A nemzeti és az egyéni sorstragédiák

Trianon tragédiája minden magyar ember életére árnyat vet, még akkor is, ha tagadja. Nincs ember a Kárpát-medencében, akinek valamilyen módon ne befolyásolta volna a sorsát az ország területét harmadára csonkító, igazságtalan békediktátum.
A nemzeti és az egyéni sorstragédiára emlékezteti az olvasókat a Dunatükör című folyóirat júniusi száma, a gazdag versanyag. Kiss Dénes Párizsi temetőben című keserű látomása, fikciója szerint Magyarországnak egy párizsi sírkertben kell majd végső nyugalomra találnia, ahol „Kicsi sírdomb lesz törött kereszttel / Oda gyertek magyarok, ha erre jártok”. A költemény gondolati vezérfonala, hogy a magyarságnak kellett megbűnhődnie mindazokért a vétkekért, amelyeket a többi, a nagyobb, győztes népek elkövettek.
Áttételeken keresztül búcsúzik a hazától, a fiatalságtól, a földi léttől a pozsonyi születésű, nyolcvannégy esztendős Ébert Tibor versének kis énekesmadara. Egy cinke rekviemje a költemény címe, amelynek középpontjában az elmúlás fájdalmas esztétikuma fénylik. Ébert a Tavi hínár című prózaversével bizonyítja, hogy bravúrosan kezeli a szürrealista, az avantgárd költészet kifejezőeszközeit is. Születés, halál, újjászületés az evilági élet rendjének megfelelően egymásból szervesen fakad, a vízözön rettegésélménye után szükségképpen következik az Ararát reménysugara, s már közel Noé bárkája, az emberiség megmentője. Ébert nagy ívű látomásversének kiegészítője és ellenpontja a Hulladék című vers ironikus víziója, amelyben világunkat aranyozott kukának, az embereket aranyozott szemétnek, a halált aranyló mellényben, aranyló kesztyűkben dolgozó szemeteslegénynek látja. Számos jelentős költő, Nagy Dorka, Viola Szandra, Petőcz András, Karádi Márton és mások versei mutatják, mennyire fontos a gondos szerkesztői válogatás, amellyel P. Papp Zoltán költő, főszerkesztő a Dunatükör versrovatát lapszámról lapszámra összeállítja.
Szentmártoni János vallomása, a Kéretlen monológok egy viszonylag korán távozott jelentős költőtársát, Bella Istvánt, a Hetek költőcsoport markáns alakját idézi meg szeretettel és az idősebb, immár irodalomtörténetté vált költő iránti tisztelettel. Farkas Gábor Iancu Laura lírájáról elmélkedik. P. Papp Zoltán minden Dunatükör-számba készít egy érdekes interjút, amelyek a lap profiljának kialakulásához karakteresen járulnak hozzá. Ezúttal Két költő a Frankel Leó utcában című beszélgetésben faggatja Lator László költőt az erdélyi irodalom hangzós, zengzetes nyelvezetű lírikusairól, apáról és fiáról, Áprily Lajosról és Jékely Zoltánról. Ők a lelkükben hordozták Erdélyországot, a Székelyföld tájait, a csodálatos Parajdot, amelyhez hasonló vidékre találtak a Dunakanyarban Szentgyörgy-pusztán. Ám nem csak a hegyek között érezték jól magukat, Lator László szavaiból kiderül, hogy kedvelték a Frankel Leó utcai patinás bérházi lakást is, budapesti életük és számos baráti összejövetel helyszínét.
(Dunatükör, 2010. június.)