A belga uniós elnökség értékelése

3. Néhány kiegészítő megjegyzés
Csak felületesen áttekintve az előbbieket – számos kérdést, mint például a tudománypolitika, a mezőgazdasági politika vagy a fogyasztóvédelem, egyáltalán nem is érintettünk – megállapítható, hogy Belgium igen ambiciózus programot állított össze. E program sok konkrét lépést jelöl ki, de legalább ilyen fontos, hogy egyértelmű víziót is láthatunk mögötte az EU jövőjéről. E vízió középpontjában egy egységes, versenyképes, energiahatékony és zöld, szociálisan érzékeny és külpolitikailag is láthatóbb Európa áll. Ennek megfogalmazása mindenképpen fontos, mivel segíthet az EU-nak önazonossága és értékei megtalálásában. A polgárok – az európai parlamenti választások egyre csökkenő részvételében, illetve eredményeiben kifejeződő – ellenérzéseinek ledolgozására csak az európai identitás megfogalmazását követően kerülhet sor. Talán valami elindulhat e program kapcsán, amely volt olyan bátor, hogy a mechanikus és bürokratikus politika szintjéről elrugaszkodva a politikai víziók felé is nyitni mert.
Mit jelent Belgium számára az elnökség? Úgy tűnik, hogy az Európa-politika még mindig egyike azoknak az egyre csökkenő számú tárgyaknak – ilyen még például a király, Brüsszel városa vagy a sör és a csokoládé –, amelyek képesek egységet teremteni a nyelvi és kulturális alapon is egyre jobban megosztott országban. Így az elnökség fél éve ismét lehetőséget kínálhat a belga társadalomnak az egység és a belga azonosságtudat megélésére, amely – ismerve a jelenlegi helyzetet – önmagában is jelentős dolog. Az európai integráció a belga társadalmi-kulturális integráció egyik fontos pillére, ami különleges jelenség az európai társadalmakban. Itt az Európai Unió sokkal inkább összeköt, mint megoszt.
Egy kérdés azonban mindenképpen hiányzik, azt is mondhatnánk, fájdalmasan hiányzik magyar szemmel a programból. Ez az uniós kisebbségpolitika problematikája. Nem nehéz visszaemlékezni arra, hogy az elmúlt hónapokban zajlott le az unió bővítés utáni történetének talán legsúlyosabb belpolitikai konfliktusa Magyarország és Szlovákia között a határon túli magyarok számára a kettős állampolgárságot lehetővé tevő törvénymódosítása kapcsán, és az ezt megelőző időszak sem volt feszültségtől és indulatoktól mentes a két állam kapcsolatában, gondoljunk például a szlovák államnyelvtörvényre. Emiatt nehéz megérteni, hogy a program – annak ellenére, hogy a belga politika kifejezetten érzékeny e kérdésekre, különös tekintettel a nyelvi jogokra, mint azt a több évtizedes flamand–vallon csatározás is mutatja – miért nem szentelt egyetlen sort sem ennek a kérdésnek. Lehetne azzal érvelni, hogy a kisebbségvédelem nem uniós kérdés, az EU-nak nincs e téren kifejezett kompetenciája. Azonban a nyelvi vagy állampolgársági okokból történő diszkrimináció, főleg, ha határokon átnyúló elemek is megjelennek benne, már jól bevett uniós alapelveket sérthet. Úgy tűnik, hogy az uniós politika valamilyen okból kifejezetten érzéketlen az új tagállamok ilyen jellegű problémáival kapcsolatban. Ez az érzéketlenség meggyőződésem szerint nem tartható fenn, mivel ma már a kelet-közép-európai térség államainak történelmi eredetű konfliktusai is az uniós belpolitika részét alkotják, és ha ez komoly feszültségeket indukál, akkor előbb-utóbb foglalkozni kell vele. Csak reménykedhetünk, hogy a 2011-ben induló magyar elnökség lesz olyan bátor, hogy ezt a kérdést is felvesse, és a megoldásáról uniós szintű politikai vitát indítson el.

A szerző egyetemi adjunktus (PPKE-JÁK),
a Leuveni Katolikus Egyetem volt hallgatója