A fő helyszínen, a Tokaji Ferenc Gimnázium nagycsarnokában érezzük, hogy kitágult a patinás kisváros időben is, térben is. Szabó Zsolt a kolozsvári Szentimrei Alapítvány gyűjteményéből állította össze az Agyagfalvától Zsombolyáig című kiállítást, amely az erdélyi magyar könyv-, folyóirat-, hírlapkiadás 1918-tól 1945-ig tartó nagy korszakáról tudósít. A tárlat szeptember 15-ig marad az előcsarnokban, ami azt jelenti, fél hónapon át a diákság is visszatérhet a magyar történelmi múltba, amelyet Ady Endre Ha hív az acélhegyű ördög című, 1927-es, Nagyváradon kiadott kötete, Jancsó Elemér művelődéstörténeti könyvei, az Erdélyi Helikon, a kolozsvári Hitel, a Pásztortűz című periodikák és számos patinás kötésű vagy szerény küllemű, de gazdag tartalmú újság fémjelez. Térben is kitágulnak a gimnázium falai, közéjük kerül a Partium, a Mezőség, a Székelyföld, Gimes, Csík, Udvarhely, Háromszék megannyi tartománya. A gazdag kiállítás rendezője, Szabó Zsolt szerdán előadást tartott A magyar nyelv Kárpát-medencei helyzete – Nyelv és irodalom munkacímű vitasorozaton is, amelyen rajta kívül Mezey Katalin, Bodó Barna, Tóth László is részt vett. Szabó Zsolt úgy fogalmazott: Az írótábor résztvevői talán eldöntik majd az alapkérdést is, miért nincs külön magyarországi, erdélyi, délvidéki, kárpátaljai vagy nyugati magyar emigráns irodalom. 1928-ban a meginduló Erdélyi Helikon hasábjain tucatnyi Erdélyben élő magyar író, költő foglalt úgy állást Ravasz László Erdélyből Budapestre került református püspök, filozófus, közíró aggodalmára, amelynek alapja a szétfejlődőnek látszó magyar irodalmi élet volt: a magyar kultúra, a magyar nyelv és irodalom egységes, erdélyi lelkű, az erdélyi hagyományokhoz inkább kötődő irodalomról, művészetről beszélhetünk. A politikai határoktól mesterségesen széttördelt nemzetrészeknek arra kell törekedniük, hogy minél teljesebben megőrizzék az irodalom, a nyelv egységét.
A nyelvében élő nemzet legnemesebb, -veretesebb foglalata az irodalom. Haza a magasban – vallja Illyés Gyula a határokon túlívelő nemzetről. Az volt a hazám, ahogyan éltem / haza a magasban / s a mélyben – írja Szőcs Géza a Születésnapomra című versében. A tábor első napján harmincöt határon túli magyar költő költeménye hangzott el a Noé bárkája felé – versek a sokágú sípon című verses öszszeállításban. A címadó Kányádi Sándor-költemény, a Noé bárkája felé a nemzetet egységbe foglaló magyar nyelv megőrzéséről is szól: „Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. / A szavakat is. Egyetlen szó, / egy tájszó se maradjon kint. / Semmi sem fölösleges. // Zuhoghat akár negyvenezer nap / és negyvenezer éjjel, ha egy / buboréknyi lelkiismeret- / furdalás sem követi a bárkát. // Mert leapad majd a víz. / És fölszárad majd a sár. // És akkor majd a megőrzött, / a meglévő szóból újra- / teremthetjük magát az első búzaszemet, / ha már igével élnünk / tovább nem lehet.”
origo.hu
Mutatjuk, így néz ki VV Fanni gyilkosa - videó
