Vigyázó szemetek Pozsonyra vessétek!

Batsányi Jánosnak a címben némi változtatással megidézett verse (A franciaországi változásokra) 1789-ben keletkezett Kassán. A párizsi eseményekre várakozón tekintő költő akkor még nem sejthette, hogy néhány évvel később a szabadság, testvériség, egyenlőség eszméjét a zászlajára tűző mozgalom terrorba, diktatúrába és általános elégedetlenségbe torkollik majd. Mint ahogy arra sem gondolt, hogy másfél évszázad múltán Kassa már nem lesz a magyar állam része. Jó kétszáz évvel később pedig Pozsony (az egykori magyar koronázóváros, a magyar országgyűlések színhelye) egy másik állam fővárosa lesz – természetesen új névvel.
A magyar–szlovák kapcsolatok históriájának egyre gyarapodó szakirodalma van, mindkét nemzet történészei foglalkoznak a témával, és az utóbbi időkben többen is próbálnak aktuálpolitikai szempontok nélkül közelíteni a témához, ami azért jó jel.
A magyarság és a szlovákok viszonyában a problémák valamikor a XIX. században kezdődtek, amikor a nemzeti romantika korában megjelentek a nacionalizmusok a Habsburg Birodalom területén (ez persze legkevésbé a rendi szellemben, külön paktumok alapján kormányzó császárnak tetszett). Kulturális autonómia mellett egyre inkább területi önállóságra vágyott a szlovákság, amelyet a történelmi Magyarország feldarabolása, a trianoni békediktátum (1920) után a cseh nemzet mellett a csehszlovák államban talált meg. A felvidéki magyarság helyzete a két világháború között sem volt rózsás, de 1945 után – a benesi dekrétumok alapján – állampolgárságuktól is igyekeztek megfosztani azokat, akik nem vallották magukat szlovák nemzetiségűnek.
A dualizmus korában, a boldog békeidők Magyarországán roppant aktív volt a szlovák politikai érdekképviselet. A Szlovák Néppártnak több képviselője ült a budapesti törvényhozásban, de a politikai katolicizmust megjelenítő néppárt is vállalta a szlovák nemzetiség érdekeinek képviseletét. Juriga Nándor, azaz Ferdic Juriga (1874–1950) katolikus pap, szlovák nemzeti politikus (aki 1906 és 1918 között a Szlovák Néppárt képviselője a magyar parlamentben, majd később a csehszlovák törvényhozásnak is tagja lett) 1912. december 11-én a magyar képviselőházban – az akkori Magyarország kisebbségpolitikája kapcsán – megfogalmazta, hogy „ebben az országban sem helyes, hogy csak egyetlenegy kultúra legyen, melyet a kultuszminisztérium állapít meg”.
Majd így folytatta beszédét: „Magyarország nemcsak egy fajnak az országa, hanem közös hazája az összes itt lakó népeknek, nemzetiségeknek. A politikai magyar nemzet különböző népekből áll, és a nemzetiségi törvény meghatározása szerint is itt minden nemzetiség egyenjogú, s így az ő kultúrájuk sem áll kívül ezen az országon, hanem benne van Magyarország lelkében; benne van akár a román lélek kultúrája, akár a szlovák lélek kultúrája, akár a német lélek kultúrája…”
Napjaink szlovák nemzeti politikusainak, Juriga kései utódainak természetesen egészen más a politikai alapállásuk, hiszen van önálló szlovák állam, amelyben a szlovákok többségben, a magyarok kisebbségben vannak. Paradox módon – és ezt a határon túli magyarok kettős állampolgárságának ügye miatt kirobbant diplomáciai és szlovák belpolitikai bonyodalmak mutatják – a jelenlegi pozícióban a szlovák kormányzó erők most éppen az ellenkezőjét képviselik annak, amit csaknem száz éve Juriga megfogalmazott. Egyetlenegy kultúrát akarnak Szlovákiában, a nemzetiségi kérdést pedig egyszerűen (és látványosan) a szőnyeg alá söpörni.
Ján Slota és Robert Fico harsány kisebbségellenes politikájával szemben az újonnan létrejött magyar parlamenti többség éppen a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési jelenlétét akarja biztosítani. Pozsony és Budapest között a földrajzi távolság nem nagy, s reméljük, a politikai szakadék is áthidalható lesz. A magyar polgári erőknek a kisebbségek kedvezményes mandátumszerzésére irányuló javaslata példaadó lehet a környező országok számára. Most Pozsonyon a sor.

A szerző történész-muzeológus