Mao szerint Kína kész a nemzetközi közösséggel együttműködve betartani az atomcsendegyezményt (CTBT), valamint megvédeni a nemzetközi nukleáris leszerelési és non-proliferációs rendszert.

Mao szerint Kína kész a nemzetközi közösséggel együttműködve betartani az atomcsendegyezményt (CTBT), valamint megvédeni a nemzetközi nukleáris leszerelési és non-proliferációs rendszert.

A szóvivő hozzátette:
Kína reméli, hogy az Egyesült Államok is tényleges lépésekkel teljesíti az egyezményből fakadó kötelezettségeit, és betartja a nukleáris kísérletek felfüggesztésére tett ígéretét, ezzel is hozzájárulva a globális stratégiai egyensúly és stabilitás megőrzéséhez.
Mao Ning a sajtótájékoztatón reagált Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter előző napi kijelentésére is, miszerint Washington további vámokat vethet ki Kínára, ha Peking továbbra is akadályozza a ritkaföldfémek exportját.
A szóvivő elmondta:
a kínai illetékes hatóságok már többször ismertették álláspontjukat a ritkaföldfémexport ellenőrzésével kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy a Kuala Lumpurban lezajlott kínai–amerikai gazdasági tárgyalások eredményei is azt mutatják, hogy a párbeszéd és az együttműködés a helyes út, míg a fenyegetések és a nyomásgyakorlás nem segítik a problémák megoldását.
Mao hozzátette: a legfontosabb feladat jelenleg az, hogy a felek komolyan végrehajtsák a két államfő Puszanban tartott találkozóján elért fontos megállapodásokat, és ezzel több stabilitást vigyenek a kínai–amerikai gazdasági együttműködésbe, valamint a világgazdaság egészébe.
Borítókép: Interkontinentális ballisztikus rakéta kilövése (Fotó: AFP)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Berlint előzetesen tájékoztatták az izraeli katonai csapásokról.

„Ahogy készek voltunk tárgyalni, most mindennél jobban készek vagyunk arra is, hogy megvédjük az iráni nemzetet” – olvasható az iráni külügyi tárca közleményében.

Újabb dróntámadás érte az orosz energetikai szektort.

Izrael és az Egyesült Államok támadást indított az ország ellen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!