Június végén ismeretlenek szitává lőtték az egyik népszerű, de folyton a betiltás határán táncoló mexikói zenei műfaj képviselőjét, Sergio Vegát. Az úgynevezett narcocorrido népszerű és néhány éven belül már legalább hatodik áldozatáról hivatalosan nem tudni, hogy kik végeztek vele: köztörvényes vagy szervezett bűnözők. Viszont érdekes ennek a zenei és irodalmi műfajnak az eredete is: a spanyol gyarmatbirodalom vége felé, a XVIII. században terjedt el ez a románcfajta, amelyben a versek és a rendszerint gitárral kísért dalok szerzői megőrizték névtelenségüket. Ezekben híreket, fontos eseményeket, személyeket örökítettek meg, sőt még a lázadások eszköze is volt hírközlésekre alkalmas egyszerű nyelvezete, és a könnyen megjegyezhető, mondhatni „fülbemászó” dallamok miatt. A XX. század közepéig még az oktatásban is felhasználták, de a rádió és a tévé elterjedésével hanyatlani kezdett – legalábbis a szakértők szerint. A hetvenes évektől a kábítószerek latin-amerikai terjedésével Mexikón kívül különösen még két országban éledt újjá, de már narcocorrido néven: Kolumbiában és az Egyesült Államoknak a déli határral szomszédos államaiban. Az új műfaj már nem őrzi hűen az eredeti műfaj sajátosságait, és a dalok fő témája értelemszerűen a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos, nemritkán maguk a drogkartellek tagjai vagy vezetői rendelik meg és/vagy fizetik is.
Elmer Mendoza, a magát „pletykavadásznak” tartó mexikói író sejti is, mi történhetett Vegával és társaival: szerinte ez történik, amikor valaki nem tudja, hol a határ, vagy nyíltan állást foglal egyik vagy másik oldal mellett, ebben hibázhattak a Vegához hasonló művészek. Mendoza tud olyan esetről is, amikor valamelyik zenésznek azért kellett meghalnia, mert összeszűrte a levet egy kartellvezér párjával.
origo.hu
Droggal fizetett a bátorterenyei család a munkásoknak
