Nukleáris feszültség a szuperhatalmak között, ebből baj lesz
Egyre mélyül a bizalmi válság.
Egyre mélyül a bizalmi válság.

A miniszter szerint a migráció megelőzése gazdaságfejlesztéssel kezdődik.

Nagyon fontos, hogy az USA és az EU geopolitikai és gazdasági szempontból is együttműködjenek.

A gazdasági együttműködés zászlóshajója a Mol, amely 200 millió dollárt fektetett be eddig Kazahsztánban.

Szijjártó Péter felszólalt a magyar–szerb üzleti fórumon.

Magyarország mélyen érdekelt a Nyugat-Balkán békéjében és stabilitásában.

Tévedés, hogy a keleti nyitás az ottani politikai rendszer iránti rokonszenvet vagy annak másolását jelenti.

A külgazdasági és külügyminiszter a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet párizsi konferenciáján szólalt fel.

A török elnök közlése szerint a Gázai övezetben kialakult helyzetről tartanak nemzetközi találkozót jövő szerdán Isztambulban.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint addig fejlődni fog a kétoldalú gazdasági együttműködés, amíg az a valóságra épít.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz a biztos választás – hangsúlyozta a politikus.

Vannak olyan fővonalak, ahol ötven perccel nőtt a menetidő.

Nem zárható ki, hogy egy elektromos hősugrzó okozhatta a tüzet.

Meglepő kijelentést tett az egyik fideszes politikus.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béke Tanácsába a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Vasárnap 20.30-kor rendezik a szerb–magyar rangadót a vízilabda Eb középdöntőjében

A Liverpool magyar sztárja azt is elárulta, hogy a hibája után ő rúgja-e a következő tizenegyest is.

Két autó is elütötte, a sofőrök segítségnyújtás nélkül elhajtottak a helyszínről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.