyetemben. Kalandos körülmények között sikerült néhányuknak megszökni 1918-ban Habarovszkból: vasúti hajtánnyal menekültek, majd a befagyott Amuron gyalogoltak Kína felé. Harbinból aztán dán misszionáriusok segítségével jutott el Sanghajba, az ópiumháború után éledező városba, ahol az ingatlanfejlesztési láz szinte korlátlan lehetőséget adott az építészeknek is. Megtanult kínaiul és angolul, és egy amerikai építészirodának kezdett dolgozni klubot tervezve az itt élő újvilágiaknak. 1922-ben megnősült, egy svájci angol nőt, Gisela Meyert kérve feleségének.
Az 1925-ben önálló irodát nyitott magyar építész azzal is újat hozott a különböző nemzetek által birtokolt koncessziók alapján működő városban, hogy nemcsak a külföldiek, hanem a kínai megrendelők számára is dolgozott, figyelembe véve a kínai jogszabályokat. Ezt értékelték a helyi arisztokraták, akik nemcsak a villáik építését, hanem több tucat középület megtervezését és felépítését is a Hudec-tervezőirodára bízták: abban az időben ő lett a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott építésze. A magyar szakember így válhatott az 1930-as években Sanghaj arculatának meghatározó építészévé: irodája hatvanöt közületi megbízást kapott, köztük kórházak, színház, mozi, egyetem és persze több felekezet temploma, melyeket térítés nélkül tervezett meg. Erényeként tartják számon, hogy meg tudta oldani a különböző nációk által épített városrészekben a nemzeti karakterisztikák megjelenítését úgy, hogy azok beleillettek a városképbe.
A magyar állampolgárságát 1928-ban visszakapott építész nem volt hálátlan családja és hazája iránt sem: két testvérét kihívta magához, és épületeinek felépítésekor többször támaszkodott magyar és európai beszállítók munkájára. Missziós szerepet vállalt abban, hogy eljuttassa a Távol-Keletre a nyugati világ legújabb felfedezéseit, ezért a világ akkor legkorszerűbb technikájával dolgozott, így például Düsseldorfból és Kassáról hozta be a krómacélötvözetet az épületek vázához. Eklektikus, premodern és art deco stílusban épült házai európai és magyar hatásról is tanúskodnak, és annyira gondosan tervezte őket, hogy a mindig változó és állandóan megújuló nagyvárosban még ma is stabil pontként állnak az épületei. Ráadásul több közülük – például a mozinak épült Grand Theatre – megőrizte eredeti funkcióját is. Igényességére jellemző, hogy a homlokzattól a fürdőszobáig minden apró részletet megtervezett, így nem csoda, hogy a húszmilliós megapolisz hatszáz műemléki védettséget élvező épülete közül harmincöt Hudec László munkája. A két világháború között ő építette a város legkiemelkedőbb épületeinek jelentős részét, meghatározva így a modern Sanghaj arculatát. A ma főtérnek számító hajdani angol lóversenypálya körül például három Hudec-épület is áll: egy templom, a Grand Theatre mozi és az évtizedekig ázsiai magassági rekordot tartott Park Hotel. Az épület halljában van különben a világváros közepe, a „zérópont”, és a galériában ma is szabadon látogatható fotókiállítás állít emléket a magyar építésznek.
A hatalmas sikerek és a társadalmi elismerés (1942-ben például tiszteletbeli konzul lett) sem tudta megakadályozni, hogy a kommunisták fogságába ne kerüljön. Ismét sikerült megszöknie, családjával a svájci Luganóban élt egy ideig. Innen Rómába ment, ahol újra különleges feladatot kapott: tagja lett a Szent Péter sírját kutató nemzetközi csoportnak. E sikerrel elvégzett megbízás hatására visszavonult az építészettől, hogy aztán időskorára Amerikában telepedjen le.
Két éve a városbeli magyar főkonzulátus Hudec-évet szervezett komoly rendezvénysorozattal, városi sétákkal, előadásokkal és június 14-én, a kínai műemlékvédelem napján életmű-kiállítással egy általa tervezett épületben. A volt amerikai klubot külön erre a célra nyitották meg a nagyközönség előtt, és ez volt az első Hudec-kiállítás a városban.
Bár a sikeres építészt Szlovákia is magáénak mondja, a kínaiak magyarként tartják számon. Nagy dolog ez, hiszen a világ legjobban fejlődő gazdaságában nagyon keveset tudnak rólunk (azt viszont mi nem tudjuk, hogy 1989. június 4-én a Tienanmen téren tüntető diákok Petőfi Sándor Szabadság, szerelem! című versét szavalva várták a feléjük induló tankokat). Az idén a világkiállításnak is helyet adó megapolisz felhőkarcoló-rengetegét elnézve (négyezernél is több negyven emeletnél magasabb épület van a városban!) jó tudni, hogy egy hazánkfia itt hagyott valamit abból a magyar tudásból és innovációból, amely a XX. század elején jellemezte országunkat.