Csak most látta elérkezettnek az időt Fidel Castro, hogy majdnem négy év szünet után megjelenjen a képernyők és a nyilvánosság előtt is. A kommunista diktatúrák titkolózó természeténél fogva most sem tudni pontosan, hányszor műtötték meg és miért. De tény: Raúl ideiglenes államfői kinevezése, 2006. július 31. óta nagy horderejű változások kezdődtek a szocialista táboron kívüli világtól szinte teljesen elzárt szigetországban. Az Egyesült Államok ugyanis még 1962 februárjában rendelte el a teljes embargót az amerikai érdekeltségek államosítása miatt. 2007 nyarán párthű közgazdászok kezdtek szűk körű szakmai vitát a magántulajdon természetéről és új, de ellenőrzött bevezetéséről. Aztán 2008 elején az augusztus 13-án már 84 éves Fidel átadta a szintén nem fiatal, már 79 éves öccsének az állam- és kormányfői posztot, ő pedig megtartotta a pártfőtitkári tisztséget. Raúl 2008 óta olyan engedményeket tett, amelyek inkább a kapitalizmus felé tartanak. Itt kell megjegyezni, hogy a kubaival teljesen ellentétes folyamatok zajlanak például Venezuelában, a Kubához közeli legszorosabb szövetséges országban: Hugo Chávez a 21. századi szocializmus kísérleti terepének tekinti hazáját.
Eközben az Egyesült Államok az Európai Unióval együtt egyelőre az emberi jogok helyzetének javítása ürügyén próbál más – például gazdasági – előnyöket kicsikarni a maga javára a kubai piacért folytatott küzdelemben. A labda most az EU területén pattog, mert a minap Kuba beadta a derekát, és szabadon engedi a politikai foglyok jelentős részét. 1996 óta az Európai Unió részben ezt a feltételt szabta, hogy nagybefektetői megjelenjenek Kubában és működőképessé tegyék az összeomláshoz közeli gazdaságot.
Droggal fizetett a bátorterenyei család a munkásoknak