Azonban.

Mi is Kína? Kína egy totális kommunista diktatúra. Ezt sohase feledjük. Kínával nekem személy szerint van egy-két problémám, és ezt itt és most megosztom önökkel.

Először: Kínában, mivel kommunista diktatúra, nincs demokrácia. A Kínai Kommunista Pártnak (KKP) teljhatalma van, nem pusztán a politikai szférában, tehát az államban, hanem az állampolgárok felett is, egyenként és csoportosan is. És ez nem jó. Ez rossz. Persze ebbe nem szólhatunk bele, de nem is szeretjük, hogy így van.

Ne feledjük, és ezt nagyon ajánlom politikai vezetőink figyelmébe is: az ilyen nagyhatalmak, birodalmak, mint az Egyesült Államok vagy Kína vagy Oroszország, politikai rendszertől függetlenül is önkényesek, kiszámíthatatlanok és időnként megbízhatatlanok. Egyszerűen azért, mert úgy vélik, azt csinálnak, amit akarnak, ahogyan a kedvük és pillanatnyi – ismétlem: pillanatnyi! – érdekeik megkívánják. Ők nem sokat foglalkoznak a nemzetközi joggal, vagy a szerződésekkel, vagy az alapvető emberi jogokkal. Ők úgy vélik, hogy a jogon felül állnak, mert ők maguk a jog.

Ugye nem kell. Aki az USA viselt – és egyben borzalmas – külföldi fellépéseiről képet akar kapni, nézze meg a YouTube-on a CIA háborúi című dokumentum-sorozatot, melyet az ARTE készített évekkel ezelőtt. Talán még nem törölték le.

De itt az a baj, hogy ha még egy állítólag demokráciára épülő nagyhatalom, mint az USA is így viselkedik – nem játszom persze az álnaivat: az USA már nem demokrácia! –, hát akkor mi van egy olyan nagyhatalommal, amely még látszatra sem demokrácia, hanem látszatra is, meg tényszerűen is totális diktatúra?

Tehát: lehet szeretni Kína kereskedelmét és gazdasági fejlődését, de nem szabad szeretni és bármilyen szinten is elfogadni Kína politikai és társadalmi berendezkedését. Ezt a kettőt élesen külön kell választani egymástól. 

Van azonban egy veszély, amire nagyon kell figyelnünk, miközben szélesítjük a gazdasági kapcsolatainkat: egy olyan világuralmi tényező, mint Kína, nem mentes attól a gondolattól, hogy a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatokat a politikai-geopolitikai területen is hasznosítsa. 

Vagyis ha Kína megjelenik valahol, akkor az előnyök mellett mindig ott van a veszély is. Pusztán azért, mert nagyhatalom, s a nagyhatalmak természete az, hogy a kis országokat, melyek számukra alig látszanak a térképen, a saját céljaik szolgálatába állítsák. Ha ezt valaki nem érti meg, azzal nem sokat lehet kezdeni. 

Például előfordulhat, hogy a biztonsági érdekeikre hivatkozva a beruházások, gyárépítések, kereskedelmi együttműködések során a gazdaságon túli területekre is merészkednek, s megfogalmaznak olyan kéréseket az adott ország felé, ami már nem feltétlenül a befogadó kis ország érdeke. Például lehetséges olyan, hogy mivel ők az USA-val vannak szemmagasságban, ezért, ha látnak valamifajta veszélyt az USA részéről ezen beruházások vagy terjeszkedések kapcsán – e veszélyérzetnek sok változata lehetséges, például titkosszolgálati –, akkor olyan „dolgokat” csapnak hozzá az egyébként kiváló beruházásokhoz, amelyek már nem feltétlenül szimpatikusak számunkra, bennszülöttek számára.

Másodszor azt emelném ki, hogy a kínai vezetés meglepően szoros kapcsolatokat alakított ki a globális elit zászlóshajójával, a WEF-fel, vagyis a Világgazdasági Fórummal, amelynek vezetője Klaus Schwab. Ő, mint tudjuk – remélem, tudjuk! – 2020-ban jelentette be a Great Resetet (a Nagy újrakezdést), amely nem más, mint egy globális világkormányzás célul kitűzése, amelyben a nemzetállamok „elhalnak” (lásd Marx és Lenin), és helyettük egy, a technokrácia, illetve a transznacionális gigavállalatok által irányított világelit irányítja a világtársadalmat, melyben senkinek nem lesz tulajdona, de mindenki nagyon boldog lesz – a zombik boldogságához hasonlóan. 

Kína nagymértékben azonosul azokkal a célokkal, amelyet a davosi elit, másképpen szólva a globális elit célul tűzött ki, s amelyeket néhány héttel korábbi cikkemben (Vigyázó szemünket 2030-ra vessük! – február 5.) részletesebben is kibontottam. Ezek közül kiemelendő a készpénz megszüntetése, s helyette egy digitális világvaluta (CBDC) bevezetése, amelyet ráadásul összekötnének egy olyan digitális kártya emberekre kényszerítésével, amelyen keresztül nem pusztán a pénzforgalmukat ellenőrizhetnék, hanem egészségügyi adataikat, a potenciálisan kötelezővé váló újabb oltásaik igazolását, vásárlási szokásaikat, illetve más, társadalmi-politikai nézeteikkel kapcsolatos adatokat is. Ez a szociális kreditkártya pedig az orwell-i totális ellenőrzéshez vezetne el, mely talán a legnagyobb veszély az emberiségre nézve. 

Nos, Kína ezekben a globalista-diktatórikus elképzelések végrehajtásában az élen jár, és ezért is olyannyira szorgalmazza Klaus Schwab és a globális elit a Kínával való együttműködést.

 s ha nem megfelelően viselkedik valaki, akkor „büntetőpontokat” kap és megvonásokban részesül. Ez sajnos már nem mese, ez a kemény valóság Kínában. Kína ezen túl messzemenőkig támogatja a WHO-nak (az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének) azon borzalmas törekvését, hogy májusban a WHO átvegye a pandémiás és vakcinaügyekben a totális irányítást a nemzetállamok felett.

Megnyugtat, hogy kormányunk nem akarja a készpénz kivezetését, a CBDC bevezetését, a WHO teljhatalmát a nemzetek felett, a szociális megfigyelőrendszerek kiépítését és így tovább.

Mert számunkra első a szuverenitásunk, s csak második a kereskedelmi haszon.