Részlet a Műemlékvédelem 1957-ben megjelent I. évfolyam 1. számának beköszöntőjéből: „Az építészet művészetében bizony népünk széles rétegei aligha járatosak. (…) Folyóiratunk célja, hogy leküzdhessük a ma még oly sajnálatos módon uralkodó tájékozatlanságot, így próbálnánk elérni, hogy a jövőben már nyomát se találjuk annak a széles szakadéknak, mely ma még ott tátong népünk s alkotóművészeink között.” Ahhoz, hogy e rettenetes szöveg – és a műemléki szaklap – egyáltalán megjelenhetett, kellett egy vérbe fojtott forradalom Magyarországon; ami pedig ama „szakadékot” illeti, talán nem kellett volna belé lökni a legkitűnőbb építészeinket, tudósainkat, osztályalapon, a Rákosi és Révai nevével fémjelezett korszakban. A folyóirat közöl egy tanulmányt Holt műemlékeink helyreállítása és felhasználása címmel, többek között a diósgyőri vár és a bükkszentléleki kolostor romjainak helyreállítása, esetleges új funkciójuk tárgyában. Sedlmayr János építész (1932–2004) tervrajza turistaszállóval kapcsolta volna egybe a klastromot, a rekonstrukcióból semmi sem lett, jelenleg éppen a rom megerősítése folyik omlásveszély miatt.
Bükkszentkereszt nevű település nincs, a kolostor Diósgyőr és Dédes (-Tapolcsány) között található az erdőben, 710 méter magasságban, gyalogszerrel Ómassáról lehet megközelíteni. A környéken számos apátság létéről szólnak XIII. századi forrásaink: 1219-ben Tapolcán a Miskolc nemzetség a bencéseknek, 1232-ben Bélháromkúton Kilit egri püspök a cisztercieknek, 1248-ban az Örsurak Kácson szintén a Benedek-rendieknek alapítottak rendházat. Diósgyőrött 1304-ben telepedtek le a pálosok az Ákos nembeli István nádor jóvoltából, a szentléleki rengetegben azonban már egy 1240-ben kelt határleírás említést tesz az ott élő jámbor remetékről (heremitas).
A tatárjárás utáni évtizedekben az Ákosok Borsod megyei birodalmának központjai – az említett Győr mellett – Cserépvár és Dédes voltak. Ernye ispán – később országbíró – az 1250-es és 60-as években építette Dédes várát, ebben az időben szinte bizonyos, hogy gondjukat viselte az erdőbirtokában élő frátereknek. A tényleges alapításra 1313 táján kerülhetett sor, korábban a Szentlélek rendház neve nem fordul elő diósgyőri iratokban, az évben kelt levélben azonban már egy velük közös halastó szerepel. Az első bizonyos híradás 1346-ból származik, amikor egy levél már a pálos klastrom elöljáróját, Benedek apátot is megnevezi. Ettől az évtől 1486-ig követhető nyomon a bükki (más néven dédesi) Szentlélek rendház önálló élete. Guzsik Tamás pálos rendi építéstörténetében olvasható, hogy a környékén ma is ismert Ördöglyuka területnév 1382-ben ugyanilyen formában bukkan fel írásban, a Mályinka, Tardona és Tapolcsány helynevek szintén szerepelnek akkori alakjukban. „A templom és kolostor elrendezése tipikusnak tekinthető – írja Guzsik –: a kisméretű, egyhajós, poligonális apsziszáródású templomhoz északról csatlakozik a kolostor, szabályos quadrummal és körülfutó traktussal (négyszögű kerengő udvarral – L. E.). A sekrestye és a templom melletti szárny emeletes lehetett: a sekrestye fölött emeleti helyiség nyomai, a traktusban az emeletre felvezető lépcső nyomai láthatók. Elrendezése, mérete alapján kis létszámú (6-8 fő) közösséget feltételezünk. Az alapvető különbséget a templom kialakítása jelenti, boltozása, díszítése alapján semmiképpen sem sorolható a »szükségleti« alkotások körébe.”
A templom valóban kisebb, mint a – például a múlt heti számunkban ismertetett martonyi – pálos kolostoroké általában, hajója 9,3 méter hosszú, 7,7 méter széles. Szentlélek a lakott helyektől nagy távolságra volt, pasztorációt nem kellett ellátnia, a testvéreknek legfeljebb alkalmi vendéglátásra kellett berendezkedniük a Győr és Dédes közötti út mentén. Nagy Lajos király szívesen és sokat időzött diósgyőri várában, bükki vadászatai alkalmával bizonyosan meglátogatta kedves pálos barátait. A klastromhoz esetleg kapcsolódó kiszolgáló és gazdasági épületek maradványai a szomszédos Herman Ottó turistaház építésekor, az 1900-as évek elején tűnhettek el. A kolostor és temploma két gótikus építési periódus lenyomatát mutatja. Az első, XIV. század eleji, korai csúcsíves korszak stílusjegyei a magyarországi Anjou-uralom idejében keletkezett pálos intézményekkel társítja Szentléleket; a kolostor második virágkora az 1400-as évek második felére datálható. Az ekkor készült falpillérek gazdag, szinte túlburjánzó díszítése, a boltozás kőelemeinek finom arányai, pontos metszése a nagy udvari műhelyek köréhez kötik az építményt.
Elapadnak forrásaink a Szentlélek rendházról 1486 után. A XVI. század közepén már nem laktak benne, területe 1540-ben világi személyek birtokába került. Egy 1755. évi jegyzékben rég elhagyott, elpusztult épületként szerepel. Ásatása az 1930-as évek elején történt, a leletek a miskolci múzeum raktárába kerültek, mintegy másfél száz 1959-ben összegyűjtött faragott kövével együtt. Az 1957. évi Műemlékvédelem-cikkben látható fotó a templom diadalíve felől jóval többet mutat a mostaninál, a később történtek nem sokat javítottak a korábbi helyzeten. Ferenczy Károly építész 1978-ban így számolt be az állapotáról: „Időnként felszínre kerül a »megoldás megkeresése«, de évtizedekre lekerül a napirendről a munka. A rom a környék szemétlerakó helyévé vált, a kolostor sarkában falazott, vasbetonnal fedett WC-csoportot emeltek. A WC miatt nem lehetett védelembe venni a kolostort.” A turistaház 1980-as évekbeli modernizálása, az aszfaltozott parkoló építése nem sokat emelte a hétszáz éves épület
hatását.
origo.hu
„Ezek undorító férgek!” – üzent a magyar celeb
