A gyanakvó ember életműve

D. Nagy Imre 1961-ben született Berettyóújfalun, jelenleg Kosdon él, és a váci kórház érsebésze. Eközben irodalomtörténeti és írói tevékenységet is folytat, a könyvhétre jelent meg egy monográfiája Bertha Bulcsúról.

Orvosi hivatása mellett a magyar irodalom népszerűsítésével foglalkozik. Mi motiválja ebben a munkában?
– Több mint tíz éve érsebészként dolgozom a váci kórházban, korábban hét esztendeig voltam az ajkai kórház érsebésze. Emellett nagyon szeretem a magyar irodalmat, évek óta azon vagyok, hogy a kiváló kortárs írókat – többek között Bertha Bulcsút, Gyurkovics Tibort – rangjuknak megfelelő elismerés illesse. Gyurkovics Tibort sem ismerik eléggé a tehetségéhez mérten, Bertha Bulcsúra, aki szintén kiváló író, már-már a feledés homálya borul. Ezért írtam meg 1994-ban a Gyurkovics mint olyan című könyvet, 1999-ben jelent meg a Bertha Bulcsu-emlékkönyv a szerkesztésemben. A 2003-as könyvhéten látott napvilágot a 21 érdekes orvos című portrékötetem, olyan kollégáimmal készítettem riportokat, akik az orvosi hivatás mellett festenek, szobrászkodnak, zenét szereznek, írnak, valamivel még teljesebbé teszik az életüket.
– Új könyvének azt a címet adta: A gyanakvó ember – Bertha Bulcsu élete. Miért?
– Bertha Bulcsu az egész életével azt bizonyította, hogy mindent fenntartásokkal kell fogadnunk. Ő született gyanakvó volt. Mindig egy kisember szemszögéből figyelte a jelenségeket. Remek kötetek, például a Willendorfi Vénusz, vagy az Írók, színészek, börtönök című interjúk őrzik a tárcaíró, az esszéista, a publicista emlékét.
– Mégis, ha Bertha Bulcsúra gondolunk, első sorban a valósághű, kifinomult, kételyekkel teli novellái jutnak eszünkbe, melyek nyomán nevezték őt költői realistának, kifejezésre juttatott kételyei miatt egzisztencialistának is. Mi az igazság?
– Kevesen emlékeznek már arra, hogy Bertha Bulcsu költőként kezdte pályafutását. Az 1955–56-os években a zalai újságokban láttak napvilágot versei. Kiss Dénes költőtársa és egyik legjobb barátja azt hitte, hogy Bertha is költő lesz. Meglepődött, amikor Bulcsu néhány vers után leállt a költészettel, és életműve az elbeszélésekben teljesedett ki. Kezdte 1962-ben a Lányok napfényben, folytatta többek között a Harlekin és szerelmese, A nyár utolsó napja, a Fehér rozsda című kötetekkel, életműve lezárult az 1996-os Kommunizmus délutáni napfényben novelláival. S voltak nagy hatású válogatott novelláskötetei, mint az Ilyen az egész életed, vagy a Kémnő a sárkányrepülőtéren. Rendkívül termékeny író volt, éppen hetvenöt évvel ezelőtt született, megjelent huszonhat kötete és gyönyörű, valóságalapú költői novellákat írt. Gazdag élményanyagból táplálkozott, gyermekként élte meg a háborús éveket, a nagyszülők falujában, Nemeskeresztúron, valamint a Balaton mellékén, volt újságíró Pécsett és Budapesten, de a Balatontól élete végéig nem szakadt el. A Balatoni évtizedek című szociográfiája három kiadást is megért. Írt néhány regényt is, ezek közül a fiatal deviánsok életét dolgozta föl A kenguruban vagy a Te jössz, Lupuszban. A Tűzgömbök meg a Füstkutyák című regényekbe szürrealisztikus elemek is belekerültek, mint barátja, Hernádi Gyula munkáiba. De több vele készült riportban is azt nyilatkozza, hogy a novellákban érte utol önmagát.
– Könyve rendkívül gazdagon mutatja meg Bertha Bulcsu életművét, életútját, baráti körét, a nagy ötöst, rajta kívül Gyurkovics Tibort, Lázár Ervint, Szakonyi Károlyt, Kiss Dénest és másokat.
– Számos idézetet választottam ki az igazi nagy barátaitól, azonkívül teljes bibliográfiát adok megjelent könyveiről, a róla megjelent elemzésekről, kritikákról. A nagy ötösön kívül meghatározó volt pályakezdésére Csorba Győző személye. Az ő példája nagyon mély hatást gyakorolt Bertha Bulcsu emberi tartására.
– Vajon mit üzen a mai embernek az agyonhallgatott író?
– A visszhanghiány késztetett engem is a könyv megírására. Nincs rendjén, hogy a kortárs kritika ily hamar elfelejti a hozzá hasonló formátumú írókat. Az életműve, a látásmódja, a könnyed eleganciával megírt súlyos művei példaként szolgálhatnának. Mintája nyomán tanítani lehetne újságíró-, íróiskolákban, hogyan kell irodalmi riportot, novellát fölépíteni, izgalmassá, maradandóvá tenni. Bennük nemcsak a haza, a táj, a falu, az emberek szeretete, hanem erkölcsi fogalmak, mint a család, a barátok iránti hűség is megjelennek. Azt hiszem, az utóbbi években is lett volna mit írnia, korábban az egyre korhadó diktatúra, az utóbbi években a káosz uralkodott el felettünk. Hiányzik ma egy olyan író-publicista, aki az embereket közvetlenül ért kellemetlenségekből, a halízű csirkétől az élő környezet rombolásáig jut el általános kérdésekhez. Azt üzeni a mának, hogy oda kell figyelnünk egymásra, és fel kell tudnunk mutatni az általános értékeket.