Helyeslem a gazdasági együttműködést Kínával

A keleti nyitásunkon belül nyilvánvalóan a Kínával való gazdasági és kereskedelmi kapcsolataink kiszélesítése a legfontosabb, illetve az Övezet és út (Belt and Road) programban való részvételünk. Azonban ez nem jelenti Kína politikai, illetve ideológia rendszerének elfogadását, támogatását vagy másolását.

Illetve, hogy pontosabb legyek, nem jelentheti ezt. Ragyogók és egyre növekvők a Kínával való együttműködésünk szálai. És ez nagyon jó. Ám eközben nem szabad elfelejtenünk, hogy Kína micsoda.

Kína lassan legyőzi a globális gazdasági versenyben az Egyesült Államokat, a világ legalább az ő hatalmas fejlődésük miatt immáron nem nevezhető egypólusúnak, hanem minimum kétpólusúnak (hogy ennél több pólus lesz-e, azt az orosz–ukrán háború kimenetele, valamint a globális Dél egysége vagy bomlása határozhatja meg – többek között).

Benne van tehát a pakliban, hogy Kína nemsokára vezető világhatalom lesz – részben már ma is az.

A történelem azt mutatja, hogy ilyenkor, amikor egy új nagyhatalom emelkedik fel egy másik rovására, azt mintegy legyőzve, megszaporodik azon országok száma – itt nem Magyarországra gondolok –, akik irányt váltanak, és okos politikával igyekeznek megnyerni az új hatalom kegyeit. Kapcsolatokat létesítenek, egy szó kritikával nem illetik ezek után az új nagyfiút, s igyekeznek hasznot húzni az új típusú kapcsolatokból.

Ezt bizonyos értelemben természetes törekvésnek tekinthetjük, azonban nem árt figyelembe vennünk, hogy milyen az a birodalom, amelyikkel immáron átfogó kapcsolatrendszert építünk ki.

Hogy világos legyen, még egyszer mondom: kiváló, hogy Kínával gyümölcsözőnek látszó kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat építettünk-építünk ki. Ezt helyeslem, ez az igazi gazdasági pragmatizmus, egyébként még a nyugati középhatalmak is ezt teszik, ha más formában és módokon keresztül is.

Konnektivitás, konnektivitás, szemben a blokkosodással. Mi most aktuálisan az akkumulátoriparban alakítottunk ki egészen páratlan mértékű együttműködést Kínával, akkumulátorgyárak (CATL), és most már az elektromos járművek gyártása (BYD) terén is. Valóban úgy tűnik, hogy ez a jövő útja, hiszen a zöld – de nem sötétzöld! – gazdaságpolitika jegyében ennek nagy jelentősége van, az Európai Bizottság 2035-től már nem nagyon engedi meg, hogy a hagyományos belsőégésű, benzint és dízelt használó autók legördüljenek a gyártóüzemek szalagjáról. Ezzel egyszerre vagyunk környezetkímélők, és élen valamiben, ami a jövőt jelenti. Kína nem is lehetne jobb partner ehhez, egyrészt adottságainál fogva – az akkumulátorgyártáshoz szükséges ritkafémek ott állnak a legnagyobb mértékben rendelkezésre –, valamint Kínában hatalmas méretűvé duzzadt az elektromos autók gyártása és eladása.

Azonban.

Mindez nem jelenti azt, hogy nem tudjuk, kivel állunk szemben.

Mi is Kína? Kína egy totális kommunista diktatúra. Ezt sohase feledjük. Kínával nekem személy szerint van egy-két problémám, és ezt itt és most megosztom önökkel.

Először: Kínában, mivel kommunista diktatúra, nincs demokrácia. A Kínai Kommunista Pártnak (KKP) teljhatalma van, nem pusztán a politikai szférában, tehát az államban, hanem az állampolgárok felett is, egyenként és csoportosan is. És ez nem jó. Ez rossz. Persze ebbe nem szólhatunk bele, de nem is szeretjük, hogy így van.

Ne feledjük, és ezt nagyon ajánlom politikai vezetőink figyelmébe is: az ilyen nagyhatalmak, birodalmak, mint az Egyesült Államok vagy Kína vagy Oroszország, politikai rendszertől függetlenül is önkényesek, kiszámíthatatlanok és időnként megbízhatatlanok. Egyszerűen azért, mert úgy vélik, azt csinálnak, amit akarnak, ahogyan a kedvük és pillanatnyi – ismétlem: pillanatnyi! – érdekeik megkívánják. Ők nem sokat foglalkoznak a nemzetközi joggal, vagy a szerződésekkel, vagy az alapvető emberi jogokkal. Ők úgy vélik, hogy a jogon felül állnak, mert ők maguk a jog.

Most emlékeztessek az Egyesült Államok teljesen jogszerűtlen, önkényes beavatkozásaira más országok belügyeibe, emlékeztessek a Jugoszlávia elleni bombázásaira, amelyhez sem az ENSZ, sem más nemzetközi szervezet nem adta az engedélyét, vagy az Irak elleni támadásra, amelyiket hazug módon indokoltak meg?

Ugye nem kell. Aki az USA viselt – és egyben borzalmas – külföldi fellépéseiről képet akar kapni, nézze meg a YouTube-on a CIA háborúi című dokumentum-sorozatot, melyet az ARTE készített évekkel ezelőtt. Talán még nem törölték le.

