A nagy túlélő: a magyar irodalom

Kilencven évvel ezelőtt a trianoni diktátum egyharmadára csökkentette a történelmi Magyarország területét. Szerdán a 38. Tokaji Írótáborban Erdély, Délvidék, Felvidék, Kárpátalja és a nyugati magyarság képviselői tartottak előadást arról, hogyan élte túl a magyar nyelv és irodalom a kilenc évtizedet.

Balázs Imre József kolozsvári költő, irodalomtörténész a többi között elmondta: az erdélyi magyarság először úgy próbálta feldolgozni a traumát, hogy többségi nemzetből kisebbséggé vált, hogy a változatlanba, a tájba és a történelmi hagyományokba kapaszkodott. E magatartás szülte Tompa László, Reményik Sándor, Áprily Lajos misztikus tájverseit, Makkai Sándor, Kós Károly, Nyirő József történelmi regényeit.
Erdély a bécsi döntés után túlélte a sztálinizmus mélypontjait, olyan nevek fémjelzik az újkori transzszilván irodalmat, mint Páskándi Géza, Szilágyi István, Szőcs Géza, Ferenczes István, Gálfalvi György, György Attila, Fekete Vince, s olyan folyóiratok, mint a Székelyföld, a Korunk és a Látó. Balázs Imre József őszintén hiszi, hogy április óta új, reményteljes korszak köszönt a magyarságra.
A felvidéki irodalomnak Erdéllyel ellentétben nem alakultak ki Trianon után markáns regionális központjai. Bárczi Zsófia felvidéki irodalomtörténész dolgozata szerint sokáig jellemző volt az írókra a megváltói szereptudat. Az avantgárd, az esztétizáló modernség és a XIX. századias retorika végleteivel küszködött a régió. Fábry Zoltán, Dobos László, Duba Gyula és mások juttatták el az irodalmat a jelenlegi sokszínűséghez.
Kárpátaljáról, a legmostohábban kezelt „hatodik sípról” Penckófer János író-irodalomtörténész tartott előadást. Penckófer Stúdiók kora – Irodalmi kulturális irányultságok, folyamatok, szerveződések címmel írt monográfiát a régióról, amelyet Trianon után először a Felvidék nyelt magába, utána a Szovjetunió nyomorgatott, s jelenleg Ukrajnához tartozik. Többek között Kovács Vilmosnak, Balla Lászlónak, Balla D. Károlynak köszönhető, hogy a nyolcvanas évek végére e régiónak is kialakult a maga markáns irodalmi arculata.
Kontra Ferenc délvidéki író, esztéta a nagy múltú Kilátó című irodalmi folyóirat főszerkesztője ezúttal nem a virágzó bácskai, hanem a szomorú sorsú horvátországi magyar irodalomról tartott érzékletes beszámolót.
E vidék magyarjai már a középiskolákban is alig ismerik saját gazdag hagyományaikat. Azt pedig végkép nem tudja senki a Kárpát-medencében, hogy szinte még tegnap köztünk élt és alkotott Baranyai Bosnyák István, az összmagyar irodalom egyik jeles esszéírója.
A nyugati irodalom képviselői, András Sándor és Papp Tibor azt a markáns véleményüket hangoztatták: csak egyetlen, határok nélküli magyar irodalom létezik.