Azt szokta mondani, ahogy a gyerekkorában jobban szerette a rontott palacsintát, úgy szereti felnőttként verseit szándékosan kissé elrontani, szabálytalanra formálni. Elismer-e tabukat a költészetben?
– A költészetben szerintem mindent szabad. A kérdés az, hogy meg tudjuk-e úgy emelni a szöveget, hogy többet mondjon önmagánál. Ha ez sikerül, nincsenek kerülendő tárgykörök, legyen az profán vagy fennkölt, közéleti vagy apolitikus. Ugyanúgy badarság állítani, hogy a költészet csak közéleti lehet, mint azt, hogy az igazi líra szükségképpen apolitikus. Most úgy érzem, nehezen engedheti meg a költő, hogy ne írjon közéleti verset. Olyan a rögvalóság, amiről nem elég véleményt nyilvánítani, hanem azt meg is kell haladnunk.
– Tudatosan fordult hát a közélet irányába a „rontott palacsinták” groteszk, játékosságra hajlamos nagy hatású költője?
– Erre utal a cím – Élőadás – s a borítón az alagútból éppen kilépő autó és ember képe, kifejezi a reményemet és azt a hitemet, hogy eljött a cselekvés ideje, a közelmúltban bekövetkezett változások és a már érzékelhető pozitív fordulatok következtében. A verseknek igenis közvetetten, áttételes módon segíteniük kell ezt a megújulási folyamatot. Ezek a versek ráadásul tavaly keletkeztek, tehát megéreztem, hogy eljön a reménykedés ideje, a nemzet megerősödésének, fölemelkedésének órája. Merem remélni, hogy a kötetben nemcsak az én közgazdász attitűdöm érvényesül, hanem – amint kritikusaim írásai is tükrözik – az érzelmi és esztétikai töltet is jelen van.
– A kötet felépítése sem mindennapi: mintha egy tanulmány logikáját írná le.
– Szándékosan építettem föl úgy a kötetet, hogy kicsit didaktikus legyen. Van egy bevezető rész, aminek az a címe, hogy Előbeszéd, ez egy vázlat, amiben leírom, mivel fogok a kötetben foglalkozni. A második ciklusban, az Előadásban én, a versíró, a költő elmondom, hogyan látom a mai közéletet, például az Arcostársak című versben, hiszen a hozzám hasonlókat nemcsak harcos-, hanem arcostársaknak is tartom. Kulcsszerepe van a Magyarországi változásokra című költeményemnek s a Közgáz című opusnak is. A közgazdászokat és a pénzembereket szeretném önbírálatra sarkallni, ők sem tettek meg, mi sem tettünk meg mindent azért, hogy ne menjen tönkre az ország, s ne essenek kétségbe az emberek. Mérhetetlenné nőtt a munkanélküliség, a szegény és a középrétegek nyomora és fájdalma. Több versben rovom föl az értéknélküliség, a vallás- és a családellenesség negatív szerepét a romlás folyamatában. Az Arcostársak fölvezető címe nem véletlenül egy kínai mondás: „Mikor sötétebb már nem lehet, a remény sokkal fényesebb”. A racionalitás és a hiterősítés így szolgálhatja egymást: tegyünk önmagunkért cselekvő emberhez méltóan, de bízzunk a Mindenhatóban is, mert ha mi magunk nem hiszünk az erkölcsi megújulásban, és nem cselekszünk, akkor hiába van jó országvezetésünk. A harmadik ciklusban, az Élőadásban is az erkölcsi megújulás szolgálatáról írok, de ebben a ciklusban már nem egyedül szólok, hanem interaktív, élő, szerves párbeszédet folytatok a láthatatlan olvasóval. Az utolsó ciklus azzal lép tovább, hogy vizuálisan megjelenítve, cselekményben mondom el ugyanazt, amit korábban, hiszen örökké, folyamatosan Élőadásban vagyunk.
– Így fut hát össze minden a címadó költeményben, ami váratlanul bibliai tematikába fordul?
– Szent Pál hajótörését idézem föl, aki megkínzott állapotában is a bennszülöttekért imádkozik, mielőtt Rómába folytatná útját. Mindannyian hajótörést szenvedtünk az utóbbi években, s így mindent újra kell kezdeni, de nagyon vigyázni kell a jó irányra. Fontosnak érzem még az Ima az országért című versemet, ami, alig merem kimondani, de az én himnuszom: „Ments meg, Uram, minket, mentsd meg az országot.” Ez egy himnikus mű, és ebben úgy érzem, mindent elmondtam: „Ne öngyilkos, boldog családapa legyen minden magyar. Tedd világossá az igét a politikusok előtt. Adj, Uram, alázatot a hatalmon lévőknek.” Sok embernek bizonyára nem tetszik majd a megújulás kifejezése a versekben, de én ezt tudom adni. Az empirikus intelligencia költészetét a magyar állapotokról. Egy kis ízelítővel befejezve: „a tengermély bánat / (mint magyar sajátosság) / ha elhagyható volna / akkor inkább a tűrés / a fegyelem / a kitartó munka / az önkínzásig fenntartható éberség / műgond szól és kijavít a szellem / hogy tisztán lássuk magunk előtt / az összes kiutat / az érték élessége ez.”
origo.hu
Elgázolt egy embert a vonat Kecskeméten