De itt az a baj, hogy ha még egy állítólag demokráciára épülő nagyhatalom, mint az USA is így viselkedik – nem játszom persze az álnaivat: az USA már nem demokrácia! –, hát akkor mi van egy olyan nagyhatalommal, amely még látszatra sem demokrácia, hanem látszatra is, meg tényszerűen is totális diktatúra?

Tehát: lehet szeretni Kína kereskedelmét és gazdasági fejlődését, de nem szabad szeretni és bármilyen szinten is elfogadni Kína politikai és társadalmi berendezkedését. Ezt a kettőt élesen külön kell választani egymástól.

Van azonban egy veszély, amire nagyon kell figyelnünk, miközben szélesítjük a gazdasági kapcsolatainkat: egy olyan világuralmi tényező, mint Kína, nem mentes attól a gondolattól, hogy a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatokat a politikai-geopolitikai területen is hasznosítsa.

Ne feledjük: Kína igazi ellenfele az USA, és ha az érdeke úgy kívánja, a következő lépését már ennek a párviadalnak az összefüggésében határozza meg – még akár gazdasági-kereskedelmi, illetve beruházási ügyekben is.

Vagyis ha Kína megjelenik valahol, akkor az előnyök mellett mindig ott van a veszély is. Pusztán azért, mert nagyhatalom, s a nagyhatalmak természete az, hogy a kis országokat, melyek számukra alig látszanak a térképen, a saját céljaik szolgálatába állítsák. Ha ezt valaki nem érti meg, azzal nem sokat lehet kezdeni.

Például előfordulhat, hogy a biztonsági érdekeikre hivatkozva a beruházások, gyárépítések, kereskedelmi együttműködések során a gazdaságon túli területekre is merészkednek, s megfogalmaznak olyan kéréseket az adott ország felé, ami már nem feltétlenül a befogadó kis ország érdeke. Például lehetséges olyan, hogy mivel ők az USA-val vannak szemmagasságban, ezért, ha látnak valamifajta veszélyt az USA részéről ezen beruházások vagy terjeszkedések kapcsán – e veszélyérzetnek sok változata lehetséges, például titkosszolgálati –, akkor olyan „dolgokat” csapnak hozzá az egyébként kiváló beruházásokhoz, amelyek már nem feltétlenül szimpatikusak számunkra, bennszülöttek számára.

De ez csak fantáziálás a részemről, remélhetőleg ilyen behatolási szándékokról szó sincs. S ha van is, a jelenlegi magyar szuverenista, nemzeti kormányunk ezeket a veszélyeket elhárítja – ebben biztos vagyok.

Másodszor azt emelném ki, hogy a kínai vezetés meglepően szoros kapcsolatokat alakított ki a globális elit zászlóshajójával, a WEF-fel, vagyis a Világgazdasági Fórummal, amelynek vezetője Klaus Schwab. Ő, mint tudjuk – remélem, tudjuk! – 2020-ban jelentette be a Great Resetet (a Nagy újrakezdést), amely nem más, mint egy globális világkormányzás célul kitűzése, amelyben a nemzetállamok „elhalnak” (lásd Marx és Lenin), és helyettük egy, a technokrácia, illetve a transznacionális gigavállalatok által irányított világelit irányítja a világtársadalmat, melyben senkinek nem lesz tulajdona, de mindenki nagyon boldog lesz – a zombik boldogságához hasonlóan.

Kína nagymértékben azonosul azokkal a célokkal, amelyet a davosi elit, másképpen szólva a globális elit célul tűzött ki, s amelyeket néhány héttel korábbi cikkemben (Vigyázó szemünket 2030-ra vessük! – február 5.) részletesebben is kibontottam. Ezek közül kiemelendő a készpénz megszüntetése, s helyette egy digitális világvaluta (CBDC) bevezetése, amelyet ráadásul összekötnének egy olyan digitális kártya emberekre kényszerítésével, amelyen keresztül nem pusztán a pénzforgalmukat ellenőrizhetnék, hanem egészségügyi adataikat, a potenciálisan kötelezővé váló újabb oltásaik igazolását, vásárlási szokásaikat, illetve más, társadalmi-politikai nézeteikkel kapcsolatos adatokat is. Ez a szociális kreditkártya pedig az orwell-i totális ellenőrzéshez vezetne el, mely talán a legnagyobb veszély az emberiségre nézve.

Nos, Kína ezekben a globalista-diktatórikus elképzelések végrehajtásában az élen jár, és ezért is olyannyira szorgalmazza Klaus Schwab és a globális elit a Kínával való együttműködést.

Kínában már megkezdődött a digitális valutára való áttérés, illetve, ami ennél is szörnyűbb, a szociális kreditrendszer bevezetése, amely az emberek – alattvalók – társadalmi mozgását, nézeteinek alakulását is ellenőrzi,

s ha nem megfelelően viselkedik valaki, akkor „büntetőpontokat” kap és megvonásokban részesül. Ez sajnos már nem mese, ez a kemény valóság Kínában. Kína ezen túl messzemenőkig támogatja a WHO-nak (az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének) azon borzalmas törekvését, hogy májusban a WHO átvegye a pandémiás és vakcinaügyekben a totális irányítást a nemzetállamok felett.

Megnyugtat, hogy kormányunk nem akarja a készpénz kivezetését, a CBDC bevezetését, a WHO teljhatalmát a nemzetek felett, a szociális megfigyelőrendszerek kiépítését és így tovább.

Mert számunkra első a szuverenitásunk, s csak második a kereskedelmi haszon.