Az általam nagyra becsült A. Jászó Anna profeszszor asszony Anyanyelv és hunfalvyzmus című nevelésügyi cikkemre adott válaszában abból a hunfalvysta téveszméből indul ki, hogy aki a mai nyelvészeti ranglétrát, annak módszertanát és bizonyos nézeteit bírálja, az tagadja a finnugor rokonságot (Magyar Nemzet, augusztus 3.). E logikai bakugrásból mifelénk közismerten az anyanyelvi eszmecserékből való kirekesztés következik, továbbá – a válaszcikkben említett, a Honti László főszerkesztette A nyelvrokonságról című tudományos könyv tanúsága szerint – válogatott gyalázkodások. A Jászó Anna fölkérését megelőlegezve írtam e kötetről a Keresztény Élet augusztus 1-i számában.
Nos, a hatalomtudomány nem a megismerésre, hanem a más nézetűek leverésére szolgál. Régebben marxizmusnak hívták, az újabb művészetelméletekben posztmodernnek, a magyar nyelvészetben lassan másfél százada uralkodó alakját hunfalvyzmusnak. Mellékes, hogy ez utóbbi a finnugor nyelvrokonságot hirdeti. Magam is, miként cikkemben leszögeztem. Természetes ettől még az antimarxistaság, akarom mondani, az antifinnugrászság bűnébe eshetek, mert rám fogják, s úgy járok, mint a nyuszi, aki rohan ki az erdőből. Miért szaladsz? Mert a rókákat lelövik. No, de te nyúl vagy! Mire én ezeknek elmagyarázom… A jelek szerint egyre növekszik a feszültség a hivatalos nyelvészet és a nemzet között, ugyanakkor párbeszédnek semmi jele. Miért? E vita mutatja, hogy a nyelvészet a finnugor rokonságot mindenek fölé helyezi, a bennszülött meg arra vár magyarázatot, hogy miért egész az egészség, miért telik, ami múlik, hogyan lett iker az él és a hal, miért tud elválasztani is, egyesíteni is a köz?
A párbeszéd alapformája az anyanyelvoktatás volna, ám a diákok és a tanárok irtóznak a nyelvérzéküktől idegen nyelvtantól. A magyar nyelv tanát Czuczor Gergely és Fogarasi János alaposan kifejtette A magyar nyelv szótárában (1862–1874, CzF.). A műben tanulmányozható a gyökök leírása, a szóképzés és -családosítás, továbbá a szervesen reájuk épülő nyelvtan. Anyanyelvünk ugyanis toldalékoló. Mit toldalékolunk? Nem a „tövet”, ami hol ez, hol az, hanem a gyököt, ami egyértelmű: „nincs szóképző által alkotva”. Czuczor és Fogarasi természetesen olvasta kora szakirodalmát és beépítette művébe például az A. Jászó Anna által hiányolt „Bopp Ferencz” eredményeit is, de a hangsúlyt a „belhasonlításra” helyezte. Tudtommal nem idézte a Grimm-törvényt, de alkalmazta, és nem kért Voltaire cinizmusából. A tudós páros minden szükséges helyen kifejtette, hogy a d>t>c s egyéb hangátalakulások szabályosan, a „szervrokonság”, tehát a száj hasonló helyén való képzettség elve alapján történnek. Hunfalvyék nyomására szóba se jöhetett a mű továbbfejlesztése, iskolai oktatása, újabb kiadása, sőt, még a javító pótkötete sem jelenhetett meg, ennek ellenére nyelvünk megismerésének, szelleme megértésének máig legjobb forrása. Nincs tudományos cáfolata.
Lássunk példát! Minden magyar érti a kör-körül, karika-kerít-kert-kerék-kerek-korong-gördül-gurul-görbe stb. változatok alapérteményét; a kerekség, a körmozgás, közös valamennyi szóban. Esze ágában sincs „lerombolni a hangtörvényeket”, hiszen tapasztalja, hogy a „k” és a „g” torokhangok, szervtársak. Ilyenformán a gyökökön és e kettős, hangzási és jelentés-összefüggésen alapszik szóképzésünk bámulatos bősége, nyelvünk különleges szilárdsága, a magyar szócsaládok kapcsolatrendszere, észjárásunk mellérendelő, ellentéteket egyben látó, szemléletes, értelemhangsúlyos, ereszkedő lejtésű, bölcseleti stb. természete.
A magyar ember anyanyelvének sajátos szabályait szeretné tanulni a nyelvtanórán. Ám a hunfalvysta nyelvész számára ilyesmi nincs, ezért a gyök/radix fogalmát is kicenzúrázta a honi szakirodalomból. Alapműve, A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára a kör szót a körülből eredezteti, mintha a füstből szállna föl a kemence, a ker pedig szerinte a kerülből jött, továbbá a két gyök egységét szétszerkeszti, mivel mindegyiket más-más finnugor nyelvekben és szavakban mutatta ki, s alapított e fölfedezésére „tudományos eredményt” – lásd előmenetel és hatalom. A. Jászó Anna pedig jóhiszeműen elhiszi… Az igazi hunfalvysta azonban dörzsölt, ezért említett szótára német kiadásában – EWUng – a világ előtt nem tette magát nevetségessé azzal, hogy tagadta a kör-ker összefüggést, ám az újabb, a magyari bennszülöttek számára készült etimológiai művekben már ismét…
A gyökrendtől természetesen nem idegen a „történeti-összehasonlító nyelvtudomány”, inkább ez utóbbinak kéne szakítania történelmietlen gyakorlatával, miszerint nyolcszáz-ezer éve jegyzett szavakat százötven éve adatoltakból vezessen le.
A CzF. rálelt anyanyelvünk alapigazságára, s ez szabaddá tette, párbeszédképessé. Például a mongolt látta a magyarhoz legközelebb állónak, de ettől még tárgyilagosan közölte az akkor ismert finnugor rokonításokat, továbbá kb. 60 nyelvvel való szó- és nyelvtani találkozásainkat. Ha nyelvész volnék, elgondolkodnék ezen az alapálláson.
A gyökrend a finnugor rokonsággal is összefér. Bizonyság erre egyik legjelentősebb finnugor nyelvészünk, Pusztay János Diskussionsbeiträge zur Grundsprachenforshung című, neves német tudományos kiadónál, a Harrassowitznál 1995-ben megjelent könyve, amelyben több tucat finnugor/uráli gyökről írt. Miért, miért nem, honi tudományos szakkiadó eddig nem kapott rajta. A CzF.-fel együtt ajánlom A. Jászó Anna és más nyelvészeink figyelmébe, talán kialakul a kérdésben egy magyar–magyar párbeszéd. A Magyar Művészeti Akadémia ennek szellemében szervez november végére egy Czuczor–Fogarasi konferenciát, amelyre minden magyar nyelvészt és érdeklődőt szívesen lát.
A szerző író
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
