„Hallgassuk és csodálkozzuk!”

H A N G - J E G YAugusztus 13-án este elkezdődött a médiában már előzetesen is sokat emlegetett Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál, amelyen olyan művészek vesznek részt, mint Kocsis Zoltán, Charlie, Joshua Bell, Palya Bea, Laár András, Ferenczi György és a Rackajam, Kulka János, Rados Ferenc és Tóth Vera.

Franz Schubert híres négykezes f-moll fantáziáját a kaposvári református templomban első műsorszámként mester és tanítványa: az immáron több mint 20 éve pódiumra ki nem álló Rados Ferenc, valamint egykori növendéke, Kocsis Zoltán szólaltatta meg. Az előbbi szerényen – amire túl sok oka nem volt – meghúzódott a secondo szólam játékosaként. Mindjárt az első ütemekkel sikerült bensőséges atmoszférát teremteniük az előadóknak. Kocsis szükség szerint hol érzékenyen éneklő, hol robusztus, szenvedélyes hangvétele nagyszerűen párosult Rados meleg tónusú, hatalmas zenei intelligenciát mutató muzsikálásával, lenyűgöztek jól elkapott erőteljes basszusai. A darab elején és a végén a visszafogott dinamika, a fő téma finom agogikái intim hangulatot keltettek. Elképzelhető, hogy csak jobb széli helyem, valamint a templomi akusztika következtében éreztem, de a gyors középrész néha kicsit összezúgott és nem hatott pontosnak, picit mintha pengeélen táncolt volna, a mű végéhez közeledve viszont annál összefogottabb íveket hallhattunk, remek volt a fokozás.
A várva várt attrakció ezután jött Beethoven Kreutzer-szonátája Joshua Bell és Kocsis Zoltán tolmácsolásában. Az amerikai hegedűsről ismeretes, hogy a kamarazene, a muzsikálás csúcsa, mivel egymásra hangolódást, összhangot igényel, hogy néhány ember létrehozzon egy közös produkciót. Az is tény, hogy Beethoven híres szonátája nem éppen könnyű ujjgyakorlat. Mindezek ellenére Bell és Kocsis romantikus szenvedéllyel, precíz virtuozitással adta elő a művet. Bell érezhetően lírai alkat, de a dráma sem áll tőle távol, magával ragadó indulatok, a temperamentumok közötti érzékletes, hirtelen váltások tették izgalmassá a két művész játékát. A késés miatt az első tétel után Bolyki György bejelentette, hogy a déli harangszót meg kell várniuk, ami különösen megmosolyogtatott, tekintve, hogy szabatos fordítással élve hegedűsünket mondjuk „Harang Józsinak” hívhatnánk magyar földön. Nomen est omen. A kissé táncosra megformált, nagyon szép folyamatot mutató második tétel után a bombasztikus finálé letaglózta a kaposvári közönséget.
A szünet után egy ritkán hallható darab, a román Georges Enescu op. 7-es C-dúr Oktettje hangzott el nagyszerű fiatal vonósaink előadásában (Kokas Katalin, Homoki Gábor, Dráfi Kálmán, Varga Oszkár, Kelemen Barnabás, Borsos Kata, Rohmann Ditta, Kokas Dóra). A darabban román népi dallamokat is felfedezhettünk késő romantikus, valamint helyenként impreszszionista zenei környezetbe ágyazva. Hömpölygő dallamok, néha kicsit töredezett forma, gyakran meglepően szokatlan harmóniavilág. Az interpretációt élénk színek, áradó érzelmek jellemezték, koncentrált muzsikálást hallhattunk. Az elkövetkezendő napok is szép koncertekkel kecsegtetnek, Balázs Béla szavait felszólítássá alakítva, hallgassuk és csodálkozzuk, Urak, asszonyságok, mi is történik Kaposváron!