Példát adtak hazafiságból

Nem árt tudni, hogy július 11-én a spanyol mellett magyar futballdiadal is született a Dél-afrikai Köztársaságban. Még akkor is, ha előbbi csapat a felnőtt-világbajnokságot, utóbbi pedig a Hessequa tartományban rendezett Nemzetek Kupája, több korosztályban, hetvenkét együttes részvételével rendezett tornán az U14-es generáció viadalát nyerte meg. Igen monoton mérleggel: hat mérkőzésen aratott hat győzelemmel. A szervezők a mi nézőpontunkból roppant szabatos nevet adtak az eseménynek, azon ugyanis magyar részről valóban nem országos, hanem nemzeti válogatott indult; a 12-es keretbe négyen érkeztek a Felvidékről (a helyi „kicsi Fraditól”, Ekelről), hárman Kárpátaljáról, ketten a Puskás Ferenc Akadémiáról, valamint egy-egy játékos a Ferencvárostól, a Videotontól, illetve Budapest nyolcadik kerületéből, karitatív jelleggel. Rohánszki Károly azonban Dél-Afrikában igazán nem tűnt hátrányos helyzetűnek, hiszen megnyerte a tizenegyesrúgó versenyt, 1200 néző és hallgató előtt énekelt, ketrecben „import”-krokodilok közé merészkedett – mint utóbb elmondta, ez semmi sem volt a színpadra lépés előtti riadalmaihoz képest –, struccon „lovagolt” (e cselekvésnek még megfelelő magyar igealakja sincs).
Egy „nyóckeres” srácnak csupa életre szóló élmény, egy országos napilap hasábjain azonban az egész nem lenne több színes hírnél, ha Kű Lajos küldöttségvezető – a Kárpát-medencei összmagyar nemzeti diákbajnokság megálmodója és működtetője – nem hozta volna haza magával a torna szervezőinek elismerő levelét, amely áradozik a Hungarians nevet viselő társulatról, kiemelve, hogy az futballtudásból, sportszerűségből és patriotizmusból feledhetetlen példát mutatott a helyieknek. A Riversdale város polgármestere, Chris Taute által jegyzett okmány négy pontban részletezi az érdemeket, a második bekezdésben így: az egész csapatról sugárzott a hazafiság, amint a mérkőzések előtt szívükre tett kézzel énekelték a magyar Himnuszt, és átnyújtották az ellenfél kapitányának a magyar zászlót.
Valóban, aki tanúja volt már annak, hogy a Kárpát-medencei összmagyar focin a székelyudvarhelyi, nagydobronyi vagy dunaszerdahelyi fiúk micsoda átszellemültséggel adják át magukat a Himnusznak, azok számára új értelmet nyert a nemzeti imádság kifejezés. Libabőröztető, hogy ezt Afrika déli szegletében is ugyanígy érzékelték és értékelték, Kű Lajos elmondása szerint a mieink harmadik mérkőzésén már helybéli színes bőrűek biztatták őket a „Ria, ria, Hungária!” rigmussal.
Az elismerésnek jóval hivatalosabb és már-már hihetetlen formájaként a fent idézett dokumentum leszögezi: Riversdale és körzete iskoláinak felhívják a figyelmét arra, hogy a jövőben minden lehetséges eszközzel törekedniük kell a magyar patriotizmus és nemzeti büszkeség elsajátítására, példaként követve a Hungarians csapatot.
A továbbiakban az áll, hogy e különleges élmény hatására a magyarokkal a kereskedelmi, idegenforgalmi, kulturális és természetesen sportkapcsolatokat is bővíteni kellene.
Tizenegyezer kilométerre tőlünk ilyen hatást ért el tizenkét fiú és négy kísérő. Ideje lenne itthon is észrevenni őket.